MK: Közel járok ahhoz, amit három éve megfogadtam – Mocsi a döntőbe jutás után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 07:18
A labdarúgó Mol Magyar Kupa első elődöntőjét Zalaegerszegen rendezték, ahol a házigazdák ellenfele a Puskás Akadémia volt. A végletekig kiélezett találkozón a hazaiaknak volt több lehetőségük, de a mindent eldöntő gólra 119 percet kellett várni. A találkozó után Mocsi Attilával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Mocsi Attila kemény mérkőzést élt meg.

„Tényleg nagyon kemény volt, de azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Kilencven percig uraltuk a mérkőzést, a hosszabbításban picit elfáradtunk, de ott is stabilak, szervezettek voltunk, kompaktan együtt voltunk. Vártuk azt a lehetőséget, ami jött szerencsére a legvégén, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatra, nagyon elégedettek vagyunk.”

Videónkban mesél a meg nem adott góljáról, hogy a végén készültek-e már a tizenegyesekre; hogy ez a siker hol helyezkedik el a pályafutásában, illetve mit fogadott meg, amikor három évvel ezelőtt eligazolt Székesfehérvárról. Kiderül az is, mekkora ajándék számukra a jutalomként kapott plusz szabadnap, illetve Ricardo Moniz kemény edzései is szóba kerülnek, melyeknek köszönhetően bírták végig a 120 percet.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

MOL MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

ZALAEGERSZEG–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2081 néző. Vezette:Vad II István (Tóth II encel, Garai Péter)
ZALAEGERSZEG: Demjén – Huszti A. (Lesjak, 110.), Mocsi A., Kálnoki-Kis, Csóka D. (Grezda, 117.) – Szendrei N., Szalay Sz. (Kovács B., 102.),Tajti M. – Ubochioma, Ikoba (Németh D., 117.), Gergényi.Vezetőedző: Ricardo Moniz
PUSKÁS AKADÉMIA: Markek – Golla, Spandler, Bartolec – Corbu (Van Nieff, 64.), Levi (Baluta, 89.), Favorov, Plsek (Slagveer, a szünetben), Ormonde-Ottewill – Colley (Zahedi, a szünetben), Gruber Zs. (Komáromi, 71.).Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Bartolec (119. – öngól)

Legfrissebb hírek

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
51 perce

Két finn gólpassz, két finn gól – Nagy Zsolték nélkül is magabiztosan nyert a Puskás Akadémia Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
11 órája

Beke Péter: Megverhetjük a listavezető Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
19 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:55

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik