Luque úgy lő, mint C. Ronaldo - szabadrúgás-elemzés

LUQUE MÁR AZ ATLÉTICO MADRIDBAN IS A FRÁSZT HOZTA A KAPUSOKRA

„Előző klubjaimnál is én voltam a felelős a szabadrúgásokért. Gyerekkorom óta gyakorolom őket, amikor csak lehetséges, ennek ellenére nem érzem magam specialistának" – formált véleményt a Nemzeti Sport Online kérdésére José Luque, a DVTK spanyol légiósa, aki a legemlékezetesebb szabadrúgásgóljait Diósgyőr előtt még Madridban szerezte.

„Őszintén szólva, nem emlékszem pontosan, hány gólt szereztem szabadrúgásból. Az biztos, hogy nagyon sokat. A legemlékezetesebbet még az Atlético Madridban értem el, viszont a legtávolabbit a múlt héten, a Haladás ellen szereztem a DVTK színeiben" – nyilatkozta Luque, akitől azt is megkérdeztük, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó szabadrúgáslövő váljon.

„Bárkiből lehet jó szabadrúgáslövő, ez csak hozzáállás kérdése. Rengeteget kell gyakorolni. Persze vannak fantasztikus képességekkel rendelkező futballisták, akik mégsem voltak jó szabadrúgáslövők. Szerintem egyszerűen hiányzott belőlük az ehhez szükséges elszántság" – mondta a spanyol középpályás, akit a hazai szabadrúgáslövőkről is megkérdeztünk.

„Láttam már néhány jó szabadrúgáslövőt Magyarországon, körülbelül négy-öt játékos jut eszembe. Neveket sajnos nem tudok mondani, mert nem ismerem őket. Valakit azért ki tudok emelni, méghozzá csapattársamat, Budovinszky Krisztiánt, aki kiváló futballista. Diósgyőrben az adott szituációtól függ, ki végzi el a szabadot. Általában Krisztián végzi a bal, én pedig a jobb oldalról, az ő rúgótechnikája kicsit más, mint az enyém" – fogalmazott Luque.

Ezzel pedig el is érkeztünk a „szabadrúgások szakmájához". Honnan, hová, hogyan érdemes rúgni, milyen technikák léteznek – minderről a Nemzeti Sport állandó szakértőjével, Bognár Györggyel beszélgettünk, aki a Luque, Budovinszky párhuzam kapcsán rávilágított a szabadrúgások két alapvető típusára.

A SZABADRÚGÁSOK TÍPUSAI, SPECIALISTÁK, KULISSZATITKOK

„Két típusát különíthetjük el a szabadrúgásoknak: a nyesett, illetve a csüddel, erővel elvégzett lövéseket. Luquét ez utóbbi jellemzi, míg Budovinszky mindkettőt alkalmazza. A nemzetközi mezőnyből most Xavi az egyik legismertebb, aki nyesi a szabadrúgásokat, de David Beckham is többnyire nyesi a labdákat. A másik kategóriába tartozik Cristiano Ronaldo, illetve a brazil játékosok ennek a típusnak a nagy mesterei. Ők ráadásul gyakran külső csüddel lövik meg a labdát, ami így még inkább kiszámíthatatlanná válik. Példaként említeném Juninho Pernambucanót, vagy éppen Roberto Carlost" – beszélt a szabadrúgások két alapvető fajtájáról Bognár.

„A téma kapcsán mindenképpen fontos tényező a labda. A mai labdák ugyanis már jóval könnyebbek, mint tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt, ez pedig különösen kedvezhet azoknak, akik csüddel, nagy erővel rúgják meg a labdát. A szabadrúgások alapja természetesen a jó rúgótechnika, ami persze önmagában még nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki jól is lövi őket. Alapvetően ez is fejben dől el, tudni kell, mikor, hová érdemes lőni. Ehhez a kapus eszével kell gondolkodni, rá kell érezni, hogy mire számít, és ennek az ellenkezőjét kell csinálni" – mondta a múltban kiváló szabadrúgásairól is ismert Bognár, aki néhány kulisszatitkot is elárult.

„Ha a kapus középen áll, akkor az általában azt jelenti, hogy fél, ezért nem mer elmozdulni egyik irányba sem. Ezt a hibát követte el például a Haladás kapusa, Rózsa Dániel is a múlt héten, Luque góljánál – fogalmazott szakértőnk, aki egy másik érdekességre is felhívta a figyelmet. – A sorfal sokszor csak zavarja a kapust. Nem lát tőle tökéletesen, ráadásul azt az oldalt, amelyikre a sorfal áll, gyakran üresen hagyja a kapus, amivel megkönnyíti a rúgójátékos dolgát."

„A szabadrúgásokat olyan jól be lehet gyakorolni, hogy nagy átlagban minden másodikat gólra lehet váltani. Nekem még ifistaként volt olyan időszakom, amikor hétből hét meccsen is szabadrúgásból voltam eredményes. Ráadásul a mai labdák annyira könnyűek, hogy ha nagy erővel, középre rúgják őket, akkor is megtréfálhatják a kapust, mert nagyon szitálnak. Hogy miért van manapság mégis kevesebb szabadrúgás-specilista az NB I-ben, mint korábban? Talán, mert képzetlenebbek a játékosaink..." – tette hozzá Bognár.

És akkor összeállításunk második felében lássuk a régmúlt és a közelmúlt hazai specialistáit.

MÚLTIDÉZÉS – AZ NB I NAGY BOMBÁZÓI

Az idősebb Ferencváros-szurkolók minden bizonnyal jó szívvel emlékeznek a hatvanas évek csapatára, nemcsak azért, mert a napokban elhunyt extraklasszis, Albert Flórián vezérelte Fradi négy bajnoki címet is nyert, hanem azért is, mert remek szabadrúgás-végrehajtói voltak a zöld-fehéreknek. A hátvéd Novák Dezső inkább erős lövéseiről volt ismert, neki rendszerint legurították a labdát, úgy bombázott a kapuba, míg a kifinomult technikájú Varga Zoltánnak nem is kellett nekifutnia a labdának, akár helyből vagy egy lépés megtétele után is képes volt mértani pontossággal a kapuba csavarni a szabadrúgáshoz letett labdát.

Varga külföldre távozása után a rögzített szituációknál több feladat hárult Szőke Istvánra. Már-már legendás a jobbszélső külön csatája az újpestiek remek kapusával, Szentmihályi Antallal. Az idősebbek azt mesélik, ha egy Fradi–Dózsa szuperrangadón (a hatvanas-hetvenes években nem volt túlzás annak nevezni a nagy múltú két csapat egymás elleni derbijeit) szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros, „Szentmiska" már aggódó tekintettel figyelte, hogy Szőke Pista miként állítja le a labdát.

Nézzünk néhány példát egymást követő esztendőkből.

– 1970. június 6., Megyeri út, Újpest–FTC bajnoki döntő, első mérkőzés: a 16. percben Szőke 18 méterről, szabadrúgásból óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba (ezzel lett 0–1, a végén 3–2-re a Dózsa győzött).

– 1971. november 7., Népstadion, Ferencváros–Újpest mérkőzés: a 70. percben Maurer buktatta a balösszekötő helyén kiugró Kűt. A 18 méterre letett labdának Szőke futott neki, s a sorfal fölött a jobb felső sarokba nyesett (ezzel vezetett a Fradi 1–0-ra, a vége 2–1 lett a Dózsának Bene és Fazekas góljával).

– 1972. április 15., Megyeri út, Újpest–Ferencváros meccs: a 17. percben a keresztező Maurer a kaputól 18 méterre fellökte Albertet. A szabadrúgást Szőke végezte el: a sorfal fölött a bal felső sarokba csavarta a labdát (ezzel lett 0–1, később Branikovits is betalált, 2–0-ra nyert a Fradi).

Szűk két év alatt Szőke István háromszor mattolta Szentmihályi Antalt a derbin – érdekesség, hogy akkoriban „mindig" 18 méterről járt a szabadrúgás a Ferencvárosnak…

A korszak nem változik, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek első felében járunk, és egy újabb legendás klasszis: Kocsis Lajos, a Honvéd (korábban a Salgótarjáni BTC) válogatott középpályása. A Varga Zoltánhoz fogható technikájú kispesti irányító kiváló rúgótechnikával rendelkezett, ezt a tulajdonságát a szabadrúgásoknál is kamatoztatta. A Honvéd honlapján többek között úgy jellemzik „Kicsit" vagy „Csikót", hogy „szabadrúgásai őrületbe kergették a kapusokat". Legendás eset 1970 szeptemberéből: a skót Aberdeen elleni KEK-párharc visszavágóján Kocsis szabadrúgásból jobbal a pipába csavarta a labdát, ám a bíró nem adta meg a találatot, mert még a sorfalat igazította, rendezgette, ezért újra rúgatta a szabadot. Kocsis nagy nyugalommal leállította a labdát, és újra ugyanoda becsavarta…

Ha a hetvenes évek és szabadrúgások, akkor két név biztosan minden futballrajongónak eszébe jut: Tóth András és Várady Béla.

Az Újpesti Dózsa kivételes rúgótechnikájú irányító középpályása nemcsak remek, tért ölelő átadásokkal vétette észre magát, hanem hajszálpontos szabadrúgásaival is. „Tóth András-szög" – mondták a rádióban, a Körkapcsolásban a szpíkerek, így a hallgató nagyjából el tudta képzelni, hogy honnan járt a szabadrúgás az adott mérkőzésen. A bal lábas játékos sok gólt szerzett szabadrúgásból, nem túlzás, rettegtek tőle a kapusok.

És akkor mit mondjunk Várady Béláról? Nos, tőle talán még jobban féltek a kapusok, hiszen nemcsak pontosan célzott, hanem rendkívül erősek is voltak a bombái. Ha ő futott neki a labdának, a sorfal tagjai imát rebegtek el, hogy nehogy valamelyikükben akadjon el a labda…

„Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!" skandálta a Vasas-tábor egy-egy szabadrúgása előtt, ahogy azt Sinkovics Gábor kollégánk tollából is olvashatják. Az 1976–1977-es bajnokság gólkirálya és európai ezüstcipőse számtalan gólt lőtt szabadrúgásból, kettőt – amelyet megtaláltunk a neten – meg is nézhetnek az alábbi videókon. Korántsem ezek voltak a legnagyobbak, de róluk van felvétel.

Természetesen Várady Bélán és Tóth Andrison kívül is voltak remek szabadrúgáslövők. Az Újpestben például Fazekas László is kiváló rúgótechnikával rendelkezett, sok gólt szerzett ilyen helyzetből. 1980 tavaszán, a Pécsi VSK elleni, 22 méterről, szabadrúgásból elért találatát „el is vette" tőle a Népsport tudósítója, mivel a sorfalban álló Hüber Ádámon megpattant a labda, ezért lapunk öngólnak adta (akkor még az MLSZ nem vezetett góllövőlistát, így a Népsport tudósítója „élet és halál ura" volt: ha öngólnak írt egy találatot, akkor az örökre öngól is maradt…). Fazekas abban a szezonban 36 (valójában tehát 37) találattal lett gólkirály, szerencsére ez az elvett gól nem befolyásolta azt, hogy európai ezüstcipős lett. De igencsak bosszantó lett volna, ha ezen múlik az aranycipő!…

Diósgyőrben a hetvenes évek első felében Horváth András számított specialistának, nemcsak remekül célzott, hanem volt egy trükkje is: úgy tett, mint aki még állítgatja a labdát, aztán alányúlt, finom mozdulattal átemelte azt a sorfalon, a csapattárs pedig meg sem állt a kapuig… Horváth visszavonulása után Oláh Ferenc végezte el a DVTK szabadrúgásait – szintén kiválóan. Egy házzal arrébb, Salgótarjánban Básti István elegáns, bal lábas tekerései után zörgött sokszor a háló.

A Ferencváros klasszisa, Nyilasi Tibor elsősorban nem szabadrúgásairól volt ismert, sokkal inkább remek fejeseiről. De azért ő is értett a szakma ezen fortélyához, íme egyik gólja a válogatottban.

A nyolcvanas években meghatározó csapat volt a Verebes József-féle Rába ETO, amelyben Hannich Péter és Póczik József is kiváló szabadrúgáslövőnek bizonyult. A nagy erejű lövéseiről ismert Weimper István (a Paripa becenévre hallgató center akkoriban Tatabányán futballozott) is sok gólt szerzett szabadrúgásból, de említhetjük a ferencvárosi Strausz Lászlót (távoli bombák!), Bánki Józsefet ésPintér Attilát, az Ózdon, majd Újpesten futballozó Ambrus Lászlót, a kispesti Gyimesi Lászlót,a Csepel és a Videoton középpályását, Csucsánszky Zoltánt, vagy a szegedi, majd békéscsabai Gruborovics Tibort (fia, Tamás jelenleg Finnországban játszik, a JJK csatáraként lett finn bajnoki bronzérmes, és harmadik helyezett a góllistán).

Az évtized közepén futballozott az Újpesti Dózsában (egyszer még a válogatottban is pályára lépett) Rostás Sándor, akit szintén a jó rúgótechnikájú, remek szabadrúgáslövők között tatottak számon. Olykor Kozma István is végzett el szabadrúgást, a Girondins de Bordeaux elleni kupameccsen emlékezetes kapufát rúgott ilyen szituációból.

Érdekes figurája volt az NB I-nek Bódi Zoltán, aki a hetvenes években több élvonalbeli csapatban (Bp. Honvéd, Egyetértés, Vasas, Dunaújváros) futballozott, ám leginkább akkor lett ismert, amikor az NB II-es Siófokkal Magyar Népköztársasági Kupát nyert 1984-ben. Remek lövőtechnikája volt, és a szabadrúgásokat úgy végezte el, hogy egyik társa felemelte neki a labdát, amelyet így teli rüszttel tudott nagy erővel meglőni.

Ha szabadrúgások és specialisták, akkor kihagyhatatlan a felsorolásból Détári Lajos. A kispestiek Döméje már a Honvédban is remek gólokat szerzett, később, az Eintracht Frankfurthoz igazolva a Német Kupa döntőjében lőtt győztes gólt szabadrúgásból. Legismertebb találata 1987-ből való, pompás gól a Népstadionban, a lengyelek ellen 5–3-ra megnyert mérkőzésen.

Szintén értett a mesterséghez Détári Lajos kortársa – a nemzeti együttesben csapattársa –, lapunk fentebb idézett szakértője,Bognár György. Az 50-szeres válogatott, remek rúgótechnikával rendelkező játékos is szabadrúgás-specialistának számított, rendszerint nem nagy erővel, hanem tekerve talált a kapuba. Bognár klubtársa volt az MTK-ban Szeibert György, aki ugyancsak mestere volt a szabadrúgásoknak, de említhetnénk szintén a kék-fehérektől a fiatalon elhunyt Fodor Imrét, aki a Bp. Honvéd és a Ferencváros játékosaként is rendszeresen végzett el szabadrúgásokat – gól is lett némelyikből.

A kilencvenes évek elejének vidéki sztárcsapata a Vác volt. A váciak sem estek kétségbe, ha szabadrúgáshoz jutottak az ellenfél tizenhatosa előtt, hiszen Nagy Tibor, Horváth László vagy Simon Antal (utóbbi később a Vasasban is szerepelt) is képes volt ilyen szituációból a kapuba találni.

Ahogy időben közeledünk napjainkhoz, egyre jobban emlékszünk szabadrúgásból esett nagy gólokra, már csak azért is, mert az utóbbi tizenöt-húsz évben rendszeresen voltak összefoglalók az NB I-es bajnokikról, így sokkal több találkozó gólja megmaradt az emberben.

Nagy erejű, főleg legurított szabadrúgás után meglőtt bombáiról volt híres a csepeli Váczi Dénes, a kispesti (debreceni) Plókai Attila, vagy a békéscsabai (győri) Mracskó Mihály.

A Vasasban Váczi Zoltán volt mestere a tekeréseknek, de az angyalföldi klub mellett Újpesten, a Ferencvárosban és Kispesten is szereplő Szili Attilától is láttunk sok jó szabadrúgást. A győri, siófoki, csepeli, majd soproni Somogyi József sem kisinasa volt ennek a műfajnak.

A Ferencvárosnál Lisztes Krisztián, Lipcsei Péter, Vincze Ottó, Miriuta Vasile, vagy éppenHrutka János nevét említhetjük meg, utóbbi a válogatottban igen emlékezetes találatokat szerzett szabadrúgásból – lásd a videókat!

Újpesten is sok jó szabadrúgáslövő volt az utóbbi másfél évtizedben. A pengés játékosok közé tartozott Véber György és Szanyó Károly, utóbbi igen emlékezetes találatot lőtt 1996 őszén az Üllői úton. A videón látható gyönyörű góllal szerzett vezetést az Újpest, ám aztán a Fradi fordított, és 3–1-re győzött.

Szanyó Debrecenben, Győrben és a Vasasban is futballozott, szabadrúgásból szerzett góljainak számát ezekben a klubokban is növelhette. „Világvándor" volt Urbán Flórián is, Győrben és a bajnok ZTE-ben is eleresztett néhány szabadrúgást, az egyik legszebb ilyen találatát azonban újpestiként szerezte 2001 áprilisában, a Dunaferr elleni mérkőzés utolsó perceiben. Ez a találkozó egyébként a magyar futballtörténelem egyik legemlékezetesebb öngóljáról nevezetes (Tokody Tibor egy pillanatra leblokkolt, azt hitte, hogy az ellenfél kapujánál van, és remek mozdulattal csavarta a levágódó labdát a kapu bal oldalába – ezt is megnézheti a videón 2.47-nél), de Urbán Flóri találata se' kutya: ezzel a góllal nyert 3–2-re az Újpest.

Sok a klubok közötti átfedés, ezt Szanyó, Szili, Somogyi vagy Urbán példáján is láthattuk, de a Ferencvárosnál említett Vincze Ottó és Miriuta is több másik csapatban (Vasas, ZTE, Győri ETO, illetve Rába ETO, Videoton, Újpest) megfordult, sőt mindketten játszottak Németországban is. Dvéri Zsoltról is elmondható, hogy több együttest szolgált, a szintén remek rúgótechnikájú középpályás fehérváriként és újpestiként is sok szép szabadrúgásgólt szerzett.

Az MTK-ban Lőrincz Emiltől, Halmai Gáboron át Illés Béláig több remek játékostólis láthattunk gólt szabadrúgásból, ám a kék-fehérek szurkolói akkor jöttek igazán lázba, ha Kenesei Krisztián állt a szabadrúgáshoz letett labda mögé. „Ke-ne-se-i, Ke-ne-se-i-gól, Ke-nő-gól, Ke-nő-gó-ó-ól!" – dalolta ilyenkor az MTK-tábor, és Kenő bizony sok szép találattal örvendeztette meg a szurkolókat, nemcsak a Hungária körúton, hanem később Győrben, Zalaegerszegen, Angyalföldön, vagy Szombathelyen. Egyik emlékezetes találatát 1999 őszén Isztambulban, a Fenerbahce otthonában szerezte, Rüstü kapujába talált be szabadrúgásból. Potyagól volt a javából, de ki bánta: ezzel jutott tovább a magyar együttes.

Keneseivel el is jutottunk napjainkig, hiszen a csatár manapság is aktív játékos, a Haladásban futballozik. Ha korábban azt említettük, hogy mostanában alig találunk jó szabadrúgáslövő játékost, akkor egy kicsit túloztunk, hiszen most is vannak remek lövők – csak talán nem annyian, mint régebben, és megközelítőleg sem olyan egyéniségek, klasszisok, mint a régiek voltak.

A DVTK-ban Luque mellett a spanyol játékos által is dicsért Budovinszky Krisztiánt, valamint Tisza Tibort emelhetjük ki, Újpesten Kabát Péter, Kispesten Hajdú Norbert és Ivancsics Gellért, a Fradiban – a fentebb már említett – Lisztes Krisztián, a Vasasban Bárányos Zsolt, Debrecenben Bódi Ádám, a Videotonban Polonkai Attila, Pakson Sipeki István neve említhető meg. A légiósok között Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel, Huszti Szabolcs, Buzsáky Ákos vagy Hajnal Tamás számít jó szabadrúgáslövőnek.

FENTI LISTÁNK EGYÁLTALÁN NEM TELJES, OLVASÓINK HOZZÁSZÓLÁSAIKBAN FELELEVENÍTHETNEK MÉG MEGANNYI JÓ MAGYAR SZABADRÚGÁSLÖVŐT ÉS SOK SZÉP TALÁLATOT.

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: PÓR KÁROLY, RITZ BALÁZS, T. SZABÓ GÁBOR