Sorozatban négy elveszített bajnoki mérkőzés után fogadta a 14. Paks csapatát a fordulót a 12. helyen kezdő Lombard Pápa. A hazaiak utóbbi nyolc találkozójuk alatt csupán három pontot szereztek, s bár négy pont előnyük volt a 15. pozícióban szerénykedő Nyíregyházával szemben, még kieshettek.
Aktívan kezdte a találkozót a Lombard. Bárányos Zsolt szabadrúgása veszélyesen érkezett középre, de nem ért bele senki, majd Abwo tüzelt 18 méterről, de a bal felső sarokba tartó labdát Pokorni Péter nagy bravúrral védte.
A folytatásban is a hazai kezdeményeztek többet. Előbb ismét Abwo próbálkozott – eredménytelenül –, majd Bárányos távoli lövése csattant a lécen. A vendégek is eljutottak a hazaiak kapujáig, de Sipeki István kísérletét Szűcs Lajos védte, míg Kiss Tamás mellé lőtt.
A hátralévő időben leginkább a mezőnyben pattogott a labda, a helyzetek is elmaradtak, így nem született gól az első félidőben.
A második játékrészben is folytatódott Véber György csapatának mezőnyfölénye, ami az 58. percben góllá érett. A csereként beálló César Quintero passzolt Bárányoshoz, aki laposan középre adott. A labdába Éger László szerencsétlenül ért bele, amely így a kapuba pattant, öngól!
A vezető gól után is a hazaiak uralták a meccset, nagyobb is lehetett volna a különbség, de Szabó Zsolt nagy helyzetben kapu fölé fejelt, Abwo lövését pedig Pokorni védte. Újabb gól nem esett, így a Lombard Pápa 1–0-s győzelmével biztosan benn maradt az első osztályban.
28. FORDULÓ |
Lombard Pápa–Paks 1–0 (Éger 58. – öngól) |