Honvéd: már nem Kemenes Szabolcs a csapatkapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.16. 07:55
Már nem Kemenes Szabolcs a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd csapatkapitánya. A négy éve a kispestieket erősítő kapus helyett Alekszandar Ignjatovics lett a cséká, helyettese pedig a mindössze egy hónapja Honvéd-játékos Kandia Traoré.

A Rimavská Sobota elleni felkészülési mérkőzésen a betegeskedő Kemenes Szabolcs távollétében Pietro Vierchowod vezetőedző Ignjatovicsot jelölte csapatkapitánynak, helyettesének pedig az egy hónapja szerződtetett, 34 éves Kandia Traoré nevét írta fel az öltöző mágnestáblájára.

Tíz nappal később a Gyirmót elleni találkozón már kezdő volt Kemenes Szabolcs, ám a karszalag ekkor is a két éve Kispesten futballozó Ignjatovics karjára került.

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32

Rendeződni látszanak az anyagi gondok Komáromban

Minden más foci
2025.01.26. 11:43
Ezek is érdekelhetik