Női NB I: kétgólos előnyről botlott az FTC, élre állt az MTK

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.29. 19:47
null
Sipos Lilláék pontot raboltak a Ferencvárostól (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Mind a négy mérkőzést szombaton rendezték meg a női labdarúgó NB I 3. fordulójában: a Ferencváros kétgólos előnyről botlott az Astra ellen, az MTK és a DVTK fölényes győzelmet aratott, az ETO Szombathelyen szerezte meg az első pontját.

 

Szász Ferenc csapata, az Astra HFC okozta a forduló meglepetését azzal, hogy kétgólos hátrányból, 1–3-ról felállva pontot szerzett a nyáron érkezett légiósait – Vanessa Marques kivételével – továbbra is nélkülöző FTC vendégeként. A találkozó elején Rácz Zsófia góljával az üllőiek kerültek előnybe (0–1), utána azonban a zöld-fehérek a góllövőlista jelenlegi éllovasa, Vágó Fanny duplájára alapozva fordítottak, és az utolsó húsz perchez érkezve már nyeregben érezhették magukat (3–1).

Ám a vendégek nem adták fel, az első két fordulóban is betaláló Sipos Lilla szépített, majd a nyáron az Egyesült Államokból hazatérő Vicsek Nóra egyenlített, így az Astra pontot csent a Kocsis Sándor Sportközpontból, és megőrizte veretlenségét (3–3).

Az üllői együttes 13 vereség után, 2015 márciusa óta először nem kapott ki a Ferencvárostól bajnoki mérkőzésen.

Fiataljai vezérletével az MTK 6–0-ra kiütötte a Szent Mihályt, ezzel a tabella élére állt. A kék-fehéreknél a 17 éves Pápai Emőke elkönyvelte élete első mesterhármasát az NB I-ben, míg a 15 esztendős Mayer Zsófia az első gólja után rögtön megszerezte a másodikat is a felnőttek között az NB I-ben.

Van már pontja a megint 19 évnél fiatalabb átlagéletkorú kezdőcsapattal felálló ETO FC Győrnek is, amely 1–1-es döntetlent ért el Szombathelyen, míg a DVTK légiósgólokkal verte meg 4–0-ra a Kelen SC-t.

NŐI NB I
3. FORDULÓ
Ferencváros–Astra HFC 3–3
(Vágó F. 39., 67., Czellér 45., ill. Rácz Zs. 16., Sipos L. 73., Vicsek 85.)
MTK–Szent Mihály 6–0 (Pápai 4., 23., 41., Mayer 32., 56., Csányi 65.)
DVTK–Kelen SC 4–0 (Palama 4., Barker 47., Konguli 66., Sandu 75.)
Haladás-Viktória–ETO FC Győr 1–1 (Szil 51., ill. Öreg 29.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK 3 3 12–0 +12 9
2. Ferencváros 3 2 1 18–5 +13 7
3. Astra HFC 3 2 1 9–5 +4 7
4. DVTK 3 2 1 7–2 +5 6
5. Haladás-Viktória 3 1 1 1 5–3 +2 4
6. ETO FC Győr 3 1 2 3–9 –6 1
7. Kelen SC 3 3 1–16 –15 0
8. Szent Mihály 3 3 1–16 –15 0
Legfrissebb hírek

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
1 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
1 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
2 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
17 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
18 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
20 órája

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
20 órája

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik