Vasas: „Kellett a lelkemnek” – bő 3 év után szerzett ismét gólt Feczesin az NB I-ben

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 09:47
A labdarúgó NB I 21. fordulójában az utolsó helyen álló Vasas 2–2-es döntetlent ért el otthon a Kisvárda ellen. Az angyalföldiek egyenlítő gólját a hajrában csereként beálló Feczesin Róbert szerezte, aki bő 3 év után volt ismét eredményes az NB I-ben. Erről is beszélgetett vele az NSO Tv stábja.

Feczesin Róbert örül, hogy 3 év után ismét eredményes volt az NB I-ben, de boldogabb lett volna, ha győztes gólt szerez.

„Porcműtétem volt életemben először, úgyhogy nagyon kellett nekem ez a gól lelkileg. Most elég kevés lehetőséget kapok, próbálok élni azzal a néhány perccel, ami jut, most sikerült.”

Videónkban elmondja, az első 80 percben milyen volt megélni a kispadról a drámai fordulatokat. Szóba kerül az is, milyen szavakkal küldte pályára Kondás Elemér; hogy mire elég az egy megszerzett pont, de az öltözői hangulat mellett a Paks elleni kupameccsről és a Fehérvár elleni kiesési helyosztóról is beszélgetünk.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Vasas–Kisvárda 2–2 (Hidi P. 18., Feczesin 90., ill. Mesanovic 31. – 11-esből, Hegedűs 75. – öngól)
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion, 1350 néző. Vezette:Berke

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 43–16 +27 46
2. Kisvárda 21 8 8 5 34–35 –1 32
3. Kecskeméti TE 20 7 11 2 28–20 +8 32
4. Debreceni VSC 20 8 6 6 36–31 +5 30
5. Puskás Akadémia 21 7 9 5 26–25 +1 30
6. Zalaegerszegi TE 21 7 6 8 27–24 +3 27
7. Mezőkövesd 21 7 6 8 23–27 –4 27
8. Paksi FC 21 7 5 9 35–36 –1 26
9. Újpest FC 20 6 4 10 24–35 –11 22
10. Mol Fehérvár 21 5 6 10 25–31 –6 21
11. Budapest Honvéd 21 4 7 10 22–35 –13 19
12. Vasas FC21310816–24–819
Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

Kézilabda
2025.03.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik