Nikolics győztes cserének bizonyult az Újpest ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.21. 19:38
null
Az Újpest és a Videoton csatája végén a hazaiak örülhettek (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I őszi idényének záró mérkőzésén a listavezető Videoton az Újpestet fogadta. Nagy iramban és sok helyzettel indult a találkozó, de a befejezésekkel mindkét csapatnak gondjai akadtak. A folytatásra már kevesebb lehetőség maradt, de a csereként pályára lépő Nemanja Nikolics a 77. percben belőtte a hazaiaknak a győztes gólt.

Bár az éllovas fehérváriak fogadták a középmezőnyben álló lila-fehéreket, a két együttes rendszeresen hatalmas csatát vív egymással. Ráadásul a Videoton a legutóbbi három meccséből csak egyet nyert meg – egy-egy döntetlen, illetve vereség került még a mérlegbe.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A hazaiaknál a védelem összeállítása okozott problémát, ugyanis Lipták Zoltán és Vaskó Tamás is eltiltását töltötte (ezért Farkas Balázs valamint Damir Milanovic alkotta a belső védőkettőst), míg az Újpestben Simon Krisztián bajlódott betegséggel, de ő végül vállalni tudta a játékot. Kovács Dániel először kezdett a lila-fehéreknél a szezonban.

Aktívan kezdték a csapatok a találkozót, André Alves már az első percekben helyzetbe került, lefutotta Takács Zoltánt, majd a tizenhatoson belülre érve nem sokkal lőtt a jobb alsó sarok mellé. Az Újpestnek is megvolt a válasza, Rajczi Péter passzolt a bal oldalon az érkező Kovácshoz, aki egyből lőtt, Mladen Bozsovics azonban leért a bal lába mellett érkező labdához.

Alves a későbbiekben is aktív volt, az első negyedóra végén „magánakcióba" kezdett, de Balajcza Szabolcs hárítani tudott. Nem sokkal később Nagy Dániel került kétszer is helyzetbe, előbb a Dusan Vasziljevicstől visszakapott labdát lőtte nem sokkal a jobb alsó mellé, majd  emelgetésbe kezdett az újpesti kapu előterében, de elválasztották a labdától. Sőt, az ellentámadásból Simon indult meg, és egy csel után célba vette Bozsovics kapujának rövid sarkát, de a Vidi-hálóőr védeni tudott.

Ezután visszaesett az eddig lüktető játék, de az egyértelműen látszódott, hogy a gyors újpesti támadók képesek megzavarni a hazaiak hátsó alakzatát. A következő veszélyes momentum már a 35. percben történt, amikor Rajczi csúsztatott kevéssel kapu mellé. A szünet előtt még jött egy „menetrendszerű" Alves-lövés, míg a túloldalon Andjic hibázott, így Tajthy Tamás labdájával Simon törhetett kapura, és nem sokkal lőtt a jobb alsó mellé.

A folytatásra beküldte Mezey György Nemanja Nikolicsot Polonkai Attila helyére, és ez, mint később kiderült, nyerő húzásnak bizonyult. Ez a játékrész már nem indult annyi helyzettel, mint az első, inkább a küzdelem dominált. Ennek némileg ellent mond, hogy Nagy Dániel szinte egyből előnyhöz juttathatta volna a Vidit, de egy kiugratás után nem találta el a hosszú alsó sarkot.

A döntő momentum a 77. percben érkezett el, amikor a szintén csereként beállt Gosztonyi András kavarta meg a jobb oldalon Szokol Zsoltot, majd beadott, és Nikolics becsúszva továbbította a labdát a jobb alsóba. 1-0

Az Újpest nem tudott nagy helyzetbe kerülni a lefújásig (leszámítva Simek Péter hosszabbításban leadott erős lövését), a Vidi megtartotta előnyét, és megnyerte az őszi szezon záró meccsét.

VIDEOTON–ÚJPEST 1–0
 
(A Sport Tv felvétele)

 

EDZŐI NYILATKOZATOK

„El kell ismernem, az Újpest egy remek csapat – jelentette ki Mezey György a Sport Tv-nek. – Veszélyesek voltak, így határozottan jó meccset tudtunk játszani egymással. Nikolics lelkiállapota erősen ingadozó, azt hiszem ez a gól nagyon jól jött most neki és nekünk."

 

„Bántó, hogy nem tudtunk pontokat szerezni ilyen jó játékkal. A Videoton a végén ránk tudta erőltetni az akaratát, bejött Nikolics, ő rúgta a gólt, nagyszerűen játszott. Bízom benne, hogy egy jó téli felkészüléssel eredményesebbek leszünk" – értékelt Mészöly Géza, az Újpest trénere.

 

LABDARÚGÓ NB I 
15. FORDULÓ
VIDEOTON-ÚJPEST 1-0 (Nikolics 77.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 15 10 3 2 31–16 +15  33
2. ZTE FC 15 9 2 4 29–21 +8  29
3. Ferencvárosi TC 15 9 1 5 27–20 +7  28
4. DVSC-TEVA 15 8 3 4 29–21 +8  27
5. Kaposvári Rákóczi 15 8 2 5 24–19 +5  26
6. Paksi FC 15 7 4 4 25–20 +5  25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 25–27 –2  22
8. Budapest Honvéd 15 6 3 6 19–18 +1  21
9. Újpest FC 15 5 4 6 25–20 +5  19
10. MTK Budapest 15 5 4 6 19–22 –3  19
11. Kecskeméti TE-ERECO 15 6 9 27–35 –8  18
12. Győri ETO FC 15 4 5 6 17–19 –2  17
13. BFC Siófok 15 4 5 6 14–19 –5  17
14. Vasas 15 5 1 9 23–32 –9  16
15. Szombathelyi Haladás 15 3 4 8 19–23 –4  13
16. Szolnoki MÁV FC 15 2 2 11 10–31 –21  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik