Gyirmót: a Napoli utánpótlás-válogatott védője érkezik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 13:47
Olasz sajtóértesülés szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Gyirmótnál folytatja a pályafutását Giuseppe Nicolao, a Napoli olasz utánpótlás-válogatott balhátvédje.

A tuttomercatoweb.com úgy értesült, hogy a két klub mindenben megegyezett egymással, így hamarosan bejelentik az üzlet létrejöttét.

Nicolao a Napoliban kezdte a pályafutását, a felnőtteknél azonban még nem mutatkozott be. Kölcsönben szerepelt a Virtus Lancianónál, a Viareggiónál és az Alessandriánál, jelenleg pedig a harmadosztályú Melfi kölcsönjátékosa. Pályára lépett az U16-os, az U17-es, valamint az U19-es olasz utánpótlás-válogatottakban.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a 22 esztendős futballista hétfő óta készül a Gyirmóttal.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kristián Kolcák
(szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia), Giuseppe Nicolao (olasz, SSC Napoli – Olaszország, próbajátékon)
Távozók: Balogh Béla (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Horváth Adrián (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gyurján Bence, Nagy Sándor

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58
Ezek is érdekelhetik