Haladás: távozik az U19-esekhez „száműzött” csatár; Jancsó hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 08:40
A labdarúgó NB I-ben hatodik helyen végző Haladás hivatalos honlapján jelezte, Szasa Popin is távozik Szombathelyről, illetve Jancsó András meghosszabbította szerződését.

A 27 esztendős szerb csatár – aki tavaly januárban letette a magyar állampolgársági esküt – 2015 nyarán igazolt a Haladáshoz. Ősszel kölcsönben Sopronban szerepelt (mindössze négy NB II-es bajnokin), tavasszal pedig a szombathelyi klub U19-es együttesével edzett, Mészöly Géza egyszer sem adott neki lehetőséget a mögöttünk hagyott szezonban. A Haladás szerződést bontott a korábban a Lombard Pápában futballozó Popinnal.

Mint korábban megírtuk, a télen két és fél évre szerződtetett Gajdos Zsolttól is megválik a Haladás, valamint a nyáron érkező Hidvégi Sándort sem marasztalja. Gajdos és Hidvégi két-két NB I-es találkozón jutott szóhoz.

A 21 éves Jancsó András 2019-ben lejáró szerződését 2020-ig meghosszabbította a klub.

„Iszlai Bencével tárgyaltunk, ám egyelőre nem sikerült megállapodnunk – idézi a haladas.hu Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját. – Az viszont már biztos, hogy Hidvégi Sándor e hó végén lejáró kontraktusát nem hosszabbítjuk meg, és szerződést bontottunk Gajdos Zsolttal, valamint Szasa Popinnal is. Ugyanakkor Jancsó András 2019. június 30-án lejáró kontraktusát egy esztendővel, 2020. június 30-ig megtoldottuk. Ami az érkezőket illeti, vannak kiszemeltjeink, több futballistával is tárgyaltunk és jelenleg is tárgyalunk, megállapodásról még nem számolhatok be.”

A Vas megyei alakulat június 19-én kezdi meg a felkészülést a következő évadra. Mészöly Géza csapata a nyáron megmérkőzik többek között a Vasassal és az osztrák Mattersburggal, valamint részt vesz a Király-kupán.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Angyal Zsolt (ZTE), Fehér Zoltán (Sopron, ?), Gyürki Gergő (Sopron, ?), Leandro Antonio Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog, ?), Nagy Patrik (Sopron), Petró Balázs (Budaörs, ?), Szellák Soma (Sopron, ?), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (szabadon igazolható, ?), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható, ?), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (DVSC, Újpest)

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik