Szombaton a fővárosi BOK-csarnokban véget ért a vívók felnőtt országos bajnokságának egyéni versenye.
A mezőnyben ezúttal is számos utánpótláskorú kiválóságot találhattunk, közülük többen is dicséretesen szerepeltek.
A női párbajtőrözők között például a még kadétkorú Horváth Lotti és a junior Wimmer Dorina állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A 15 éves Horváth a későbbi aranyérmes, egyébként pedig olimpiai bronzérmes Muhari Esztertől kapott ki az elődöntőben 15:9-re, míg Wimmert Büki Lili múlta felül a négy között 15:12-re. Az elsőéves junior Kozma Laura számára is emlékezetes marad a viadal, hiszen ő az olimpiai bajnok öttusázónkat, Gulyás Michelle-t állította meg a 32 között.
Ha már olimpiai bajnokok, férfi párbajtőrben ötkarikás győztesünk nem került a legjobb négy közé, egyedül Siklósi Gergely jutott be a nyolcba. A junior Antal Máté előtt pedig le a kalappal, hiszen a 64 között Koch Mátét múlta felül igen magabiztosan, 15:8-ra. További bravúrokra aztán ő sem volt képes, korosztályos versenyzőt nem láthattunk a legjobb nyolcban.
A női tőrmezőnyben az elsőéves junior Kollár Anna bronzérmes lett, miután az elődöntőben 15:9-es sikert aratott ellene Pásztor Flóra. Férfi tőrben pedig a nap folyamán remek formát mutató, kadétkorú Bodor Áron vívhatott döntőt, ám végül be kellett érni az így is bravúros ezüsttel, mert az arany Tóth Gergelyé lett 15:7-tel. A junior Gergely Zoltán pedig bronzéremmel a nyakában mehetett haza, őt Bodor győzte le 15:10-ra a négyben.
Két egyéni kadétvilágbajnok már juniorként végzett harmadikként a női kardozók ob-ján. Csonka Dorottya a későbbi első Szűcs Lucától, Domonkos Emese pedig Katona Renátától kapott ki az elődöntőben egyformán 15:9-re. Említésre méltó az elsőéves kadét Rácz Brigitta hatodik helyezése, már csak azért is, mert a fegyvernem egyik legnagyobb hazai reménységénél, a többek között felnőttvilágkupa-győztes Spiesz Annánál is jobbnak bizonyult 15:12-re.
A férfi kardozók megméretésén Péch Kornél, Sápi Vince és Vajda Oszkár is juniorként jutott a legjobb nyolcba, de tovább egyikőjüknek sem vezetett az útja. Vasárnap a csapatversenyekkel folytatódik az országos bajnokság.
(Kiemelt képünkön balról: Büki Lili, Muhari Eszter, Wimmer Dorina, Horváth Lotti Forrás: MVSZ)