Mátrix - van-e kiút a fogadási csalók csapdájából?

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2011.12.29. 13:52
null
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)
Címkék
Ahogy azt olvasóink az elmúlt években már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online december utolsó hetében szubjektív sorozatban eleveníti fel az esztendő emlékezetes, magyar vonatkozású történéseit. Elbukott nagy meccsek, felejthetetlen győzelmek, tisztelgés a Császár előtt, Dzsudzsák Balázs históriája, fogadási botrány – „2011, ahogy mi láttuk”.

 

Fogadási csalás, bunda.

Az elmúlt hetek, hónapok és talán az egész év egyik legfelkapottabb témája. A szurkoló szempontjából teljesen mindegy, hogy melyik megnevezést használjuk, hogy néhányan azért csaltak és játszottak saját klubjuk ellen anyagi (esetleg más) ellenszolgáltatás fejében, mert egy másik csapatnak akartak kedvezni (ez a klasszikus bunda), vagy egy jól működő maffiahálózat részeként, kizárólag bankszámla-gyarapítás céljából.

Az eredmény ugyanaz: a szurkoló szombaton reggel előkészíti a frissen mosott mezt, a sálat, délután „ünneplőbe” öltözve kimegy a stadionba (idegenbeli túra esetén nem ritkán még utazik is néhány száz kilométert), kifizeti az egyre dráguló belépőt, majd a két félidőt követően képtelen megfejteni, hogyan futhatták le olyan simán a balbekket, miért nem szabadított fel a középhátvéd, hogyan csúszhatott be a labda a kapus hasa alatt. A fanatikus – aki természeténél fogva a következő héten is ott ül majd a lelátón, mert hát a fiúkat látni kell – joggal érezheti, hogy becsapták.

Akárcsak történetem főszereplője. A lelkes drukker, aki néhány éve szó szerint a vérét adta egy meccsért, egy olyan találkozóért, amelyről azóta is többen úgy tartják, előre le volt zsírozva. Bizonyítékok hiányában a konkrét mérkőzést szándékosan nem említem (a nagy bejelentéseket hagyjuk meg Fazekas Géza ügyészségi szóvivőnek, ez az ő szakterülete), amúgy az eset bármelyik találkozón megtörténhetett volna.

Hősöm csapata színeibe burkolózva békésen iszogatott a haverokkal a nagy meccs délutánján, amikor a félőrült vendégdrukkerek rájuk támadtak, és leütötték őt egy sörösüveggel. Ezután következett a baleseti sebészet, néhány gyors öltés, majd ugrás be a taxiba– és irány a mérkőzés! A második félidő elejére ki is ért. A friss sebtől kissé átvérző, az egyik szemét is eltakaró hatalmas kötéssel a fején úgy néztek rá a többiek, mint a megsebzett Jumurdzsákra, de ebcsont beforr alapon végigszurkolta-ugrálta a negyvenöt percet. Mindent megtett, de a csapata nem, sima vendégsiker lett a vége. Főszereplőnket a gyorsan felejthető, évekkel ezelőtti meccsre ma már csak egy heg emlékezteti a fején.

A heget okozó ütésnél azonban sokkal fájóbb számára a gondolat, hogy miközben ő sebesülten is rohant, hogy láthassa a kedvenceket, csapata néhány játékosa talán az utolsó simításokat végezte a kitervelt csalás előtt: „Ugye tudjátok, milyen eredmény kell? Akkor ahogy megbeszéltük. Ez fizet a legjobban, erre fogadnak a srácok.” A lefújás után pedig, miközben meggyötört, csalódott hősöm hazafelé tartott, a „derék” futballisták megkapták „jól megérdemelt” járandóságukat. „Szép volt fiúk, így kell ezt csinálni” – szólhatott az elismerés, mielőtt az „aranylábúak” átvették az eurókötegeket...

Olyan ez az egész, mint a Mátrix című film, amelyben két világ létezik. Az egyikben van a hétköznapi ember, aki meg van róla győződve, hogy amit érzékel, az a valóság. A futballban van a drukker, aki csak annyit lát, hogy néhány játékos érthetetlen hibákat vét, a csapat pedig kikap a meccsen. És van egy rejtett, mindent felülről irányító szervezet, amely alakítja a látható világot. Vannak a fogadási csalók, akik megmondják a balbekknek, hogy hiába vagy gyorsabb a csatárnál, most le fogsz maradni, meggyőzik a védőt arról, hogy tiszta helyzetben se rúgja ki a labdát, vagy a kapust, hogy nem kell annyira fürgének lennie. A különbség pusztán annyi, hogy míg a filmben Neo és Morpheus küzd az ügynökök ellen, addig a fogadási mátrixban Fazekas Géza és kollégái állnak szemben K. Zoltánokkal és S. Lászlókkal.

Persze sokan mondhatják, hogy elcsalt mérkőzések mindig is voltak a magyar labdarúgásban (is). „Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!″ – mondta egyszer Albert Flórián. „Ha tiszta akartam volna maradni, akkor abba kellett volna hagynom a futballt″ – fogalmazott az egyik interjúban Esterházy Márton, de Mészöly Kálmán is több nyilatkozatában mesélt már arról, hogy régen még a bunda is sokkal szebb volt, mint manapság, mert úgy játszottak lebeszélt 4:4-es döntetlent, hogy közben még a közönség is jól szórakozott.

Igen ám, de a csalás, az csalás. Mindegy, hogy S. László vagy a régi bundameccsek kapcsán a nagy nyilvánosság előtt jókat nevető korábbi legendás labdarúgó követte el, és a felajánlott érték is lényegtelen. Volt idő, még az 1920-as években, amikor öt kiló zsírért és két kiló húsért vettek meg játékosokat, ma az euró – méghozzá ezres címletekben – a fő fizető eszköz. A cselekmény minden esetben – szándékosan, előre megbeszélt eredmény szerint alakított mérkőzés – ugyanaz.

Ha a legkisebb mértékben is legitimizáljuk, hallgatólagosan elfogadjuk a csalást, akkor egyrészt önmagunkat is becsapjuk, másrészt esély se lesz arra, hogy egyszer kitörjünk a mátrixból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik