FTC: talán túl hosszú volt a szünet - elkezdték a felkészülést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.12. 18:16
null
Gera Zoltán szerint Hajnal Tamással könnyebben legyűrhetik ellenfeleiket (Fotó: Veres Viktor)
A Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A játékosok örömmel üdvözölték egymást, ott volt közöttük Hajnal Tamás is, aki decemberben írt alá korábbi egyesületéhez.


„Nagyon jó képességű, egyben jó mentalitású játékos, biztos vagyok benne, hogy vele még jobbak leszünk tavasszal – mondta Hajnalról a fradi.hu-nak Gera Zoltán.

A klub honlapjának beszámolója szerint a csapat tagjai szinte egybehangzóan állították, hogy talán túlságosan is hosszú volt a szünet, a viszontlátás kölcsönös öröme pedig érződött is a hangulaton. A teljes keretből csupán Csilus Ádám hiányzott az idei első csapatmegbeszélésről, mégpedig iskolai kötelezettségei miatt.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, a Fluminensétől érkező Marcos Júnior „befutása” néhány napot csúszik, mert a két klub még egyeztet szerződésének részleteiről. A 21 éves támadó lehet, hogy csak a jövő héten áll munkába a Ferencvárosnál.

A FERENCVÁROSI TC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: Törökország (Lara), január 28.–február 7.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., szerda: FTC–Iváncsa
Január 24., szombat: FTC–FK Senica (Szenice; szlovák)
Január 31., szombat (Törökország): FTC–Bohemians 1905 Praha (cseh)
Február 3., kedd (Törökország): FTC–Hobro (dán)
Február 6., péntek (Törökország): FTC–Sonan Bellmare (japán)
Február 12., csütörtök: FTC–Kecskeméti TE
Február 15., vasárnap: FTC–Zlaté Moravce (Aranyosmarót; szlovák)
Február 18., szerda (Balatonfüred): FTC–Lombard Pápa
Február 21., szombat (Debrecen): Debreceni VSC–FTC

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

Tavaly még az FTC-vel nyert Magyar Kupát, most elmondta, szerinte ismét ők lesznek-e a győztesek

Kézilabda
2025.03.01. 19:41

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Robbie Keane: Elfogadhatatlan, hogy a második félidőben négy perc alatt kaptunk két gólt, de…

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:59

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50
Ezek is érdekelhetik