Fradi: 6! Újpest: 0!! Paks: 452!!!

Néhány napja ismert a labdarúgó NB I 2010–2011-es végeredménye. A tabella, mint mindig, most is összesíti, hogy a csapatok milyen produkciót nyújtottak a szezon mérkőzésein, hány ponttal gazdagodtak a kilencven percek végén.

Az alábbiakban kicsit visszabontjuk az eseményeket, és azt vizsgáljuk, hogyan teljesítettek a mezőny tagjai egy-egy mérkőzés közben, hogyan oldottak meg három fontos stratégiai feladatot: a vezetés megszerzését, az előny megtartását, illetve az események kedvezőtlen alakulása esetén a hátrány ledolgozását.

Ezek a képességek természetesen számtalan klubspecifikumtól függenek (anyagi helyzet; a keret erőssége, morális tartása; a vezetőedző szakmai felkészültsége, emberi tulajdonságai, rátermettsége; segítőinek hasonló jellemzői), ezeket minden klub esetében adottságként kezeljük. A szerencse szerepe sem elhanyagolható, míg a fogadási oddsok iránti fogékonyságról (…) ezúttal nem veszünk tudomást – noha minden jel arra mutat, hogy ez a tényező a világon mindenhol szerepet játszhat néhány futballeredmény alakulásában.

VIDEOTON (1.) – HA VEZETTEK, CSAK EGYSZER HIBÁZTAK

A székesfehérváriak olyan remek őszt futottak, hogy simán bajnokok lettek akkori teljesítményük megismétlése nélkül is. Persze tragikus tavaszi visszaesésről nincs szó, mutatja ezt mindenekelőtt a bajnoki végeredmény, valamint az, hogy a Vidi az alábbi táblázataink többségében ott maradt az élcsoportban – csak éppen semmiben sem emelkedett ki a többiek közül.

Ősszel ellentétben immár nem a fehérváriak szerezték meg a legtöbbször a lélektanilag nagyon fontos első gólt, ám átlagban – az Újpesttel holtversenyben – ők hozták ki a legtöbb pontot azokból a mérkőzésekből, amikor ők bontották meg a 0–0-t. Nem ők kerültek a legtöbbször előnybe, nem ők őrizték a leghatékonyabban az előnyt, ugyanakkor egy kivételével minden olyan mérkőzésüket megnyerték, amelyiken vezettek (vagyis ha el is veszett az előny, a Honvéd elleni 2–2-t leszámítva mindig vissza tudták szerezni).

Kitűnő ősz, jó tavasz – a kettő együtt bajnoki címet ért.

PAKS (2.) – MINDENKINÉL TÖBB IDŐT TÖLTÖTTEK ELŐNYBEN

Az őszi 16 forduló után a 6. helyen álló paksiakat elsősorban amiatt méltattuk, hogy sohasem csüggedtek, és mindenkinél hatékonyabban gyűjtötték a pontokat vesztett állásból. Nos, ezt az erényüket tavaszra is megtartották – azaz hiába kerültek sokszor hátrányba, a végére gyakorta fordítottak –, ráadásul újakat is csillogtattak.

A sok előnyszerzés korábban is jellemző volt Kis Károly csapatára, az viszont már kevésbé, hogy az esetleges hátrányos helyzeteket gyorsan ledolgozta. Ősszel a paksiak jóval kevesebbet játszottak előnyben (212), mint hátrányban (352); tavasszal olyannyira fordult a kocka, hogy minden más csapatnál többet játszottak a vezetés birtokában, s mindenki másnál többször kerültek előnybe, illetve tartották meg a kedvező állást!

Egyértelmű jele ez annak, hogy az egyre egységesebb paksiak stabilizálták játékukat, hamarabb kényszerítették rá akaratukat az ellenfelekre – akik szemlátomást megtanultak félni tőlük.

FERENCVÁROS (3.) – ÍME, ÍGY DOBBAN A FRADI-SZÍV!

A mérkőzések első gólja? Drámai visszaesés őszhöz képest: 9 helyett 5 alkalommal. Vezetés birtokában eltöltött játékidő? Drámai visszaesés: 577 perc helyett mindössze 280. Előnyszerzés? Nem drámai, de itt is visszaesés: 11 helyett 8. S szemben az őszi sikeres előnytartással, most volt olyan meccs, amelyet a zöld-fehérek előnyös helyzetből elbuktak – igaz, csak egyszer (Kaposvár), és igaz az is, hogy a vereséget eredményező gólt az utolsó percben kapták. De mégis.

Mindezek ellenére hogyan lépett előre egy helyet mégis a Prukner-csapat? Mi ellentételezi az előbbieket, plusz a Videoton elleni demoralizáló Üllői úti 0–5-öt? Hát az a bizonyos Fradi-szív! Ősszel a ferencvárosiak csupán egy mérkőzésen tudtak pontot szerezni vesztett állásból, tavasszal viszont hatszor, és ezzel minden vetélytársuknál jobbak voltak! Tíz pont jött össze e szerencsétlenül induló mérkőzéseken – nélkülük a Fradi az alsóházban végzett volna.

ZALAEGERSZEG (4.) – KISSÉ TOMPÁBBAN, MINT ŐSSZEL

Az ősszel azt kalkuláltuk ki, hogy a zalaiak a jó előnyszerzők (13) között az egyik legjobb előnytartók (9) és hátrányledolgozók (3). Tavaszra eme tulajdonságok megkoptak: kevesebbszer szereztek előnyt, többször herdálták azt el, nehezebben ment a hátrány lefaragása – az utóbbi két negatív mutatójuk úgy növekedett, hogy kettővel kevesebb fordulót rendeztek. Mintha lankadt volna a kezdeményező kedv, mintha lassult volna a reakcióidő – mindez a sok előnyben eltöltött játékperc ellenére két helybe került az NB I végtabelláján.

DEBRECEN (5.) – NEM BECSÜLTÉK MEG AZ ELŐNYÖS ÁLLÁST

Őszi elemzésünk végén úgy engedtük el a bajnoki címvédő kezét, hogy megszabadulván a nemzetközi terheléstől, mint az egyik legjobb előnyszerző (13) és első gólos csapat (9) bizakodva veheti üldözőbe a Videotont. Ma már tudjuk, a hajdúsági remények hamar szertefoszlottak, a télen igazolt cseh trénerrel, Zdenek Scasnyval valahogy nem került egy hullámhosszra a csapat.

A DVSC továbbra is viszonylag sokszor szerezte meg a vezetést, sok első gólja is volt, de az előnyét olyan gyakorisággal herdálta el, mint a végül kieső MTK. Kuriózumként még egy idevágó MTK-s párhuzam: a Loki átlag 1.42 pontot kasszírozott azokon a mérkőzéseken, amelyeken megszerezte az első gólt – ennél rosszabb mutatójuk csak a budapesti kék-fehéreknek volt.

Ebben a tekintetben Kondás Elemér regnálása sem hozott változást. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a beugró edzővel hét meccsen csupán 35 percet játszott hátrányban a Loki, míg az ugyanolyan hosszú Scasny-érában 179-et…

ÚJPEST (6.) – KULCSFONTOSSÁGÚ VOLT, HOGY MEGSZEREZZÉK AZ ELSŐ GÓLT

Miközben az őszi szezonból a hatalmas Fradi-verésen kívül mást nem nagyon érdemes felidézni a Megyeri úton, a tavasz csak úgy roskadozik a szép emlékektől. Maradjunk most ezek legfőbb statisztikai lenyomatánál: az előnyszerzésben (7) és -megtartásban (5) korábban nem nagyon jeleskedő lila-fehérek a legjobb előnyszerzők és előnytartók közé emelkedtek.

Mi több, a bajnok Videotonnal holtversenyben ők termelték a legtöbb pontot (átlag 2.71) azokon a mérkőzéseken, amelyeken ők szerezték meg az első gólt. A vezető gól utáni magabiztosságukat érzékelteti, hogy a lila-fehérek csupán egyetlen olyan mérkőzésen veszítettek (két) pontot, amelyen vezettek (Siófok)! Így illik feledtetni egy Üllői úti (amúgy minimális különbségű) vereséget…

S még valami: a dicsőséges tavaszi hadjáratot Mészöly Géza vezethette, aki az őszi kudarcok idején is a lila had élén állt. A csapatsportokban ritka, hogy egy edző a posztján maradhat egy vereségekkel teli időszak után – az Újpest szép tavasza az eredményes munkához elengedhetetlen bizalom, türelem gyümölcsének is tekinthető.

KAPOSVÁR (7.) – MINTHA KICSERÉLTÉK VOLNA ŐKET

Újra egy hatalmas változás, csak éppen más előjellel. Az ősszel leesett állal bámultuk a mindenkinél több időt (617 perc) előnyben játszó, a fórt ügyesen őrző és a hátrányos helyzetekben az átlagosnál sikeresebben reagáló Kaposvárt.

Most szomorúan állapítjuk meg, hogy a Rákóczi került előnybe a legkevesebbszer – első góljaival a mezőny mögött kullog –, eközben hátrányba a legtöbbször. Sisa Tibor tanítványai majdhogynem a legkevesebb időt töltötték úgy, hogy vezetnek, s egy csapatot leszámítva a legtöbbet játszottak hátrányban. Az ő szempontjukból éppen időben ért véget a bajnokság…

HALADÁS (8.) – ELLENÜK VOLT A LEGNEHEZEBB VEZETNI

Az őszi szezon hajrájában már érezhető volt, hogy Aczél Zoltán avatott kezekkel látott hozzá a szombathelyi legénység felrázásához, ám akkor a kiesést jelentő 15. helyről még nem sikerült elmozdulni. Na de aztán tavasszal! Az ősszel 12-szer hátrányba kerülő és ezeken a mérkőzéseken csupán egy pontot szerző Hali az idei 14 fordulóban mindössze ötször(!) kényszerült üldözni az eredményt – kétszer sikerrel tette –, és messze a legkevesebb időt kellett az ellenfél vezetése mellett futballoznia.

A táblázatokat böngészőknek feltűnhetett az is, hogy az erős rajt, a kezdeményezés tekintetében a szombathelyieknek nem akadt vetélytársuk: mindenkinél többször törték meg a 0–0-s mérkőzésállást!

GYŐRI ETO (9.) – MINTHA MEGÁLLT VOLNA AZ IDŐ I.

A tavaszi második forduló után kinevezett Csertői Aurél irányításával az ETO egy hellyel előrébb végzett, mint Pintér Attilával az ősszel. Az előnyszerzést, hátrányba kerülést, a hátrány ledolgozását figyelembe véve is csupán ilyen mértékű elmozdulások láthatók – a győriekben ősszel is, tavasszal is nehéz volt felismerni a tavalyi bronzérmest.

BP: HONVÉD (10.) – MINTHA MEGÁLLT VOLNA AZ IDŐ II.

Az új évnek új edző, Supka Attila irányításával nekivágó kispestiek majdnem ugyanannyit játszottak előnyben, mint az ősszel, s bár jóval kevesebb időt töltöttek hátrányban, két helyet visszacsúsztak. Vagyis miközben néhány vetélytárs feljavult, az előnyszerzést, hátrányfaragást tekintve a Bozsik-stadionban nem történt jelentős változás az őszhöz képest.

VASAS (11.) – MÁR NEM HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK

Nem úgy Angyalföldön! Az ősszel szinte folyamatosan hátrányban futballozó, a fordítással meddőn kísérletező, edzőt váltó piros-kékek – immár új tulajdonossal a háttérben – csupán két helyet léptek előre a legfontosabb, a bajnoki sorrendet rögzítő tabellán, de tudunk mutatni néhány olyan rangsort, amelyik a teljes megújulásukról árulkodik.

A Vasas került legkevesebbszer hátrányba; a Haladásé után az angyalföldieké a második legrövidebb hátrányban töltött időszak; és Komjáti András tanítványai ott vannak az élcsoportban akkor is, ha azt vizsgáljuk, mely csapatok szerezték a legtöbb gólt 0–0-s állásnál – nem mellesleg a vezetést irigylésre méltó hatékonysággal váltották három pontra.

Masszív, kellemetlen ellenfél lett a Vasas, amely a dobogó közelében is végezhetett volna, ha az utolsó néhány fordulóban külső körülmények hatására nem bolydul fel az öltöző.

KECSKEMÉT (12.) – A MAGYAR KUPA-DIADAL JÓTÉKONY ÁRNYÉKA

A fényes Magyar Kupa-diadal után nem illik ünneprontó adatokkal előhozakodni, de tény: az első hét tavaszi fordulóban Tomiszlav Szivics csapata ötször képtelen volt reagálni arra, ha az ellenfél megszerezte a vezetést. Az idény elején Urbányi István csak egy láncszemmel hosszabbat produkált ebből a sorozatból, és mennie kellett…

Az adatokból úgy tűnik, hogy a KTE-nek az őszi munkába állásakor új lendületet adó Szivics mester tényleg minden erőt a kupára összpontosított, a bajnokságban beérte a biztos bennmaradással. Az előnyszerzést és -tartást összesítő kecskeméti számok például egy olyan könnyelmű harcost rajzolnak ki, aki nekiesik ellenfelének, meg is sebesíti, de könnyelműen hátat fordít, és rá sem hederít arra, hogy még maga is halálos sebet kaphat…

PÁPA (13.) – ÚGY TÉKOZOLTAK, HOGY ALIG VOLT MUNÍCIÓ

A pápaiak már az ősszel is ama csapatok közé tartoztak, amelyek a többiekhez képest bőkezűen tékozolták el az előnyös helyzeteket, csakhogy akkor még volt mit. Tavasszal a kevésre sem tudtak jobban vigyázni – alig több mint egymérkőzésnyi időt töltöttek vezetés birtokában, ami kevesebb mint a negyede az őszi 491 percnek!

Súlyosbította a helyzetet, hogy Véber György csapata nem csak az előnyszerzésben bújt meg a legrosszabbak között. A tavasznak még az élboly megközelítése reményével nekivágó Lombard nevét ott látjuk a legtöbbször hátrányba kerülő, valamint a hátrányos helyzettel többnyire megbirkózni képtelen csapatoké között is.

Erre a csapatra is igaz, amivel a Kaposvártól búcsúztunk: örülhetnek, hogy vége lett a bajnokságnak, mielőtt még nagyobb baj történik...

SIÓFOK (14.) – ROMLÓ MUTATÓKKAL IS ÖRÜLHETTEK

Jóval többet futballoztak hátrányban és jóval kevesebbet előnyben, mint az ősszel – hogyan lehetséges, hogy mégis megőrizték pozíciójukat és élvonalbeli tagságukat? A „szokásos” két bravúrgyőzelmen (Debrecen, Kecskemét) túl szükség volt ehhez az MTK alább részletezendő „megnyekkenésére” is.

Egyvalamit feltétlenül meg kell jegyezni: míg az őszi fordulókban a Siófok sohasem tudott válaszolni, ha az ellenfél megszerezte a vezetést, tavasszal két veszni látszó meccse is hozott egy-egy pontot. Az efféle lelki plusz jól jön a bennmaradásért vívott csatában.

MTK (15.) – VOLT, AMIBEN FELVETTÉK A VERSENYT A BAJNOKKAL, CSAKHOGY…

A kék-fehérek ősszel is a „déli féltekén" vesztegeltek minden vizsgált kategóriánkban, néhány mutató (például az 551 hátrányban lejátszott perc) már-már vészjósló volt, a kiesésük ezzel együtt elképzelhetetlennek tűnt. Csakhogy az MTK tavaszi mérkőzései igen sajátos forgatókönyv szerint zajlottak.

Garami József ifjú tanítványai annyiszor szereztek előnyt tavasszal, mint a kitűnő második félévet produkáló Újpest és Haladás, valamint a bajnok Videoton. Aztán ezekből az előnyökből annyi maradt meg, amennyi a gyakorlatilag a nyitány óta sereghajtó Szolnoknak és a leszálló ágban lévő Pápának…

Az MTK ötször veszített úgy, hogy a mérkőzésen vezetett, egy ilyen találkozót döntetlenre adott. S mivel a csapat a hátrányos helyzetben valósággal lebénult, a próbatétel vége nem lehetett más, csakis a kieséssel felérő bukás.

SZOLNOK (16.) – TAVASZRA CSAK A TISZTESSÉGES BÚCSÚ MARADT

Noha akárcsak ősszel, tavasszal is az újonc állt a leghosszabb ideig vesztésre, Simon Antal irányításával és átformált csapattal sikerült tisztességes búcsút vennie a legjobbaktól. Míg az ősszel egyet leszámítva minden táblázatunkban a Szolnok volt a sereghajtó, most csupán ebben az említett egyben lett az, és ezúttal akadt egy olyan alkalom is (Pápa), amikor úgy szerzett pontot, hogy a mérkőzés egy időszakában vesztésre állt.

Szolnokról nézvést minden szempontból sajnálatos, hogy véget ért a szezon…