Lewandowski-utód az NB I-ből - hány út van keletről nyugatra?

A Nemzeti Sport Online egy évvel ezelőtt már jelentkezett a közép-európai térség futballpiacával foglalkozó cikksorozattal. Akkor elsősorban a magyar, a román, a szerb és a szlovák élvonalbeli bajnokságra koncentráltunk. A hazai NB I vonatkozásában elemzésünkben megállapítottuk, hogy nincsenek piacképes játékosok, a vizsgált országok közül nálunk a legnagyobb a légiósok aránya; ugyanakkor minimális a továbbértékesíthető külföldiek száma, többek között ezért sem nyereséges a klubok játékospolitikája; alacsony a bajnokság iránti médiaérdeklődés és ezzel összefüggésben a reklámérték. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest minimálisan csökkent (35.4 százalékról 33.2 százalék) a légiósok aránya, de a fenti megállapításokat eredményező tendenciák alapvetően nem változtak.

A 2013–2014-es szezon nyári átigazolási időszakát követően most egy újabb összehasonlító elemzésben egyetlen mutatóra összpontosítunk, méghozzá a külföldre, elsősorban Nyugat-Európába szerződő játékosok számára. A magyar labdarúgás fejlődése ugyanis a számszerűsíthető eredményeken túl leginkább a nívós európai bajnokságokban szereplő légiósaink számán keresztül mérhető. Csak akkor van esély jelentős előrelépésre, főképp válogatott szinten, ha minél több magyar labdarúgó edződik a hazainál jóval színvonalasabb bajnokságban.

A minél teljesebb kép érdekében öt szezon (2009–2010, 2010–2011, 2011–2012, 2012–2013, 2013–2014) futballexportját vizsgáljuk, úgy, hogy a magyar adatokat összevetjük a kelet-közép-európai térség azon bajnokságainak exporteredményeivel, amelyek az UEFA koefficienslistáján a legközelebb találhatók Magyarországhoz (mi jelenleg a 28. helyen állunk), illetve amelyek a térségben a fő riválisainknak számítanak, bár többségük egyelőre előttünk jár. Többrészesre tervezett sorozatunkat a riválisok exportadataival kezdjük, és azokat hasonlítjuk majd össze a folytatásban a magyar számokkal.

A RÉGIÓ ÉLLOVASA – ROMÁNIA
Négy év alatt 75-en mentek erősebb bajnokságba, domináns portugál vonal.

Talán nem véletlen, hogy a vizsgált osztrák, román, cseh, horvát, lengyel, szerb, bolgár, magyar, szlovák, szlovén piac közül a koefficienslistán az egyik legelőkelőbb, 15. helyen állóRomániából szerződött a legtöbb játékos európai topligába(ez alatt az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol bajnokságot értjük) – a horvát élvonallal holtversenyben –, az elmúlt négy évben összesen huszonöt. Csak a gyors összehasonlítás kedvéért, tőlünk négy év alatt hatan szerződtek a legrangosabb európai bajnokságok valamelyikébe, de már egyikük sem játszik ott…

A román Liga 1 játékosainak két legnagyobb felvevő piaca a topbajnokságok közül az olasz és a francia élvonal(ebben a két országban amúgy is nagyszámú román vendégmunkás dolgozik). Előbbibe tíz, utóbbiba nyolc labdarúgó szerződött az elmúlt négy évben. A legtöbben, hárman az AS Romához igazoltak: Bogdan Lobont (a bukaresti Dinamótól), Ionut Vina és Mihai Balasa (mindkettő a Viitorul Constantától).

Lényeges mutató az is, hogya topligába szerződő 25 játékosból kilenc volt légiós (azaz nem román, hanem külföldi futballista), vagyis 16 román labdarúgó igazolt nyugati topbajnokságba.

Fontos megnézni a válogatott játékosok számát is. A 16-ból 13-an már játszottak a felnőtt válogatottban, hárman pedig U-válogatottak, közülük a már említett Vina és Balasa 18 évesen igazolt a Romához (ők mindketten a Hagi-akadémiáról kerültek ki, de játszottak a román élvonalban is, ezért kerülhettek be összeállításunkba). Ez még akkor is nagy szám, ha tudjuk, hogy a 13 futballista nem mindegyike játszott meghatározó szerepet sem a válogatottban, sem klubcsapatában, és a román válogatott már sokkal inkább épül a Steauára, mint a légiósokra. Ennek ellenére a merítési lehetőségeket jól mutatja a külföldre szerződők száma. Főképp, ha a topligákon kívülre szerződők számát is megnézzük.

A topligák másodosztályába a vizsgált időszak alatt öt román labdarúgó igazolt, az általunk közepes erősségűnek titulált nyugat-európai ligákba (ide soroltuk a portugál, a svájci, a dán, a skót, a belga és a holland élvonalat) kettő, az egyenes ágon BL-főtáblás csapatot adó kelet- és dél-kelet európai bajnokságokba (orosz, ukrán, török, görög) pedig hét. Közülük szintén többen válogatottak, ha pedig az említetteket összeadjuk, akkor 2009 nyara óta összesen 30 román labdarúgó igazolt a Liga I-ből erősebb bajnokságba. Ebből a társaságból Dorin Goian, Vlad Chiriches, Alexandru Maxim és Bogdan Stancu is fontos tagja a román válogatottnak, míg a mieink elleni vb-selejtezőn Bogdan Lobont és Paul Papp is tagja volt a keretnek.

Figyelemreméltó adat, hogy a vizsgált időszakban összesen 75 futballista igazolt a románnál magasabban jegyzett bajnokságba, ebből 45 volt külföldi, vagyis a távozók 60 százaléka volt légiós. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy olyan légiósok érkeztek a Liga I-be, akik romániai pályafutásukat követően is piacképesnek számítottak, így vissza tudtak menni oda, ahonnan jöttek (például Portugáliába), vagy akár annál magasabb szintű bajnokságba is.

A vizsgált bajokságok közül egyébként Portugália felé vezet a legforgalmasabb út a román élvonalból. A légiósokkal együtt összesen 12 futballista szerződött a portugál első osztályba. Ebben meghatározó szerepe van a közismerten jó portugáliai kapcsolatokkal rendelkező kolozsvári CFR-nek , de összesen öt különböző klubból szerződtek játékosok a portugál élvonalba. Ez az út oda-vissza járható, ugyanis a szóban forgó csapatok előszeretettel igazoltak is Portugáliából.

UTÁNPÓTLÁSBÁZISOK – HORVÁTORSZÁG ÉS SZERBIA
Az erősebb ligákba szerződök több mint 90 százaléka hazai nevelésű futballista.

A román élvonallal egyetemben a horvát Prva HNL-ből is 25 futballista igazolt topligás csapathoz 2009 nyara óta. Nagy különbség viszont, hogy a 25-ből csak három volt légiós. Ez az adat is alátámasztja, hogy a horvát bajnokság a térség talán legjobban működő utánpótlásbázisa. Ennek bizonyítéka, hogy a horvát felnőtt válogatott legutóbbi keretében három 21 év alatti futballistát is találunk.

A 20 éves Ante Rebic a Firoentina játékosa, míg ketten, Mateo Kovacic és Alen Halilovic még a 20. életévüket sem töltötték be. Előbbi 19 esztendős, és az olasz Inter labdarúgója, utóbbi pedig 17 éves, a horvát futball egyik legnagyobb ígérete (az új Luka Modricnak tartják), a Manchester Cityvel és a Tottenhammel is hírbe hozták már, de jelenleg még a Dinamo Zagreb labdarúgója.

Horvátországra egyébként igaz a mondás: kétfajta válogatott labdarúgó van, az egyik már játszott Nyugat-Európában (vagy most is ott játszik), a másik pedig hamarosan fog. Na jó, létezik egy harmadik típus is, ebbe a legutóbbi bő horvát keretből két játékos tartozik: a 31 éves Darijo Srna és a 24 éves Hrvoje Milic. Ők sosem játszottak a klasszikus értelemben vett Nyugat-Európában (Milic futballozott Svédországban), ugyanakkor mindketten egy-egy „keleti topligában”rúgják a labdát. Előbbi az ukrán Sahtarnál, utóbbi az orosz FK Rosztovnál.

A horvát élvonalból az utóbbi öt szezonban, a mélypontnak számító 2011–2012-es évadot leszámítva (ekkor egyetlen futballista sem szerződött nyugati topligába) mindig legalább öt futballista szerződött az olasz, a német, a francia, a spanyol vagy az angol első osztály valamelyikébe, idén nyáron és a 2010–2011-es szezonban pedig heten-heten. Ez az idény kiemelkedő lehet, hiszen ha télen legalább egy játékos még topligába igazol – Halilovicnak lehet a legjobb esélye –, akkor ebben az idényben mennek a legtöbben nyugati élbajnokságba a legutóbbi öt évad során.

A legtöbben – 11-en – természetesen a Dinamo Zagrebből igazoltak topbajnokságba az előző öt évben, ugyanakkor hiba lenne azt hinni, hogy csak erre az egy klubra épül a horvát utánpótlás-nevelés. A Hajduk Splitből hatan, az NK Zagrebből hárman, a Slaven Belupóból ketten, az NK Inter Zapresicből, az NK Osijekből (Eszék) és az NK Zadarból egy-egy játékos igazolt nyugati topligába. Az 1. HNL-ből az elmúlt években távozók közül olyan játékosok kerültek ki, mint a ma már Európa-klasszisnak nevezhető, a Bayernnel BL-győztes Mario Mandzukic vagy a nyáron a Lyontól tízmillió euróért az angol élvonalbeli Southamptonhoz szerződő Dejan Lovren.

A topligák másodosztályába 13-an igazoltak Horvátországból, ebből 12-en voltak horvátok, az elemzésünkben közepesnek minősített, de a horvátnál az UEFA koefficienslistája alapján erősebb nyugati bajnokságokba heten szerződtek (légiós egy sem), a legerősebb keleti, dél-keleti bajnokságokba pedig nyolcan (mind horvátok) – vagyis 2009 nyara óta összesen 53-an távoztak a horvát élvonalból az összehasonlításunk alapját képező ligákba. Huszonhárommal kevesebben, mint a román élvonalból, csakhogy a horvátoknál jelenleg már csak tízcsapatos az első osztály, szemben a Liga I 18 együttesével. Ráadásul a román élvonalból távozóknak csak 41 százaléka volt román, ha úgy tetszik hazai nevelésű, míg a horvátoknál ez az arány 92.5 százalék (49 horvát játékos az 53-ból). Különbség az is, hogy a román Liga I-ből a legtöbben az úgynevezett közepes erősségű európai bajnokságokba, azon belül is a portugál élvonalba szerződtek, míg Horvátországból a távozók (azok, akik beleesnek a vizsgált kategóriákba) legnagyobb része, csaknem fele topligába ment, a legnépszerűbb az olasz Serie A volt, amelyet 11 játékos választott – 2009 nyara óta összesen kilenc olasz csapat igazolt a horvát élvonalból.

A számok bizonyos tekintetben hasonlóan néznek ki a szerbeknél is, azzal a különbséggel, hogy nyugattal szemben többen mennek a legerősebb keleti ligákba. A 16 csapatos SzuperLigából a horvát ligánál nyolccal többen, 61-en igazoltak a vizsgált kategóriáinkba. A nyugati topbajnokságokba 19-en szerződtek az elmúlt négy évben, a topligák másodosztályaiba hatan, a „közepes” nyugati bajnokságokba 18-an, a keleti topbajnokságokba pedig 20-an, a legtöbben, kilencen a török élvonalba.

A legnagyobb hasonlóság a horvát és a szerb játékosexportban, hogy a szerb élvonalból is szinte kizárólag hazai játékosok szerződtek erősebb ligákba, a 61-ből 55-en (90 százalék), vagyis csak hatan voltak légiósok (négy bosnyák, egy-egy brazil szenegáli). Továbbá a szerbeknél is találunk olyan fiatal játékosokat, akik fiatal koruk ellenére már válogatott rutinnal szerződhettek külföldre, mint például idén nyáron a 19 esztendős Lazar Markovics(akiért tízmillió eurót fizetett a Partizannak a portugál Benfica) és a Crvena zvezdától ötszázezer euróért kölcsönbe a Torinóba igazoló Nikola Makszimovics.

SZÍNTELEN SZAGTALAN, MÉGIS PÉLDAÉRÉTKŰ – LENGYELORSZÁG
Az Ekstraklasa a Bundesliga előszobája. Működik a játékosok körforgása: Lewandowski – Rudnevs; Tonev – Lovrencsics.

Érdekes, köztes helyzetben van a lengyel élvonal, amely az elmúlt tíz évben – többek között az Eb-rendezésnek is köszönhetően – sokat erősödött. Ahhoz képest azonban, hogy mennyi pénz áramlott a futballba, az igazán kiugró eredmények klubszinten (a vizsgált országok közül Lengyelország képviselte legrégebben magát a BL csoportkörében, még 1996-ban a Widzew Lódz révén) és válogatott fronton (Eb-re a hazai rendezésűt leszámítva egyszer kvalifikálták magukat, vb-re az elmúlt 23 évben kétszer, de a csoportkörnél tovább egyszer sem jutottak) is elmaradtak.

A 16 csapatos Ekstraklasából a román után így is 61 játékos távozott erősebb ligákba, a nyugati topbajnokságokba 19-en, a topligák másodosztályába 11-en, a közepesen erősebb bajnokságokba 14-en, keletre 17-en. Közülük 27-en voltak légiósok (44 százalék), összetételük meglehetősen vegyes, argentin, bolgár, brazil, Costa Rica-i, izraeli, lett, litván, moldovai, montenegrói, portugál, spanyol, szerb, szlovák, szlovén és ukrán játékos is volt köztük.

Nagyon vegyes összetételű, kicsit mégis „színtelen-szagtalan" társaság, kicsit olyan, mint amilyennek innen nézve maga a lengyel bajnokság is tűnik, hiányoznak a karakteres csapatok (talán nem véletlen, hogy az UEFA aktuális koefficienslistáján többek között Fehéroroszország, Ciprus és Izrael is megelőzi Lengyelországot). A névsoron végignézve ugyanis egyedül a 2010-ben a Lech Poznantól Dortmundba szegődő Robert Lewandowski mondhatja el magáról, hogy topcsapat meghatározó játékosává tudott válni,és az eladása óta megsokszorozódott az értéke: 4.75 millió euróért adták el, most csaknem 40 millióra teszik a piaci értékét.

A lett Artjoms Rudnevs nevét is csak azért jegyeztük meg, mert Zalaegerszegről igazolt három éve a Lech Poznanhoz, tulajdonképpen Lewandowski pótlására, majd tavaly onnan állt tovább, és igazolt 3.5 millió euróért Hamburgba. Az ő esete azonban két dologra is rávilágít. Egyrészt arra, hogy a lengyel bajnokság a Bundesliga előszobájának tekinthető, sokkal előbb szerződik valaki az Ekstraklasából a német élvonalba, mint az NB I-ből…A topligák közül a legtöbben, kilencen a német első osztályba igazoltak, a második helyen a Serie A áll öt játékossal, míg összességében Németország mellett Törökországba mentek a legtöbben, ugyancsak kilencen.

A másik érdekesség, hogy például a Lech Poznannál jól működik a játékosok körforgása, hogy a nyugatra jó pénzért eladott labdarúgókat olcsó lengyel vagy kelet-közép európai futballistákkal pótolják, akiket egy-két év alatt felépítenek, majd megpróbálnak magas haszonnal továbbértékesíteni. Ezt az utat járta ugye be a Lewandowski helyére megvett Rudnevs, és ha fejlődni tud, akkor hasonló út várhat a Lombard Pápától nyáron egybehangzó lengyel sajtóhírek szerint százezer euróért végleg megszerzett Lovrencsics Gergőre is, amennyiben képes lesz tovább fejlődni. Őt azután szerződtették, hogy 2011-ben a bolgár CSZKA-tól 350 ezer euróért megvett Alekszandr Tonevet majd' tízszeres haszonnal, 3.2 millióért értékesítették idén nyáron az angol Aston Villának.

OSZTRÁK OLVASZTÓTÉGELY, TÖRÖKORSZÁGBA TARTÓ CSEHEK – AUSZTRIA ÉS CSEHORSZÁG
Az osztrák Bundesliga számai a kisebb piac ellenére szinte megegyeznek a Gambrinus Ligáéval.

Az osztrák, cseh duót a hasonló adatok okán együtt vizsgáljuk. Az osztrák Bundesliga ma már csak tízcsapatos, de nagyságrendileg ugyanakkora exportot bonyolít az erősebb bajnokságok irányába, mint a 16 csapatos cseh Gambrinus Liga: Ausztriából 47-en, Csehországból 49-en váltottak, ebből a topligák irányába 15-en, illetve 18-an.

Némi különbség a légiósok számában, illetve a játékosok származásában tapasztalható. A cseheknél az összes távozó 22.4 százaléka (11 futballista) volt légiós, az osztrákoknál 27.6 százalék (13 játékos). Az ausztriai légiósok közé ugyanakkor nem számoltuk be azokat a külföldi származású játékosokat, akik már Ausztriában születtek, vagy nem ott születtek, de már szerepeltek valamely osztrák válogatottban (utánpótlás vagy felnőtt szinten). Az amúgy Németországra is egyre inkább jellemző, soknemzetiségű labdarúgók megjelenésével az osztrák élvonal egyfajta olvasztótégellyé vált. Pakisztáni- és koszovói-osztrákot ugyanúgy találunk a távozók között, mint török és szerb felmenőkkel rendelkező labdarúgókat. Ez persze nem meglepő, annak fényében, hogy az osztrák válogatott keretében megtaláljuk Ramazan Özcant, Aleksandar Dragovicot, David Alabát, Veli Kavlakot, Marko Arnautovicot vagy éppen a szombathelyi születésű Garics Györgyöt. Az etiópiai édesapától származó, 23-szoros cseh válogatott Theodor Gebre Selassie – aki 2012-ben igazolt a Slovan Liberectől a Werder Bremenhez – személyében a cseheknek is van többnemzetiségű futballistájuk, de náluk ez azért még ritkaságnak számít.

Ami a célállomásokat illeti: Csehországból a legtöbben, 15-en Törökországba mentek (második Németország 10 játékossal), ez azért érdekes, mert a lengyel Ekstraklasa távozói között is a török élvonal volt a legnépszerűbb a német mellett, vagyis úgy látszik, a török csapatoknak a kelet-közép európai régió a kedvelt vadászmezeje, ugyanis a horvát, a szerb és a szlovák bajnokságból is szép számmal igazoltak a török Süper Ligbe. Az osztrákoknál, ahogy az várható volt, Németország az elsődleges célország (17-en szerződtek a szomszédokhoz).

Az osztrákok és a csehek a globális nemzetközi játékospiacon elsősorban tranzitországok, de Magyarországgal ellentétben nemcsak néha-néha, hanem rendszeresen tudnak futballistákat továbbítani erősebb bajnokságok felé. Az elmúlt évekből a két legismertebb példa: Csehországból az elefántcsontparti Wilfried Bony, Ausztriából a horvát Nikica Jelavic. Bonyt öt éve 19 évesen, 250 ezer euróért vett meg a hazájából a Sparta Praha, majd két és fél évvel később négymillió euróért eladta a holland Vitesse-nek, idén nyáron pedig Hollandiából 13.9 millióért igazolt az angol Premier League-be, a Swansea-hez. Jelavic esete annyiban más, hogy őt 2007-ben 500 ezer euróért először a Zulte-Waregem vitte nyugatra a Dinamo Zagrebből, de Belgiumban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Így kénytelen volt hátralépni egyet, a Rapid Wienhez igazolt 200 ezer euróért, amelynél magára talált, 2010-ben 4.9 millió eurót fizetett érte a Glasgow Rangers, másfél év múlva pedig 6.6 milliót az angol élvonalbeli Everton.

Ausztriával kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a kedvező exportszámok összefüggésbe hozhatók az osztrák csapatok jó Európa-liga szereplésével, illetve az Austria Wien idei BL-csoportkörbe jutásával, amelynek köszönhetően állandóan szem előtt vannak a legjobb játékosok, és jelenleg már a 14. helyen áll Ausztria az UEFA aktuális koefficienslistáján. Két szezonnal ezelőtt három osztrák csapat is bejutott az El csoportkörébe, tavaly egy, idén pedig kettő (Red Bull Salzburg és a Rapid).

A cseh utánpótlás-nevelés kapcsán viszont azt érdemes megjegyezni, hogy bár az Udineséhez szerződő, majd onnan Angliába – előbb a Watfordhoz, aztán a West Bromwich Albionhoz – kerülő Matej Vydra ígéretes futballista (21 évesen a hatodik csapatában játszik), ahogy a már említett Gebre Selassie is, és jó játékos az előbb Wolfsburgba, később pedig Hamburgba igazoló Petr Jirácek is, de ez azért már nem az az időszak, amikor Pavel Nedvedek, Karel Poborskyk és Jan Kollerek kerültek Csehországból nyugatra…

A LESZAKADÓK ÉS A SZLOVÉN CSODA – SZLOVÉNIA, SZLOVÁKIA, BULGÁRIA
A koefficienslistán Szlovénia, az összes exportban Szlovákia, a topligákba szerződők számában Bulgária az „utolsó.”

Ahogy haladunk hátrafelé az UEFA koefficienslistáján a térség országai között, a hátsó régióban már egyre kisebb exportszámokkal találkozunk. Ez alapvetően érthető, hiszen azok a bajnokságok, amelyek nem tudnak a BL-be vagy legalább az El-be rendszeresen csapatokat delegálni, kevésbé tudják megmutatni a legértékesebb labdarúgóikat, így azok kevésbé is válnak piacképessé. Van azonban egy kivétel, az UEFA rangsorában 32., vagyis a vizsgált térségben utolsó Szlovénia.

Egy olyan ország, amelynek elmúlt öt élvonalbeli szezonjából négyet ugyanaz a csapat nyert meg (NK Maribor), és amely mindmáig egyszer, 1999-ben tudott csapatot delegálni a legrangosabb európai sorozatba, a Bajnokok Ligájába. A PrvaLigából mégis többen, 12-en, igazoltak az elmúlt négy évben nyugati topligába, mint a szlovák (4), a magyar (8) vagy a bolgár (2) első osztályból, és az összes, a vizsgált térségen kívülre, erősebb bajnokságba szerződők száma (37) is kimondottan jónak számít ebben az összehasonlításban. Főképp úgy, hogy a szlovén élvonalban csak tíz csapat szerepel, míg Szlovákiában 12, Bulgáriában 14, Magyarországon 16 tagja van a legmagasabb osztálynak.

Innen, Magyarországról nézve nehéz egyértelműen megmondani, mik játszottak ebben közre, de néhány dolog azért jól látszik. A PrvaLigából a 12 topligába igazoló, egyébként kivétel nélkül szlovén futballistából (a vizsgálatunkba beleeső összes, 37 távozóból hat volt légiós) 10 Olaszországba ment, amiben a földrajzi közelség, illetve egyes olasz klubok feltételezhetően kiváló szlovéniai kapcsolatai főszerepet játszhattak: a Palermo három különböző csapattól összesen öt játékost szerződtetett, de a Parma is két szlovént igazolt. A legtöbben egyébként nem a Mariborból, hanem az ND Goricából szerződtek topligába, attól a csapattól, amely a legutóbbi három szezonban még csak dobogóra sem állhatott, ellenben olasz edzője van. Az olasz vonal mellett a portugál is elég erős Szlovéniában, 2009 óta hatan folytatták a portugál élvonalban. Az sem biztos, hogy véletlen, hogy a legtöbb futballista, 13, éppen abban a szezonban, a 2010–2011-es évadban távozott erősebb bajnokságba, amely előtt nyáron a szlovén válogatott szerepelt a 2010 világbajnokságon.

Érdekes, hogy Szlovákia esetében a vb – amelyen a szlovákok úgyszintén részt vettek – jótékony hatása nem éreztette magát. A Corgon ligából az összes vizsgált ország közül a legkevesebben, 21-en szerződtek erősebb bajnokságba 2009 és 2013 nyara között. Nyugatra évente egy-két futballista, a topligákba összesen négy. A keleti vonzás egy kicsit nagyobb volt, 10 játékossal, ebből a legtöbben, négyen Törökországba igazoltak. Magyarázatként két dolgot kell megjegyezni. Az egyik, hogy a válogatott meghatározó játékosainak egy része már a 2000-es évek közepén távozott (például Stanislav Sesták vagy Martin Skrtel) és egyre kevesebb a hasonló képességű labdarúgó a szlovák élvonalba. A másik ok, hogy Szlovákiából sokan úgy kerülnek nagyon fiatalon nyugatra, hogy hazájuk élvonalában nem is játszanak (például Marek Hamsík, Róbert Mak). Utóbbiak értelemszerűen nem szerepelnek az élvonalbeli bajnokságok exportjára fókuszáló összeállításunkban. A szlovákok kapcsán megemlített jellemzők egyébként – ahogy azt elemzésünk második részében kifejtjük – Magyarországra is igazak lesznek.

A bolgároktól 31-en igazoltak azokba az erősebb ligákba, amelyeken keresztül az összehasonlítást végeztük, csaknem harmaduk (kilenc játékos) volt légiós. Ugyanakkor nyugati topligába a bolgár A Gruppából mentek a legkevesebben, mindössze ketten. Ebbe valószínűleg a földrajzi távolság mellett belejátszik, hogy válogatott- és klubszinten is szép lassan elszürkültek a bolgár csapatok, nem tudnak már olyan klasszisokat kinevelni, mint a Sztoicskov, Lecskov, Balakov alkotta nagy generáció volt az 1990-es években, de már olyat sem, mint amilyen Berbatov, Martin Petrov vagy éppen Sztilijan Petrov.

A RIVÁLISOK UTÁN ELEMZÉSÜNK NAPOKON BELÜL JELENTKEZŐ MÁSODIK RÉSZÉBEN AZ NB I-RE FÓKUSZÁLUNK! MELYEK A HAZAI FUTBALLEXPORT FŐ SZÁMAI? KITŐL, MIT LENNE ÉRDEMES ELLESNI? KIKNEK A PÉLDÁJA LEHET INTŐ JEL? LEVONJUK AZ ELSŐ RÉSZ TANULSÁGAIT, ÖSSZEHASONLÍTJUK ŐKET A HAZAI VISZONYOKKAL!
A STATISZTIKÁKAT KÉSZÍTETTÉK: KŐFALVI DÁNIEL, PÓR KÁROLY (Forrás: transfermarkt.de)