KTE: ma délután már Horváth Ferenc tartja az edzést

Vágólapra másolva!
2012.09.28. 10:33
Címkék
Beigazolódtak a Nemzeti Sport értesülései: Horváth Ferenc lesz a KTE-Phoenix Mecano új vezetőedzője.

A Nemzeti Sport úgy értesült, megszületett a megegyezés az NB I-es KTE vezetői, illetve a Szigetszentmiklósról a kecskemétiek kedvéért távozó szakember, Horváth Ferenc között.

Az új vezetőedző ma délután már edzést tart Kecskeméten, és várhatóan hamarosan hivatalosan is bejelenti a klub a 39 éves szakember szerződtetését.

Potoczki Tamás, az NB II-es Szigetszentmiklós ügyvezetője, a Nemzeti Sportnak elmondta, klubjuk érdekének figyelembevétele mellett együttműködnek, hogy a fiatal edző karrierje fejlődhessen, vagyis a jelek szerint az SZTK sem akadályozta a megegyezést – ezt hivatalos honlapján is megerősítette a klub, a szakember szerződését közös megegyezéssel felbontották. Az SZTK szakmai munkáját megbízott edzőként Szamosi Tamás irányítja.

IDÉNY KÖZBENI EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2012–2013-AS SZEZONJÁBAN
MVM Paks: Kis Károly helyett– ideiglenes megbízással – Máté Csaba, majd Tomiszlav Szivics
Ferencváros: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz
Lombard FC: Bene Ferenc helyett– ideiglenes megbízással – Kovács László, majd egy mérkőzés után Zsivóczky Gyula
KTE-Phoenix Mecano: Török László helyett – ideiglenes megbízással – Szabó István, majd egy meccs után Horváth Ferenc
Legfrissebb hírek

Női röpi: Szedmák Réka bajnoki bronzérmes lett a Dinamóval

Röplabda
8 perce

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
21 perce

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
24 perce

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

A kajakos Nádas Bence még nem tudja, kivel indul párosban a válogatón

Kajak-kenu
1 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
1 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
1 órája

Úszás: kirepültek a nagyok, de maradtak ígéretes fiatalok

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik