„Vissza kell szerezni az identitást, amely évtizedeken keresztül jellemezte a Ferencvárost”

Prukner László szerint az egyik legnehezebb feladat, hogy a játékosokat egyénileg és csapatszinten párhuzamosan fejlesszék (Fotó: Török Attila)

– Júniusban nevezték ki az FTC-utánpótlás szakmai igazgatójának. Milyen célokat fogalmazott meg a klub a fiatalok képzése kapcsán?
– A legfontosabb, hogy stabilizálni kell az utánpótlást, és záros határidőn belül olyan játékosokat kell nevelni, akiket beépíthetnek az első csapatba – mondta lapunknak az 58 esztendős Prukner László, aki a nyáron a német Theo Schneidert váltotta a poszton. – Ez persze nem kizárólag az utánpótlás-szekción, hanem a mindenkori vezetőedző elképzelésein is múlik. Mindenesetre próbálunk olyan labdarúgókat képezni, akik megfelelnek a modern futball követelményeinek, a klub ennek a megvalósításához kínált szerződést.

– Mit ért stabilizáción?
– Vissza kell szerezni az identitást, amely évtizedeken keresztül jellemezte a Ferencvárost. Korábban az ellenfelek az utánpótlásban is drukkal, némi feszültséggel várták a Fradi elleni meccset. Amennyire kívülről meg tudtam ítélni, ez a varázs mára veszített az erejéből. Ezen kell változtatni, egységes arculat és elképzelés szerint akarjuk képezni a fiatalokat, meghagyva az edzői mozgásteret, önállóságot és kreativitást. Olyan struktúrát kell kialakítanunk, amelynek köszönhetően a gyerekek játéktudásukat, kondíciójukat, mentalitásukat illetően is a legjobb képzést kapják. Hosszú út előtt állunk, de valahol el kell kezdeni.

– Mennyire fontos, hogy az utánpótláscsapatok azt a rendszert és szerkezetet kövessék, amely a felnőtteket jellemzi?
– Ez a modell olyan futballkultúrával büszkélkedő kluboknál működik, mint az Ajax vagy a Barcelona. Az említett csapatoknál évtizedek óta ugyanaz a futballfilozófia, ott megkövetelhetik, hogy a különböző korosztályok ugyanabban a szerkezetben játsszanak, mint a felnőttcsapat. Magyarországon más a helyzet. A klubok elveszítették a hazai futball hőskorában kialakult markáns arculatukat, és nem tartom szakmailag megfelelőnek, hogy a két-három évente cserélődő vezetőedzők igényeihez igazítsuk az utánpótlást. A képzésnek az alkalmazkodni képes, játékintelligens labdarúgók formálását kell a zászlajára tűznie. Ugyanakkor az idősebb korosztályoknak, a második számú együtteseknek mindig figyelembe kell venniük az első csapat igényeit.

– Az ön feladata az egységes szakmai koncepció kidolgozása, amelyet a klub utánpótlásedzőinek követniük kell.
– Nem vettem magamnak ezt a „bátorságot”. Az első fél évben szeretném megismerni a gyerekeket, a kollégáim munkáját, és szeretném felmérni, hogy az edző melyik korosztályban alkalmas leginkább feladata megoldására. A heti értekezleteken azonban mindig megbeszélünk olyan kulcskérdéseket, amelyekkel előrébb jutunk. Együtt alakítjuk ki a koncepciót, mert ha az edzőket bevonjuk a közös munkába, az előkészítésbe és a végrehajtásba – vagyis a gyerekek komplex képzésének teljes folyamatába –, remélhetőleg jobban magukénak érzik a feladatot. A végső döntés és ezzel együtt a felelősség viszont az enyém.

– Hogyan épül fel a képzés?
– A nemzetközi trendek és a jól működő utánpótlásbázisok bevált módszerei alapján. Mindig szükség van víziókra arra vonatkozóan, hogy tíz-tizenöt év múlva milyen lesz a labdarúgás, és milyen futballistákat követel meg. Ezért alkalmazkodni képes, kreatív játékosokra van szükség, hogy bármilyen irányba fejlődjön is a játék, mindenre fel legyenek készítve. Egy sarkított konkrét példával élve: az elmúlt tíz év a Barcelona és spanyol válogatott tiki-taka futballjának sikerét hozta, erre érkezett válaszként a zárt védekezés és a kontratámadás. Az a gyerek, aki csak a kis passzos játékot ismeri, képtelen gyorsan alkalmazkodni. A játék minden elemét oktatni kell, és az életkori sajátosságoknak megfelelően összpontosítjuk a képzési feladatokat. A legfiatalabbaknál a játékos technikai képzés és gyorsaság a fontos, ezt követi az állóképesség megalapozása tizenkét és tizenöt év között. Tízesztendős kor után egyre jelentősebb a közösség, az együttműködés és a csapatjáték kialakítása, az idősebbeknél pedig a taktikai képzés, valamint a versenyeztetés.

– Elvár számszerű eredményt az utánpótlás-korosztályoktól?
– Személy szerint nem, de a versenykiírás belekényszerít minket. A tizenhat-tizenhét esztendős játékosokra hatalmas teher hárul, mert ha a nyolccsapatos bajnokságban kieső helyen végeznek, a klub jelentős szakmai hátrányt szenved, erkölcsi és anyagi támogatástól esik el. Úgy kell szerepelniük, hogy – első lépésként – benn maradjunk a kiemelt akadémiák között. Csakhogy ez a korosztály nem alkalmas ekkora teher elviselésére, mentálisan nem eléggé érett, és hullámzó a teljesítménye. Egyetlen utánpótlásműhely jövője sem múlhat egyetlen korosztályon. Persze, ha hosszú távon működik a koncepciónk, nem kerülhetünk bajba, de gondolni kell más klubokra is.

– Az eredménykényszer mennyire nyomja rá a bélyegét a képzésre? Gyakori, hogy az akadémiák nem akarnak rugalmas, több rendszerben is bevethető játékost nevelni, inkább megtanítják őket bunkerfutballal döntetleneket elérni?
– Sajnos az utánpótlásban is látni célfutballt, s ennek ezen a szinten nem szabadna megtörténnie. Az akadémiák közötti párbeszéd során kiderült, hogy minden érintett szeretné levenni a nyomást és eredménykényszert az említett két korosztályról.

– A kiesés elkerülése tehát egyértelmű cél, de azt követően mi a fontosabb: hogy az adott korosztályban negyedik vagy harmadik-e a csapat, vagy a játékosok egyéni fejlesztése, hogy később a felnőtteknél is megállják a helyüket?

– Sajnos a mai világban egyre önzőbbek és egoistábbak az emberek, s ez az utánpótlásban is megjelenik. Azt viszont elfelejtik, hogy kizárólag „egók” menedzselésével nem fejlődnek a gyerekek, mert ez csapatjáték. Ha nincs megfelelő érzelmi és szociális intelligenciájuk, és ha vergődő, morálisan szétesett utánpótlásképzésben vesznek részt, nem tudják teljes mértékben kibontakoztatni a bennük rejlő adottságokat és képességeket.

– Az, hogy a játékosokat egyéni és csapatszinten párhuzamosan kell fejleszteni, ez az egyik legnehezebb szakmai feladat. Ám indulatokat gerjeszteni és bármelyik irányba eltolni a szakmát óriási felelőtlenség. Hiába vagy a korosztályod egyik legnagyobb tehetsége, ha a másik kilenc játékos nem tudja folytatni a játékot, vagy nem tudja, hova kell helyezkednie. Akkor sem lehet építkezni, egyénileg fejlődni, ha a fiatalok morálisan szétesett, fegyelmezetlen csapatban futballoznak. Nem lehet kizárólag az egyént fejleszteni, ha lehetne, a teniszezőkhöz hasonlóan mindenki egyénileg készülne.

– A Ferencváros állandó győzelmi kényszerben játszik. Nehezebb emiatt beépíteni a saját nevelésű játékosokat?
– Magyarországon és a nemzetközi szinten is a pénz diktatúráját éljük. Emiatt a nagy kluboknak, amelyek a Bajnokok Ligájában versenyeznek, vagy a Fradinak, amelynek szintén célja, hogy bajnokságot nyerjen és jól szerepeljen a nemzetközi porondon, sokkal nehezebb beépíteni a fiatalokat. Ezeknek a csapatoknak nincs idejük, hogy megvárják, amíg az utánpótlásból felkerülő játékos egy-két év alatt felveszi a ritmust. Az esetek nagy részében ezek a klubok kész játékosokat vesznek, és ez nem Fradi-módszer, ez a nemzetközi trend. Nem ritka ugyanakkor, hogy a tehetséget kölcsönadják más egyesületeknek, és miután kész játékossá válik, valamint némi rutint szerez, visszarendelik.

– Vagyis a Fradiban nevelkedő utánpótlás-játékosnak egyenes úton szinte elérhetetlennek tűnik az első csapat öltözője?
– Ez megint klubkultúra és vezetőedző kérdése. A saját tapasztalataimra alapozva azt mondhatom, hogy a Fradi tehetségeinek nehezebb bekerülniük a felnőttek közé, mint annak idején a kaposvári fiataloknak volt. Épp ezért türelmet kértünk a szülőktől, mert nem garantáljuk, hogy gyermekük a Ferencváros első csapatában játszik majd. Azt próbáljuk közvetíteni, hogy olyan játékosokat akarunk nevelni, akik képesek saját egzisztenciát teremteni a futballon keresztül. Akkor lennénk a legboldogabbak, ha ez a Ferencvárosban vagy nemzetközileg jegyzett együttesben sikerülne, de ha másik NB I-es csapatban lesz valaki stabil élvonalbeli játékos, akkor is biztos megélhetést teremthet magának. Ezt próbáljuk elfogadtatni a szülőkkel.