Csak itt volt otthon – Keleti Ágnes-sorozat, utolsó rész

A háborúk, a merényletek ellenére otthonra lelt Izraelben, felvette az állampolgárságot is, megtanult héberül. Annak ellenére jól érezte magát, hogy 1967 júniusában kirobbant az izraeli–arab hatnapos háború, 1972 szeptemberében pedig ott volt a müncheni olimpián, amikor a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet terrortámadást hajtott végre a Connollystrassén, az izraeli sportolók szálláshelyén. Ám mivel Ágnes nem a csapattal érkezett, nem az olimpiai faluban lakott, ennek is köszönheti az életét. Ha röviden kellett összefoglalni, a sok megpróbáltatás ellenére is miért Izraelben élt, egyszerű volt a válasza: „Biztonságban éreztem magam.”

Keleti 1983 és 1988 között a Maccabi Tel-Aviv és a Ráánanai Torna Club edzője volt, emellett nemzetközi bíró. Herclijai otthonában 1990-ben találkozott egykori vetélytársával, a helsinki olimpia összetett egyéni aranyérmesével, a szintén zsidó származású szovjet Marija Gorohovszkajával, aki akkor vándorolt ki a Szovjetunióból Izraelbe, s felkereste korábbi riválisát. A nagy ellenfelek egymás nyakába borultak. De nemcsak a múltat ápolta, tisztában volt sportága alakulásával is. Rendszeresen járt a világbajnokságokra, olimpiákra, ám az 1992-es barcelonai játékokra már nem utazott el. Magyarországra 1983-ban tért vissza először, a budapesti torna-világbajnokságra érkezett, jöhetett, mert érvényben volt az amnesztiarendelet.

A rendszerváltoztatás előtt még elutasították kérvényét a magyar állampolgárságra, ám 1990 után egyre többször járt hazánkban. Végül újra magyar állampolgár lett fiaival, Dániellel és Rafaellel együtt. Itthon is kezdték újra „felfedezni”, tagja lett az 1993-ban megalakult Halhatatlanok Klubjának, 1997. március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök a Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesítette, amit Csejtei István nagykövet adott át neki Tel-Avivban.

Kétezerkettőben őt is beválasztották a leghíresebb tornászok közé, a Hall of Fame-be. Ágnes így emlékezett az eseményre: „Igazi nagy show-műsor volt. Az ünnepélyes vacsorán több mint kétezer meghívott vett részt a New York-i Hotel Waldorf Astoriában.”   Az ötszörös olimpiai bajnok könyvéből (Egy olimpiai bajnok három élete) megtudhatjuk, büszke volt, hogy a rendezők még az édesapja fényképét is megszerezték, nem csoda, hogy elérzékenyült. „Nadia Comaneci-től vettem át a tagságot tanúsító díjat, egy hatalmas ólomkristály vázát, amit megmozdítani sem tudtam.”      

Némi rezignáltsággal azt is hozzátette:  „Csak itt, az Egyesült Államokban kaptam meg a valódi nagyrabecsülést, ezt nagyon jól tudom, és boldoggá tesz, hogy legalább ebben az országban így van. Magyarországon azért nem alakult így, mert nem mentem vissza 1956 után, Izraelben pedig azért, mert mindig a zsidó nemzeti oktatás megreformálásáért küzdöttem, s ez sokaknak nem tetszett.” Ugyancsak 2002-ben díszvendégként vett részt a debreceni torna-világbajnokságon, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Tornaszövetség fogadást adott a tiszteletére, Schmitt Pál MOB-elnök emlékeztetett arra, hogy a 149 magyar olimpiai aranyéremből tizennégyet a tornászok szereztek meg. Az eseményen a tornász olimpiai bajnokok közül jelen volt Keletin kívül Köteles Erzsébet, Bodó Andrea, Kertész Alice (az 1956-ban aranyérmes kéziszercsapat tagjai), továbbá Magyar Zoltán, Ónodi Henrietta, a szovjet Larisza Latinyina, Nelli Kim, a japán Szavao Kato. Keleti összességében nem volt elragadtatva a látottaktól, féltette sportágát: „Miközben mára már őrült követelményeket támasztanak az élversenyzőkkel szemben, egyidejűleg minden eszközzel visszafogják a növekedést, a nőiesség kibontakozását. Állítom, hogy a női torna minden igyekezet ellenére ki fog halni, s helyét más, rokon eredetű sportágak foglalják majd el.”      

Úgy fogalmazott, a magyarok közül utoljára Ónodi Henrietta gyakorlataira figyelt fel, a későbbi olimpiai aranyérmest még a Játékcsarnokban látta edzésen. Vele kapcsolatban kifejtette: „Nemcsak későbbi győztes szerén, ugrásban, hanem talajon és felemás korláton is nagyon sokat tudott!” Debrecenben találkozott először a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánnal – persze a gyakorlataival már a világversenyekről tisztában volt. „Személyében rendkívül kellemes modorú, intelligens fiatalembert ismerhettem meg.”  Magyar, aki 2011-től a sportági szövetség elnöke, 2015-től szintén a Nemzet Sportolója, számos alkalommal találkozott Keletivel, félig tréfásan, félig komolyan megjegyezte az ötszörös olimpiai bajnokról:  „Sokszor elbagatellizálja az eredményeit. Beszélget vele az ember, aztán észre sem veszi, és már el is terelte a szót a zenére.”      Az elnök magyarázatot adott arra is, miért nincs a tornában Keleti Ágnesről elnevezett elem, holott például az ő nevét a lólengésgyakorlat mozgássora, a Magyar-vándor őrzi: „Akkoriban még nem volt divat, hogy elemeket nevezzenek el tornászokról, de Ági néni nagy újító volt. Rengeteg olyan fordulat, mozdulat volt, amit a maga idejében egyedül ő tudott megcsinálni a világon.”

Apropó, Nemzet Sportolója! A 2004-ben alapított kitüntető címre első körben beválasztották. Egy ötszörös olimpiai aranyérmes esetében nem lehetett vita. Amikor Gyurcsány Ferenc sportminiszter megkérdezte, hogyan lett Melbourne-ben négyszer bajnok, ennyit mondott: „Nem tudom, így jött.”

Férje, Bíró Róbert 2006-ban teniszezés közben kapott szívinfarktust és a helyszínen meghalt. Az ötszörös olimpiai bajnok éppen a melbourne-i játékok 50. évfordulóján vett részt, a hír hallatára visszautazott Izraelbe. Egyébként a helsinki játékok fél évszázados „születésnapján” is ott volt, mi több, fellépett a gerendára és végigsétált rajta – 81 évesen!

Imádott világot látni, de egyre inkább úgy érezte, a sok utazást követően Budapesten szeret megpihenni, 2016-ban, 95 éves korában végleg itt telepedett le. Ugyanebben az évben a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja nevében Nébald György elnök köszöntötte, Magyar szintén: „Ő a legeredményesebb sportolónk. Olyan mozgást vitt a tornába, amely megváltoztatta a sportágat. Példát mutatott nekünk, hogy ilyen életszeretettel kell élnünk.” Keleti Ágnes így reagált: „Gondolni sem mertem volna rá, hogy ilyen kedvesen fogadnak. Izraelben dolgoztam és tanítottam, de ott nem foglalkoznak ennyit velem. Csak itt vagyok otthon.” 

Azért választott országában is foglalkoztak vele: az 1957-ben Izraelbe költöző sportolót 2017-ben, a függetlenség napján Izrael-díjjal tüntették ki. A későbbi miniszterelnök, akkor a kisebbségekért felelős oktatási miniszter, Naftali Bennett többek között ezt mondta: „(…) az izraeli torna egyik megalapítója (…) tornászok és edzők generációit képezte ki (…) számára az egyik fontos érték a sportra nevelés és a fiatalok generációjának oktatása volt”. 

A 100. születésnapján, 2021-ben is a magyar fővárosban köszöntötték, Orbán Viktor miniszterelnök többek között ezekkel a szavakkal: „(…) a Jóisten küld nekünk, a múltban is küldött nagyszerű hősöket, akik példát mutattak. Kiragadtak bennünket a mindennapok nehézségeiből, példát mutattak kitartásból, elszántságból, fantasztikus teljesítményből, sőt, hazaszeretetből is. Olyan hősöket, akiknek a tiszteletére többször is eljátszották a Himnuszt, és a dobogó tetején állva láthatták, ahogy a magyar zászló kúszik fel a legmagasabbra. Egy ilyen hőst köszöntünk ma (…)”

Életének utolsó időszakát aktívan, békében élte, Budapesten hunyt el 103 évesen, 2025. január 2-án.

(VÉGE)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. március 29-i lapszámában jelent meg.)