Haraszti még fél évig marad Siófokon, érkezik Heffler és Tamási is

Vágólapra másolva!
2012.01.27. 10:34
null
Haraszti tavasszal nem játszhatott volna a Vidiben
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Haraszti Zsolt tavasszal is a labdarúgó NB I-ben szereplő Siófokban játszik. A középpályás nemrég kötött két és fél éves szerződést a Videotonnal, amely kölcsönadja új szerzeményét a Balaton-partiaknak.

Haraszti Zsolt a Paksban kezdte el az idényt, majd kölcsönbe Siófokra került, mielőtt a mostani átigazolási szezonban megvásárolta őt a Videoton. A fehérváriaknál azonban nem játszhat a tavasszal, mivel ebben az évadban már két (másik) csapatban is pályára lépett.

Végül a logikus választás mellett döntött a Videoton és a középpályás is: fél évre, a szezon végéig ismét a Siófokhoz került.

A Nemzeti Sport Online információi szerint további két labdarúgóval is erősödik a Siófok – legalábbis fél éven át.

A Paks két futballistája, Heffler Norbert és Tamási Gábor ugyanis ma már a Siófokkal készül. Kölcsönadásukról a két egylet már megegyezett egymással, „csak" a két játékosnak kell rábólintania a klubcserére.

SIÓFOK

Érkezett: Nagy István (Paks), Ribánszki László (szlovákiai, Kecskemét), Simon Attila (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Paks – Videotontól kölcsönbe),

Távozik/szabadon igazolható: Bali Péter (Veszprém FC), Csermelyi Imre (Veszprém FC ?), Haraszti Zsolt (Paks – kölcsönből vissza), Köntös Dániel (?), Mester Tamás (Veszprém FC ?), Denisz Rebrik (ukrajnai, ?), Szabó János (Paks – kölcsönből vissza), Szatmári Zoltán (?), Tusori Richárd (?)
Akivel tárgyalnak: Krómer Patrik (Szigetszentmiklós), Tamási Gábor (Paks), Heffler Norbert (Paks)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik