PAFC: Osváth és Diallo aláírt a felcsútiakhoz

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 23:36
null
Osváth Attila és Ulysse Diallo aláírt a Puskás Akadémiához (Fotó: pfla.hu)
Osváth Attila és Ulysse Diallo a Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – számolt be róla a felcsúti klub honlapja.

 

Osváth Attila a tavaszi szezont a DVSC-nél töltötte kölcsönben, és bár ennek lejártával visszatért a Vasashoz, valószínűsíthető volt, hogy nem marad az angyalföldieknél. A Nemzeti Sport Online megírta, hogy a 21 éves védő iránt a Puskás Akadémia is érdeklődik, hétfőn pedig Osváth alá is írta szerződését az élvonalba visszajutó klubhoz.

„A kiváló szakmai stáb volt a legvonzóbb számomra, amikor úgy döntöttem, hogy a Puskás Akadémiához igazolok. Pintér Attila személye is nagyon fontos szempont volt, hiszen remek szakember és bárkiből képes kihozni a maximumot. Azért jöttem ide, hogy fejlődjek, és az itteni körülmények ezt valóban garantálják. Most, hogy túl vagyok az első néhány edzésen, máris érzem, hogy szakmailag előreléptem, ami nagy bizakodással tölt el a jövőre nézve, egyben igazolja a döntésemet" – mondta Osváth szerződésének aláírása után a pfla.hu-nak.

Ulysse Diallo a Ferencvárosban szerepelt először a magyar bajnokságban (a 2013–2014-es idényben), majd portugáliai kitérő után 2016 őszén a Mezőkövesd játékosa lett. A 24 éves mali csatár – akinek június 30-án jár le mezőkövesdi szerződése – a legutóbbi szezonban 15 NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben DVSC),Poór Patrik (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, ?), Lipcsei Ádám (Csákvár), Makrai Gábor (Diósgyőr, ?), Mészáros Dávid (Csákvár, ?), Branko Pauljevics (szerb, Mezőkövesd, ?), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?), Vaszicsku Gergő (Budafok), Zima Ádám (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC), Djordje Kamber (bosnyák-szerb-magyar, Bp. Honvéd), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Windecker József (Újpest)
Távozók: Lencse László (MTK), Tischler Patrik (Újpest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Braniszlav Danilovics (szerb, DVSC?), Forró Gyula, Heffler Tibor, Óvári Zsolt (DVTK?), Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas), Sándor György, Tar Zsolt

 

Legfrissebb hírek

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
2025.03.03. 14:22

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44
Ezek is érdekelhetik