„Fradi? Nem olyan nagy szám! Kabát? Nem értem, de sajnálom”

„Ez vagyok én (ez is)” – Diagne, a divatdiktátor (Fotók: facebook.com)

„ ÖRÖKÖS FELTŰNÉS” – A CSATÁRRAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

HÓBAN ÉS FAGYBAN IS?

„Látod, öregem, elintéztem a Rodericknál (Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa – a szerk.), hogy Diagne végleg a miénk! Négy évre megvettük a Juvétól” – lelkendezett a csapat edzésére kilátogató egyik újpesti drukker a másiknak, miután a klub cáfolta a nyáron érkezett szenegáli csatár, Mbaye Diagne távozásáról szóló olaszországi sajtóhíreket.

A csatárral kapcsolatos vegyes szurkolói várakozásokat a megcímzett drukker válasza mutatja: „Ja, aztán majd fázik a feneke, és decemberben elhúz.”

Ami azt illeti, én is kicsit vegyes érzésekkel készülődtem a csípős novemberi hidegben a tréning utáni interjúra. Elsősorban azért, mert elnézve a srác eddigi megnyilvánulásait (szelfizés, pólómutogatás, „balhé” Kabáttal), illetve látva a teljesítményét (hat gólt egyetlen újpesti középcsatár sem szerzett az utóbbi másfél évben, még ha volt közte tizenegyes és megpattanó lövés is), nehezen tudtam eldönteni, hogy kókler, a csapattársait nem tisztelő Balotelli-imitátorhoz vagy valóban profi szemléletű, honi mércével nézve is jó játékoshoz van szerencsénk.

A kételyeket az említett edzés is növelte, ugyanis sokszor olyan laza volt a mozgása, hogy úgy tűnt, azon nyomban darabjaira hullhatnak szét a csontjai, és nem az sugárzott róla, hogy már a tréningeken is szétveti a bizonyítási vágy. Aztán a következő pillanatban a támadásvezetések gyakorlásánál éles szögből olyat löbbölt a labda alá, hogy élmény volt nézni, ahogy a labda a kapu hosszú oldalába hullott.

Diagne az edzés után egy kicsit nehezen nyílt meg, de az egyik fenti tévhitet már rögtön az elején eloszlatta: kizárt dolog, hogy az időjárás miatt állna tovább, Belgiumban már megszokta ezt az éghajlatot, a hideg teleket. Azért jött, hogy minél jobb, érettebb játékos váljék belőle, akkor is, ha hóban, fagyban kell futballoznia.

AZ APJÁNAK KÖSZÖNHETI – A HÁLÁS FIÚ

De ne szaladjunk ennyire előre, induljunk a kályhától, illetve a jó meleg Afrikától. Hogyan jutott el hősünk Olaszországba, majd onnan nem kevés kerülőúton Újpestre? Mennyire tipikus afrikai történet az övé – a szegény családban felnövő fiú, aki a futball révén kiemelkedik, és támaszt nyújt a családnak?

„Gyerekkoromban még nem azon járt az eszem, hogy mennyi pénzt kereshetek a futballal, hogy később tudom-e majd támogatni a családot, a két fiú és két lánytestvéremet. Imádtam focizni, és teljesen természetes volt, hogy labdarúgó szeretnék lenni. Mivel azonban Dakarban, ahol születtem, sokkal nehezebb kitörni mint Európában, ezért tizenöt éves koromban édesapámmal Olaszországba költöztünk. Ő révkalauzként kapott munkát – a kikötőkben segíti a hajók ki és beállását –, azért is dolgozott, hogy én csak a futballal foglalkozhassak. Édesapám alapozta meg a karrierem hátterét. Ezért nagyon tisztelem” – fogalmazott Diagne, aki az interjú során is többször is megemlítette az édesapját.

Ugyanakkor az egész családjáról nagy tisztelettel beszélt, értük is futballozik. Édesanyja nevét tetováltatta a szíve fölé, de a lánytestvérére és az idén született kisfiára emlékeztető tetoválásai is vannak (a kisfiú Olaszországban él az édesanyjával, akivel a csatár már nem alkot egy párt, de tartják a kapcsolatot, rendszeresen találkoznak).

MAGYARORSZÁGRA NEM A PÉNZÉRT JÖTT – A CÉLTUDATOS FUTBALLISTA

24 éves korára, az Újpesttel együtt már nyolc különböző klubban, és hogyan került Magyarországra?

„Elsősorban a Juventus döntésén múlt, hogy ennyi klubban játszottam, mert a torinóiak mindig kölcsönadtak. Amikor jött egy lehetőség, akkor a menedzseremmel és az édesapámmal mérlegeltünk, és próbáltuk a fejlődésem szempontjából a lehető legjobb döntést hozni. Úgy véltük, előnyömre válhat, ha több, különböző közegben kipróbálom magamat. Nyáron egy edzőmeccs után szóltak, hogy az Újpest érdeklődik. Ezután utánanéztem a klubnak a Google-ban, szimpatikus volt, mert úgy éreztem, ambiciózus, jó csapathoz kerülhetek, amelynél minden adott a további előrelépésemhez, és nem is kellett csalódnom” – mondta Diagne, aki a Juvénál az Olaszországban nagy divatnak számító, „örökös” kölcsönjátékosok életét élte.

Erről sokat tudna beszélgetni újpesti csapattársával, az Intert és a Milant is megjárt, de rendre kölcsönadott, ugyancsak nyáron szerződtetett Filkor Attilával, akivel olaszul jól megértik egymást. (Ugyanakkor azt is elismerte, hogy van olyan csapattársa Újpesten, akinek néhány hónap alatt még nem sikerült megjegyeznie a nevét, persze, tudja, hogy ki kicsoda, de a magyar nevek számára nehezen megjegyezhetők – nagyok a „nyelvi” különbségek…)

„A Juventusnál Massimiliano Allegri vezetőedző egyszer sem beszélt velem. Ráadásul egy idő után már úgy éreztem, jobb lenne egy kis állandóság a gyakori klubcserék után. A torinóiaknál még három évig szólt a szerződésem, ahhoz képest most plusz egy évre kötöttem le magamat Újpesten – tért rá arra, hogy a vágyott Serie A-s bemutatkozás helyett hogyan kötött ki az NB I-ben. – Ilyen hosszú távra azonban még nem gondolok előre, alapvetően egy évre jöttem. Az a célom, hogy a klubom elégedett legyen velem, ezért kész vagyok sokat dolgozni, aztán a jövőt majd meglátjuk, most még nem tudom megmondani, mennyi ideig maradok. Az Újpest ugródeszka számomra, hiszen szeretnék még nagy nyugat-európai klubokban játszani. A Juventus is úgy engedett el, hogy egy bizonyos százalékban tulajdonosa maradt a játékjogomnak, részesedik annak későbbi eladásából. A négyéves szerződés viszont biztos támaszt is jelent a jövőre nézve, és motivációt, hogy meghálálhassam a bizalmat. Tény, összességében nem vagyok elégedett pályafutásom eddigi alakulásával. Többet is elérhettem volna már, de még fiatal vagyok, előttem a jövő. Minél több játéklehetőségre van szükségem, és Újpesten ez megadatik. Ne higgye senki, hogy elsősorban a pénzért jöttem ide, mert itt kevesebbet keresek, mint az előző klubjaimnál, azért vagyok itt, mert szeretnék fejlődni.”

Néhány hónap alatt már kapott egy képet a magyar bajnokságról, arról is van elképzelése, mire lehet nálunk képes, hány gólig juthat a szezon végére.

„Teljesen nem látom még át a viszonyokat, de az eddigiek alapján a színvonalat közepesnek, a bajnokságot kiegyenlítettnek mondanám. Elég csak példának a Ferencváros elleni meccsünket venni. A Fradi fölényesen vezeti a bajnokságot, de amikor ellene játszottunk, nem éreztem, hogy akkora nagy szám lenne az a csapat, nem láttam akkora különbséget a Ferencváros és az Újpest játéka között, mint amekkorát a táblázat mutat. Az, hogy hány gólt szerzek, sok mindentől függ, és a futball amúgy is csapatjáték, nem én számítok egyedül, de tizenöt-húsz gólt érzek magamban.”

MIÉRT IS BALOTELLI A PÉLDAKÉP? – A RAJONGÓ

A pályán szelfivel ünnepelte első NB I-es gólját, s azóta már egy Balotellit idéző – „Miért mindig én?” feliratú – pólót is megvillantott az egyik találata után. Vajon mi a célja ezekkel a klisékkel?

„A szelfivel Francesco Tottit utánoztam. Azt akartam, hogy megjegyezzenek a szurkolók, hogy valami olyat mutassak már a gólörömömmel is, amit korábban Magyarországon más nem. Balotelli pedig idol számomra. Azonosulni tudok a karakterével, úgy is akartam kinézni mint ő, ezért vágattam hasonlóra a hajamat és hasonló ruhákban is járok. Az egyik testvérével együtt játszottam Brandizzóban, attól kezdve lett Mario a becenevem, később mindegyik csapatomnál így hívtak, mert a rendes nevemet nem tudták kimondani, sokan nem is ismerték – mondta a példaképével kapcsolatban, majd azt is kifejtette, miért őt választotta követendő mintának

„Nekem az tetszik benne, amit képvisel. Az, ahogy magát megvédi a támadásokkal szemben, ahogy kiáll a a rasszizmus ellen. Ezentúl természetesen nekem is megvan a saját stílusom, a mezemen a saját nevemben játszom, és nyilván nekem sem mindig tetszik, ahogy ő a pályán viselkedik, amikor durvaságokért piros lapokat kap. Nem ebben szeretném követni” – tette hozzá Diagne, aki a rasszizmusra, mint jelenségre is kitért. Ekkor elkomorodott a tekintete, látszott, hogy érzékenyen érinti a téma.

„Eddig bárhol jártam a világban, találkoztam a problémával. Sajnos már Magyarországon is megtaláltak az egyik meccsen. Azt persze általában nem hallom és nem is értem, hogy mit kiabálnak, de látni látom az embereket, a szurkolókat, és a gesztusokból érzékelem, ha azok nekem szólnak, ellenem irányulnak. Nem is szeretek sokáig olyan helyen maradni, ahol ezzel kell szembesülnöm…”

TÁRSAKRÓL, CÉLOKRÓL – A CSAPATEMBER (?)

Diagne szerzett ugyan hat gólt az NB I-ben kilenc meccsen, de a legnagyobb visszhangot mégis azzal váltotta ki, amikor nem hagyta, hogy Kabát Péter végezze el a Vasas ellen megítélt tizenegyest.

„Nem beszéltem erről az esetről, de tudom, hogy neheztel rám. Igazából azonban máig sem értem, hogy miért volt ez probléma. „Bubu”, Balogh Balázs volt kijelölve, de ő otthagyta a labdát, mire én felvettem, mert pályafutásom során még soha nem rontottam el tizenegyest. A többiek mondták, hogy adjam át a labdát Kabátnak, majd láttam, hogy később ez az újságokban is téma volt, de hát én azért jöttem, hogy mindent megtegyek a klub sikeres szerepléséért. Abban a helyzetben pedig azzal tehettem a legtöbbet, hogy belövöm a büntetőt. Nem értem, mi ezzel a baj. Nekem egyébként is több vesztenivalóm volt, mint neki, hiszen új vagyok. Ezzel együtt természetesen tisztelem Kabát Pétert, mint sikeres futballistát, tőle, illetve a szurkolóktól is elnézést kérek, senkit sem szerettem volna megbántani. Tisztában vagyok azzal, hogy a csapat akkor lehet sikeres, ha a drukkerek támogatásával nagy családként tudunk együtt, egymást támogatva küzdeni a céljainkért. Ehhez szeretnék én is hozzátenni a magam egyedi módján, hogyha egyszer elmegyek, jó érzéssel gondoljanak rám vissza az emberek” – hangsúlyozta Diagne.

„A csapattársakkal, főleg a velem egykorúakkal jó a kapcsolatom, az idősebbekkel köszönő viszonyban vagyok. Amúgy azt vallom, az a jó, ha a csapattársak egyenrangúként viselkednek. Senki sem akarja megmondani, hogy mit csináljon a másik. Nem szeretem a kötöttségeket, az edzőn kívül engem senki ne utasítgasson!” – tette hozzá a szenegáli, aki a Kabát ügy kapcsán azt is megjegyezte, hogy nyíltan azóta sem beszélték meg a történteket sem Kabáttal, sem Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel.

A Vasas elleni tizenegyes

Az interjú végéhez érve sokat tisztult az Mbaye Diagne-ról kialakuló, kezdetben meglehetősen vegyes kép. Amolyan „ami a szívén, az a száján” típus, nehezen viseli el a kötöttségeket és sokszor ösztönösen cselekszik, de alapvetően nem rosszindulatból. Erősen kötődik a családjához, és nehezen viseli a hátrányos megkülönböztetést. Amikor erről beszélt, megértettem, hogy még az olyan, a cikk elején idézett általánosítások is kellemetlenül érinthetik, mint hogy színes bőrűként biztosan jobban fázik majd decemberben.

Hogy önző lenne? Amennyire általában a legtöbb csatár. Annyi különbséggel, hogy nem csak a góljaival kíván feltűnést kelteni, talán görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy nyomot hagyjon maga után, ami miatt viszont mások szemében beképzeltnek tűnhet.

Viszont ritka képesség manapság, ha valaki tud bocsánatot kérni, miután érzi, hogy megbántotta a másikat, még ha nem is ért egyet vele. Egyúttal az általa elmondottak világosan megmutatják azt is, hogy Újpesten még nem alakult ki egy igazi, egymásért küzdő közösség, az, aminek fontosságát ő is hangsúlyozta. Egy olyan közösségben ugyanis nem fordulhatna elő, hogy egyik csapattárs nem tudja a másik nevét, és nincs az a nyelvi különbség, ami mellett egy feszültséget ne tudna kibeszélni magából két csapattárs.

Diagne érkezésével csatárposzton szakmailag biztosan több lett az Újpest, és ha odafigyelnek rá, ha hagyják, hogy megnyíljon, ha kíváncsiak a véleményére, egyúttal tanítják is, segítenek neki a boldogulásban, akkor általa a közösség is jobb, összetartóbb lehet. Ezzel talán maradandóbbat alkothatna a sok helyről érkező külföldiek miatt az elmúlt években kevésbé egységes liláknál, mint Balotelli és Totti utánzásával.

ARANYAK, LUXUSAUTÓK, CÍPŐGYŰJTEMÉNY – ÍGY MULAT DIAGNE!

A JÁTÉKOSSAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN KÖZREMŰKÖDTEK: KOCZKA HENRIETTA, KOMJÁTI KATA, VARGA NOÉMI