Démoni hallucináció: egy nem létező fa és szörnyek vetettek véget a versenyének

Hatalmas csatát vívott Kertész Ádámmal, végül 62 óra után abbahagyta a versenyt, így a második helyen végzett a backyard csapatvilágbajnokságon a magyarok között. Elégedett vagy csalódott?
Egyáltalán nem vagyok elégedett, az álmom ennél sokkal több volt, de az igazság az, hogy magammal és a démonjaimmal vívtam csatát – mondta a Csupasportnak Sárosi Gyula. – Ádám nagyszerű volt, nem rajta múlt, hogy nem mehetett tovább, ezúton is gratulálok neki és a segítőinek. Igazából a hosszútávú nagy célom a száz óra a backyardban, de a reális célkitűzésem ezen a versenyen a hetvenhat óra volt. Sajnos, ettől messze voltam. Az biztos, hogy mindent kihoztam magamból, de ez most ennyire volt elég.
Mi hiányzott?
Két kört, azaz két órát kellett volna még megtennem, hogy kiérjek az éjszakából, s magamat ismerve ezt követően magamhoz tértem volna, új erőre kapok. Ezután szerintem nyolc-tíz kör még ment volna, de ez persze csak feltételezés.

Hogyan értékelné a versenyt?
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez csapatvilágbajnokság volt, aki pedig felvette a nemzeti mezt, arra törekedett, hogy mindent kiadjon magából. A címeres póló egyfajta plusz felelősséget jelentett számunkra, én pedig ezt végig szem előtt tartottam. Számomra a sötétben futás rendre hatalmas kihívás, nekem ugyanolyan nehéz az első éjszaka futni, mint a harmadikon. Sajnos az első holtpont gyorsan, már tíz óra után eljött, hajnalban pedig nagyon álmos lettem. De túltettem magam az éjszakán, s eljött a megváltó hajnal – csodálatos volt a reggel ebben a környezetben. Igyekeztem ötven perces köröket menni, ha ügyes vagy, ilyenkor van hét-nyolc perced aludni, de kevesebbel nem sokáig lehet eljutni. Sajnos negyven óra felett, fényes nappal is lehet hallucinálni a kialvatlanságtól.
Tudtam, hogy csak képzelődőm, de láttam körülöttem a lebegő szörnyeket, amelyek igencsak zavaróan hatottak rám. A harmadik éjszakára már csak ketten maradtunk Ádámmal, s addigra rendszeressé váltak a hallucinációk.
Izomzatilag és fizikálisan rendben voltam, de a kialvatlanság miatti képzelgések teljesen elvonták a figyelmemet. Előfordult, hogy percekig csak bámultam a csuklómon lévő tetoválást, s az utolsó körök végén már igencsak sprintelnem kellett – így a pihenésre nem maradt semmi időm. Ezáltal az utolsó három-négy kör már nagyon kimerített, a segítőimnek könyörögtem, hogy ne kelljen már kimennem, de ők azt tették, amit előzetesen kértem, és nem engedtek nekem. Ilyenkor már nem tud az ember racionálisan gondolkodni, kívülről sokkal jobb döntéseket tudnak hozni a segítők. A hatvanharmadik körre kimentem, de megállított egy nem létező fa, amelyről képzelt szörnyek jöttek le. Ott földbegyökerezett a lábam, nem bírtam már összekaparni magam mentálisan. Pósa Tibor csapatmenedzser visszakísért a rajtba, és ott vége lett a versenyemnek. Hálás vagyok, hogy ott lehetettem a magyar válogatottban, köszönöm szépen Pósa Tibornak és az összes segítőnek a munkáját, a családtagjaimból és a barátaimból álló saját csapatomnak külön köszönet.
A magyar válogatott a tizennegyedik helyen végzett a világbajnokságon. Ehhez mit szól?
Elmaradtunk a várakozásoktól, csalódott vagyok ezzel az eredménnyel. Bízom benne, hogy a többiek sem elégedettek, és legközelebb jobban szerepelünk.

Meglesz a száz óra?
Hiszek benne. Megyek tovább, a célomfelé.

Különleges ajándék: privát Ub születésnapra!

A betegség sem akadályozta meg az éremszerzésben








