Távozik az Arsenal átigazolási motorja, Edu Gaspar – hivatalos

2024.11.04. 19:30
Arsenal Manager Mikel Arteta Signs A New Contract
Balról: Mikel Arteta és „egyik legfőbb szövetségese”, Edu Gaspar (Fotó: Getty Images)
A Daily Mail úgy tudja, hogy távozik az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal sportigazgatója, Edu Gaspar. A hírt hétfőn este a klub is megerősítette.

FRISSÍTÉS: EDU GASPAR LEMONDOTT AZ ARSENAL SPORTIGAZGATÓI POSZTJÁRÓL

Az Arsenal a hivatalos honlapján közölte, hogy Edu Gaspar hétfőn lemondott a posztjáról. A klubhonlapnak nyilatkozó sportvezető elmondása szerint nagyon nehéz volt számára a döntés, de új kihívások után kellett néznie.


Főhet a fejük a klubnál, amennyiben a hír igaz, hiszen Edu Gaspar 2019-es érkezése óta széles körben a világ egyik legjobbjának tartják az Arsenal átigazolási politikáját. A brazil szakember Mikel Arteta vezetőedző egyik legfontosabb „szövetségese”,  neki köszönhető mások mellett Martin Ödegaard és Declan Rice megszerzése is. 

A Daily Mail szerint Gaspar maga döntött a távozás mellett, és ez köszönhető annak is, hogy a kulcspozíciók felelősségi köre átrendeződött a klubban. A lap meg nem nevezett forrására hivatkozva hozzáteszi: a történet annál komplikáltabb, hogy egyszerű hatalmi harchoz köthessük.

Az ügyben a következő 24 órában újabb fejlemények várhatóak.

A hírt egyébként az olasz sportújságíró, Fabrizio Romano is megerősítette, hozzátéve, hogy a Nottingham Forest és az Olympiakosz tualjdonosa, Evangelosz Marinakisz mindig is szerette volna Edu Gaspart kivezni a koordinációs csapata élére.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
20 órája

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik