Magyar futball, most figyelj, így is lehet! Szülők Akadémiája

TÖRÉSVONALAK KONTRA MEGOLDÁSKERESÉS – JÓ PÉLDA ÚJPESTRŐL

A magyar labdarúgás (ahogy amúgy az élet sok más területe is…) tele van feloldatlan és a szereplők részéről alighanem feloldhatatlannak is hitt ellentétekkel, sztereotípiákkal, az előrelépést meggátoló, a kölcsönös párbeszédet megbélyegző, ellehetetlenítő általánosításokkal.

Kezdve például a Magyar Labdarúgó-szövetség és a szurkolók népes csoportjának immár több évtizedes szembenállásával (a Csányi Sándor által is emlegetett „buziemelesz” „szlogen” már a kilencvenes években is népszerű volt), ami az utóbbi években már a klubvezetőség kontra drukkerek szintjén is egyre több helyen jelentkezett. Aztán említhetjük a külföldi és a magyar edzők kimondva-kimondatlanul is meglévő szembehelyezkedését, vagy éppen futballisták, edzők és a játékvezetők közti, manapság is nagyon éles véleménykülönbségeket. Az utánpótlás-nevelésben pedig ilyen törésvonalat találunk a szülők és az edzők viszonyrendszerében.

A mélyen gyökerező ellentétek feloldását célzó kísérletekkel viszont ritkán találkozni. Az „állóháború” közben pedig a nézőszámok csökkentek; szakmailag, nemzetközi szinten, hosszú távon sem a magyar, sem a külföldi edzők nem tudnak sikereket elérni; az MLSZ többmilliós büntetésekkel sújtja a játékvezetőket élesen bíráló sportvezetőket, edzőket; a klubok pedig arra panaszkodnak, hogy kevés a gyerek, kevesen „adják” futballozni a fiaikat.

Ilyen meggyökeresedett viszonyrendszerek között kimondottan üdítő arról írni, hogy azért lehet ezt másképp is! Az ősszel már bemutattuk az Újpesti Torna Egylet (UTE) labdarúgó-akadémiájánál folyó munkát, amelynek kiemelt része a szülőkkel történő kapcsolatkezelés, a Szülők Akadémiája program keretében a szülők támogatása a gyerekek nevelésében, sportolói életre való felkészítésükben szakpszichológusok bevonásával. Hogy az elmélet után a gyakorlatról is szó essen, a Nemzeti Sport Online a napokban ellátogatott az egyik ilyen előadásra, amelynek aktuális témául az úgynevezett „Z” generáció, az internetfüggés és kommunikáció szerepe, veszélyei szolgáltak. Hogy ezt a generációt az emberi kapcsolataiban, a kompetenciái fejlesztésében, a motivációja alakításában hogyan tudja közösen, a sport által segíteni edző és szülő.

EDZŐK KONTRA SZÜLŐK

Minden csak nézőpont kérdése, és a nézőpontok váltásának képessége az, ami képessé tehet minket a „feloldhatatlan” ellentétek feloldására is. Röviden így is összefoglalhatjuk azt a szemléletet, amit a fenti idézetet tartalmazó könyv, illetve az újpesti Szülők Akadémiája program egyik vezetője, Kalamár Hajnalka pszichológus képvisel, aki immár másfél évtizede a sport területén is dolgozik. A futballban részt vesz az edzőképzésben, fiatal labdarúgóknak mentáltréningeket tart, és a szülőknek is segít abban, hogy fel tudják oldani azokat a mentális fékeket, a gyerekekben kialakuló szorongásokat, amelyek gátolhatják őket a legjobb teljesítmény elérésében.

Mint azt a szülőknek tartott legutóbbi nyilvános előadásában is hangsúlyozta, a szülők és az edzők között annak megértésére van szükség, hogyan tudják közösen, egymást támogatva elősegíteni a gyerekek fejlődését. Mert ha a szülő a gyerek előtt kétségbe vonja az edző hozzáértését, megkérdőjelezi a szakmai utasításait, akkor azzal lerombolja a tekintélyét, a gyerek nem fog bízni az edzőjében, és kétségek között képtelen lesz kihozni magából a legjobbat. A sportoló gyerek számára ugyanis az egyik legnagyobb tekintély az edző, ha benne kételkedni kezd, akkor nem tud tanulni, előrelépni.

A Z GENERÁCIÓ

Az alapvetően a Z generációról, vagyis a mai tinédzserekről szóló előadást csaknem félszáz szülő hallgatta.

Szó esett például arról, hogy Magyarországon már a hétéves korosztályban kilencven százalékos az okostelefonok lefedettsége, miközben egy európai kimutatás szerint nálunk a legrosszabb a készülékek kihasználtsági köre. Többnyire játékra, fényképezésre és a közösségi, internetes térben való kapcsolattartásra korlátozódik, mert nincs, aki megtanítsa a gyerekeket a sokrétű, tudatos használatra, miután ők sokkal jobban értenek a „kütyükhöz”, mint a szüleik.

Ez azonban számos veszélyt rejt magában. A fiatalok bezárhatják magukat egy internetes világba, amelyben – ahogy Kalamár Hajnalka fogalmazott – olyanok lesznek, mint egy két lábon járó telefonfülke. Egymással személyesen minimálisan érintkeznek, mindenki el van a maga okostelefonjával, azon keresztül lavírozik egy virtuális közösségi térben. A „bedrótozott nemzedék” figyelemmegosztási és problémamegoldó képessége kiemelkedő. Tagjai az internet segítségével pillanatok alatt képesek bárkinek az állítását megcáfolni, kérdőre vonni, adott esetben pellengérre állítani. A tekintélytisztelet eltűnik, és az által, hogy egy állandó információs sztrádán élnek, soha nincsenek csöndben, úgy, hogy ne érje őket valamilyen információ (ha a telefont bekapcsolva hagyják, még éjjel, álmukban is „pittyeg”, jönnek az értesítések), ebből adódóan relaxálni sem tudnak. Ez függőséghez, a túlzott nyitottság kiszolgáltatottsághoz vezethet. Az internetes kommunikációban eltűnhet az őszinte érzelemkifejezés, nincs nonverbális kommunikáció (hangulatjelekre, „szmájlikra” korlátozódik).

A pszichológus szerint a Z generáció tagjai nagyon nehezen tudnak beszélni az érzelmeikről. A fiatal futballisták jó része például nem tudja elmondani, hogy mit érez, amikor megnyer egy meccset, hogy miért jó győzni. Márpedig ha nem tudják megélni a sikert, akkor az a motiváció rovására is mehet.

És itt jön be a képbe szülő, valamint a sport és az edző szerepe. A szülő az, aki segíteni tud az érzelmek átélésében, kibeszélésében. Ha akar, akkor részévé válhat a gyermek virtuális világának, közösen, egymást segítve is kihasználhatják a világháló jó oldalát, megelőzheti gyereke elszigetelődését. A sport pedig segít az értékrendszer kialakításában. Ha a pályán megtanulják, mit jelent a sportszerűség, mit jelent a másik tisztelete, megtanulják kezelni a konfliktusaikat, akkor nagyobb eséllyel az internetet sem mások kárára, gonoszkodásra használják. A sport belső kontrollá tudja alakítani a kívülről jövő ingereket – fejtette ki Kalamár Hajnalka.

,FELISMERJÜK, HOGY MI AZ, AMIT LEHET JOBBAN CSINÁLNI” – SZEMLÉLET ÉS ATTITŰDVÁLTÁS

„A futball tele van érzelmekkel” – ezt a ferencvárosi Varga Zoltántól vett idézetet már az előadásra vendégként meghívott, 33-szoros válogatott Kiss László fűzte hozzá, a Bozsik-program korábbi vezetője, aki személyes történeteivel színesítette az elhangzottakat.

Elmesélte például, mekkora élmény volt számára, hogy gyerekkori példaképe, Bene Ferenc utolsó válogatott meccsén ő végezhette el a kezdőrúgást 1979 szeptemberében a csehszlovákok ellen (nyertünk 2–1-re, ez volt egyébként az akkor a Vasasban futballozó Kiss László első fellépése az A válogatottban), és 12 percet együtt is játszhatott az újpesti ikonnal.

Majd Verebes József mesteredzőt emlegette, de a múlt nagyjai kapcsán azért kissé bizonytalan hangon hozzátette: „nem biztos, hogy mindenki tudja, kikről beszélek…”

De ezért is jók az ilyen programok, mert a legendák felelevenednek, akkor is köztünk maradnak, ha már nincsenek is velünk. A szülő hazaérve, egyrészt meg tudja mutatni a gyereknek Kiss László „káprázatos”, átemelős gólját (ahogy idősebb Knézy Jenő jellemezte), amit a norvégok ellen szerzett 1981-ben (a ’82-es vb selejtezői során két meccsen négy gólt jegyzett az északiak ellen), másrészt el tudja mesélni, hogyan adott határtalan önbizalmat a Mágus Kiss Lacinak azzal, hogy tulajdonképpen maga fölé helyezte: „Én nem tudok futballozni, hozzád képest nem értek a futballhoz. Te elfelejtheted a taktikát, valósítsd meg önmagad a pályán.”

A csillogó szemű hallgatóság gyakran elmosolyodott a pszichológus és a korábbi kiváló labdarúgó előadását, történeteit hallva. A tekintetekben ott volt a helyeslés („igen, a mi fiunk is a telefonjával kel és fekszik”), a problémák felismerése és az aggódás („erről otthon nekünk is beszélgetnünk kell, nem szabad, hogy bezárkózzon a gyerek”). A kivetítőn egy-egy korosztályos csapat feltűnésekor, a saját csemete megpillantásakor pedig a büszkeség („ott van a mi szemünk fénye” – Kalamár Hajnalka az egyik képnél meg is jegyezte, olyan jó rájuk nézni, sugárzik róluk az öröm, a futball iránti elköteleződés) és ami a program egyik legfontosabb célja: az edző tekintélyének elfogadása, az együttműködés készségének kialakítása.

„Nagyon jók ezek az előadások, mert sok kétség van bennünk, szülőkben, amikre válaszokat kapunk – ezt már Nagy Mónika, az UTE U10 labdarúgó-palántájának, Bencének az édesanyja mondta a Nemzeti Sport Online-nak. – Segítenek megérteni, hogy mi hogyan tudjuk támogatni az edző munkáját. A saját érdekünk és a gyerek érdeke is az, hogy az elhangzottakat fontolóra vegyük, felismerjük, hogy mi az, amit lehet jobban csinálni.”

„Évek óta járjuk az országot, megyünk a fiunk meccseire, és sajnos nagyon sok rossz tapasztalatot is szereztünk. Láttunk szülőt, aki a saját gyerekét ugyanúgy szidta, mint a csapatát, az edzőjét vagy a bírót. A nyáron egy debreceni tornán úgy kellett lefogni két apukát, hogy a csúnya szabálytalanságból kialakuló vita hevében ne rohanjanak be a pályára elégtételt venni. Aztán volt olyan is, hogy a szülő rászólt az edzőre, ugyan álljon már arrébb, mert nem látja tőle a meccset… Az előadások, és a beszélgetések – mert külön egyéni beszélgetésre is van lehetőség a pszichológusokkal – éppen az ilyen helyzetek megelőzésében, kezelésében is segítenek. Az a jó itt az UTE-nél, hogy a lehető legszélesebb körben segíti az egyesület a gyerekek fejlődését, nemcsak szakmai, hanem mentális téren is” – mondta az anyuka.

A prezentációját követően Kalamár Hajnalka kérdésünkre arról beszélt, hogy átütő eredményt, legyen szó akár az edzői munkáról, az edzők és a szülők kapcsolatáról vagy tulajdonképpen bármilyen feladatról, csak lépésről lépésre, pozitív szemlélettel és széles körű együttműködéssel lehet elérni.

„Mindig is azt gondoltam, hogy a magyar sportban a fejekben van a legtöbb kiaknázatlan lehetőség. Amikor Újpesten elkezdtünk dolgozni, a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy a szülők és az edzők között kialakítsunk egy közös szemléletet. Ezt figyelembe véve tartjuk a különböző foglalkozásokat mindkét csoport számára. Az a tapasztalat, hogy azoknál az egyesületeknél, amelyeknél tudatos, széles körű építkezés folyik, ott lehet igazi változást elérni több területen is. Felismerjük, hogy mi az, amit lehet jobban csinálni. Ez pedig a gondolkodástól függ, attól, hogy mit tartunk számon, azt, amiben jók és eredményesek vagyunk, vagy csak azt, amiben hiányunk van. Ebben, vagyis a pozitív gondolkodásban, az énkép javításában tudunk segíteni edzőknek, szülőknek, futballistáknak egyaránt. Valakinek az attitűdjét nehéz megváltoztatni, de meg lehet találni annak az útját, hogy a különböző szereplők együtt tudjanak sírni, örülni.”

TANULSÁG

Mert a sport alapvetően örömforrás kell, hogy legyen, és az a legfontosabb, hogy ezt az örömöt adott közeg szereplői közösen át tudják élni (erről szólt itthon a nyári Európa-bajnokság, ezért okozott eufóriát). Legyen szó futballistákról, szurkolókról, a szövetségről, magyar és külföldi szakemberekről, játékvezetőkről, szülőkről és nevelőedzőkről – vonhatjuk meg a fentiek tanulságát.

A közös megéléshez közös nevező, egymás nézőpontjának megértése, tiszteletben tartása és pozitív szemlélet, lépésről lépésre haladó építkezés kell. Meg olyan jó példák, mint a Szülők Akadémiája program, amely megfelelő szakemberek segítségével képes áthidalni a törésvonalakat.

Ha környezetében ön is lát hasonló, újszerű kezdeményezést, amely példaértékű lehet a magyar labdarúgásban, új szemléletet képvisel, akkor írjon nekünk az [email protected] címre „szemléletváltás” tárgymegjelöléssel.