MK: a budafokiak harcolni mennek a Puskás Arénába

ZAJOSAN INDULT a hétfői nap. Május elsején az emberek többségének nem kell munkába mennie, Budafokon a Promontor utca is jóval csendesebb arcát mutatta, mint egy átlagos hét kezdetén. A BMTE Sporttelep mellett található Tizenegyes Bisztró nem nyitott ki, a csapat szurkolói mégis megtalálták a módját, hogy kedvenceik tudtára adják: mindig számíthatnak rájuk, hálásak azért, amiért történelmet írva bejutottak a Magyar Kupa szerdai fináléjába.

„Budafoki, budafoki, budafoki MTE!” – harsogta vagy negyven szimpatizáns a stadion lelátóján, miközben piros és fekete füst szállt a levegőben. A szombaton a Haladást 1–0-ra legyőző labdarúgók, a szakmai stáb tagjai azonnal a szurkolók elé vonultak, megtapsolták őket, hogy aztán szűkített területen, hét a hét elleni játékkal hangolódjanak a ZTE elleni kupadöntőre.

„Többször elmondtam már, szakmailag nagyobb tettnek tartom, hogy benn maradtunk az NB II-ben, persze ez senkit sem érdekel, mindenki arról beszél, szerdán a ZTE elleni kupadöntőben mi vár ránk... – mondta az edzés után Mátyus János vezetőedző.   – Szakmailag nagy siker, hogy az utolsó helyről indulva ott vagyunk a tizedik helyen és már benn maradtunk, mégis mindenkit az foglalkoztat, másod­osztályú csapatként néhány óra múlva kupadöntőt játszunk. Gyerekkori emlékeim között szerepel a nyolcvanas évek közepén játszott finálé, amikor az NB II-es Siófok megverte a korszak sztárcsapatát, a Rába ETO-t: hasonló bravúrtól mi még messze vagyunk, de hogy idáig eljutottunk, az fantasztikus tett és egyben lehetőség is. Hogy mit jelent az edzői pályafutásomban ez az MK-finálé? Szerénytelenség nélkül mondhatom, rengeteget tettem érte. Kétezertízben az egyik hétvégén még meccset játszottam Tatabányán, egy héttel később pedig már Kutasi Róbert hívása után a REAC edzője voltam. Megszereztem a különböző licenceket, elvégeztem az egyetemet, és amióta edzősködöm, erről is álmodtam. Igen, álmodtam róla, hogy ilyen lehetőség jöjjön az életemben! Sokat tettem érte, sokat tanultam, és alig várom, hogy szerda este visszatérhessek abba a stadionba, amelynek az elődjében labdarúgóként én is pályára léphettem.”

A 34-szeres válogatott védő elmondta, természetesen szeretnék méltón képviselni egész Budafokot, a klubot, de nem jól érezni akarják magukat a Puskás Arénában, hanem harcolni mennek oda.

„Budafok lokálpatrióta hely, és bár negyvennyolc éves koromra megszoktam, hogy a hozzám hasonló korú férfiak megismernek, amikor néhány napja a Városház téren egy idős, talán már kilencven felé közelítő hölgy sírva borult a nyakamba, és kérte, hozzuk el a kupát Budafokra, az bizony hihetetlen élmény volt!”

Hogy az álom valóra váljon, ahhoz valamennyi budafoki labdarúgótól extra teljesítmény kell – valami hasonló, mint amit Beke Pétertől láthattunk az egész sorozat alatt. A Tárnokról, a Bolha Focitanodából induló 22 éves támadó Bölcskén (2–1) és Iváncsán (2–1) éppúgy betalált, mint a Kisvárda (2–0) ellen, az elődöntőben a Vasast (3–0) az ő három góljával győzte le a csapata, a helyzet pikantériája, hogy a döntőben az őt Németországból hazacsábító ZTE ellen bizonyíthat – a zalaiaknál nem kapott rá lehetőséget az élvonalban...

„Érdekes helyzetben vagyok, hiszen a nővéreméktől már novemberben megkaptuk a május harmadikai esküvőjükre a meghívót, s úgy alakult, mi aznap játsszuk a kupadöntőt, azaz mindkettőnknek nagy nap lesz a szerdai – mondta Beke Péter.– Nyilván van bennem dac, szeretnék a ZTE ellen is bizonyítani, de nem különösebben foglalkoztat, hogy volt csapatom ellen futballozhatok. Örülök az eddigi góljaimnak, ám ott van mögöttem az egész csapat, és ennek ugyanolyan szerepe van a jó eredményeinkben. A kupadöntőben az osztálykülönbség eltüntethető, a ZTE ellen is ez a cél. Lehet, hogy tíz párharcból többet nyerne meg az Egerszeg, mint mi, de a szerdai mérkőzés legyen az az egy, amely után mi örülhetünk.”

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
19.30: Budafoki MTE (NB II)–ZTE FC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!