ETO: Világi Oszkár lett a labdarúgóklub tulajdonosa

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 09:26
null
Világi Oszkár az ETO futballcsapatának új tulajdonosa (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A győri Városházán csütörtök délelőtt a város sportéletében jelentős változást érintő esemény kapcsán tartottak sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették: az ETO FC Győr tulajdonosa a DAC-ot is birtokoló Világi Oszkár lett.

A sajtótájékoztató kezdetén Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere felidézte, hogyan sikerült Világi Oszkárt meggyőznie arról, hogy legyen az ETO tulajdonosa.

„Nem lehet úgy NB I-es futballt csinálni, hogy az NB II tizedik helyét célozzuk meg. Világi Oszkár célja viszont az élvonal” – fogalmazott a polgármester, majd köszönetet mondott a korábbi tulajdonosának, Mányi Józsefnek az elmúlt évekért.

„A korábbi felkéréseket, hogy más csapatoknál legyek résztulajdonos, vagy akár kizárásos tulajdonos is, mind elutasítottam, mégpedig azért, mert egy csapat is óriási terhet jelent. A Győr esetében azért tettem kivételt, mert itt éreztem azt, amit a DAC-nál is: közösséget tudunk teremteni, építeni és képviselni” – mondta Világi Oszkár, aki hangsúlyozta: nem ígér mást a győrieknek a klubnál, mint munkát és munkát.

„Persze, hogy az NB I-be kell feljutni, ez a csapat létének az alapja. Van egy nagyon jó akadémia itt, Győrben, az onnan jövő fiataloknak át kell kerülniük a felnőttek közé. Ez nehéz munka, de én bízom benne, hogy sikerülni fog. Ha a fiatalok átkerülnek az akadémiánkról a felnőttcsapathoz, akkor megnyílik számukra az út a világ felé. Ez a küldetése az ETO-nak, hogy tehetséges fiatalokat neveljen. Aki dolgozik és tehetséges, az sikerre van kárhoztatva” – fejtette ki Világi Oszkár az elképzeléseit a klubbal kapcsolatban.

Elhangzott az is, az ügyvezető igazgatói feladatokat a jövőben Soldos Péter látja el.

Újságírói kérdésre felelve az új tulajdonos elárulta: ő adna ugyan időt és bizalmat a mostani csapatnak, de a következő idényt már mindenképpen úgy kell kezdeni, hogy a csapat a feljutásért küzdjön.

„A stadiont is fel kell újítanunk, hiányoznak például a sky boxok, amiket létre kell hoznom. Az infrastrukturális háttér mellett jelenleg öt pályája van a klubnak, én azt gondolom, hogy szeretnénk egy-két edzőpályát is felhúzni, ennyi kellene a sikeres munkához” – felelte Világi.

Stadionhelyzet: licitgyőztes van, tulajdonos még nincs
Az ETO Park stadionja jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fennhatósága alá tartozik, tavaly decemberben írtak ki a létesítményre licitet, a határidő január 17-én lejárt, addig egyetlen ajánlat érkezett. Eredményhirdetés még nem volt, ám gazdasági körökből úgy tudni, a WHB Group lehet a nyertes. A licitgyőztesé csak az eredményhirdetés után lehet a terület – stadion, edzőpályák, öltözők, klubház –, és akkor eshet szó a további befektetési, vásárlási szándékokról.

INTERJÚ VILÁGI OSZKÁRRAL

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ VÁGATLANUL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik