NB I: Horváth Ferenc úgy érzi, a Honvédnál tud tenni a klub sikereiért

– Gratulálhatok a bennmaradáshoz?
– A gratuláció nem a legjobb szó, mert a bennmaradás kivívása Kispesten nem nevezhető sikernek, de a célunkat elértük – felelte lapunknak Horváth Ferenc, a Bp. Honvéd vezetőedzője. – Nem lehetünk büszkék erre az idényre, de a bajnokság hajrájában már csak az lebegett a szemünk előtt, hogy elkerüljük a szégyent, vagyis a Honvéd kiesését.

– A sorsdöntőnek bizonyuló budafoki mérkőzésen szüntelen űzte-hajtotta csapatát, kívülről úgy tűnt, sugárzik az erő önből. Belülről hogyan élte meg a kilencven percet?
– Ha én nem bízom a csapatban, akkor ki?! Végig azt suly­koltam a srácokba, hogy mutassunk erőt, legyen hitünk! Az is igaz viszont, hogy amin átmentünk, borzasztóan nehéz volt mindnyájunknak, kiváltképp pszichésen. A kiesés elleni küzdelem egészen más lelkiállapotot hoz magával. Ilyenkor egészen más szabályok szerint kell vezetni a csapatot, mintha a közép- vagy az élmezőnyben harcolnánk. Utólag bevallhatom, a budafoki meccs végéhez közeledve fél szemmel folyamatosan dr. Toman József csapatorvosunkat figyeltem, hogy a defibrillátor közelében ül-e…

– Volt olyan pillanat az elmúlt hetekben, amikor úgy érezte, nem sikerül kivívni a bennmaradást?
– Nem!

– Mikor érezte azt, hogy meglesz?
– Az érkezésemtől fogva biztos voltam benne, hogy elérjük a célunkat, jóllehet egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, folyamatosan nyakunkon volt a kés. Elég, ha csak egy-egy rosszabbul sikerült meccsre vagy a Diósgyőr nagy hajrájára gondolok. Bármennyire is hittem magunkban, akkor nyugodtam meg teljesen, amikor lefújták a budafoki mérkőzést.

– Miért tűnt el olyan gyorsan a játékoskijáróban?
– A bennem dúló feszültséget vezettem le azzal, hogy berohantam, jó volt kicsit egyedül lenni. Azért viszonylag gyorsan visszatértem a csapathoz. Nem ünnepeltünk, mert nem volt okunk rá, de legalább annak örülhettünk, hogy a minimális elvárásnak megfeleltünk.

– A sors visszaadott valamit abból, amit korábban a Balmazújváros és a Haladás vezetőedzőjeként elvett öntől?
– Úgy vélem, igen. A Balmazújvárossal egy hajszál választott el bennünket az élvonalbeli tagság megőrzésétől, míg Szombathelyen reménytelennek tűnő helyzetből kapaszkodtunk vissza és tettük nyitottá a bennmaradás kérdését – fájdalom, a vége nem úgy alakult, ahogy reméltük. Nem akartam harmadszor is kiesni, egyáltalán nem vágytam rá, hogy rám süssék: nem tudok egy csapatot az első osztályban tartani. Főleg a Honvédot.

– Tizenegy bajnoki mérkőzésen négy győzelem, három döntetlen és négy vereség a mérlege. Ez jónak mondható?
– Egy Honvéd-szintű klubnál nem, ám egy bennmaradásért küzdő együttesnél igen. Azt azért halkan hozzátenném, hogy a legutóbbi tíz meccs alapján az ötödik legjobb csapat a miénk.

– Miben lépett előre a Honvéd az ön irányítása alatt?
– A legfontosabb az volt, hogy mentálisan rendben legyünk ezekben a hetekben, hogy a futballisták is elhiggyék, tényleg bajba kerülhetünk. Ha netán valaki mégsem hitte volna el, hogy kieshetünk, legkésőbb a paksi vereség után látnia kellett, hogy valóban az életünkért kell harcolnunk. Azt azonban tudnia kell mindenkinek, hogy a fiúk az első perctől kezdve fogékonyak voltak a munkára és a vele párosuló változtatásokra, egy rossz szavam sem lehet rájuk.

– Folytatása következik: a klub szerdán megerősítette, hogy a következő idényben is a csapat vezetőedzője lesz. Hiányzik ez önnek?
– Mindig is azt gondoltam, hogy az embernek szüksége van a gyökereire. Különösen nekem, aki elég sok helyen megfordult életében. Kispesten jó helyen vagyok, tudok tenni azért, hogy a klub sikeres legyen. Az eszem és a szívem is ezt diktálja.

– Milyen változásokat tervez a keretben?
– Először is le kell ülepednie annak, amin keresztülmentünk, át kell gondolni, hogy a játékosok közül ki az, aki a kiesésveszély okozta teher miatt teljesített gyengébben, és ki az, aki esetleg nem ütötte meg a mércét. Értékelni kell a magunk mögött hagyott időszakot, hogy soha többé ne legyen részünk abban, amiben mostanság volt.

– Szombaton következik az utolsó bajnoki, a Ferencvárost fogadják. Immár tét nélkül?
– Egy Honvéd–Fradi sohasem tét nélküli! Arról nem szólva, hogy pályaválasztóként a szurkolóink előtt zárjuk az idényt. Nagyon hiányzott a lelátóról a Kispest-tábor, de még így is sok támogatást kaptunk tőle. Csalódást keltő volt ez az idény, a játékunkkal és az eredményeinkkel jóval többször szeretnénk mosolyt csalni drukkereink arcára a jövőben. Ha lehet, már ezen a hétvégén.