Lepontozták a ruszkik – Keleti Ágnes-sorozat, 3. rész

A Helsinkiben szerzett 16 olimpiai aranyérem más szférába emelte itthon a sportolókat. Keleti Ágnes is roppant népszerű lett, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász kisplasztikát készített róla labdával végzett szabadgyakorlat közben. A Népsport még műelemzésre is vállalkozott: „(…) Az íjszerűen megfeszülő, karcsú test szinte elszáll a földről, amelyhez csak a lábujjhegye köti.” 

Keleti még a bajnokok között is kiváltságos volt: az aranyérmesek olimpiai jutalomként 10 ezer forintot kaptak (a havi átlagkereset akkoriban 8-900 Ft), de a futballisták, továbbá Helsinki első magyar bajnoka, Korondi Margit és ő a kétszeresét. A páratlan szereplést a rezsim is igyekezett meglovagolni, legnépszerűbb aranyérmeseink – Korondi, Keleti, Gerevich Aladár, Takács Károly, Csermák József – részvételével Sport és egészség címmel film készült, amelyben az edzéseiket mutatták be.

Talán mondani sem kell, a siker a szocializmus építésének lázában a brigádmozgalomra is hatott: „Az óbudai Hajógyárban a »Keleti Ágnes sportbrigád« tagjai közül Misók László géplakatos 147, Glagó Ferenc gyalus 138, Bogár Gyula esztergályos 160 százalékra teljesítette eddig a vállalását” – írta a Népsport 1953 márciusában. Egy évvel később a mesterfokú bajnokságon a lányok egyénileg mutatták be a római vb-re tervezett kéziszer-zászlógyakorlatot.

Ágnesnek nemcsak a gyakorlatok bemutatásához, az összeállításához is volt érzéke, amikor 1938-ban az NTE-be került, edzője, Keresztessy József megtanította a kétbuzogányos technikára. Ezt a tudást használta fel az 1954-es római vb programjának összeállításához, csak éppen nem buzogánnyal, hanem selyemzászlóval. A mieink meglepték a világot a koreográfiával. Keleti a szép mozgás híveként társait is arra ösztönözte, vegyenek részt Berczik Sára művészitorna-óráin, ezzel párhuzamosan az akrobatikus elemek alkalmazását – például a szaltózást – is fontosnak tartotta a szertornában, ezért látogatták Baross Imre artista­iskoláját. De a legjobb tornász arra is figyelmet fordított, hogy a csapat a szőnyegen egységes legyen.

Keleti karrierje beindult a helsinki olimpiai arannyal. Az ugrást leszámítva valamennyi szeren kiváló volt. Szorgalma és céltudatossága, ha lehet, még nőtt is az olimpia után, hiszen igazolást nyert, hogy a befektetett munka megtérül. Előfordult, hogy a TF tornatermét magára zárta, hogy órák hosszat készülhessen. Csapattársa, Köteles Erzsébet megjegyezte róla: „Néha azt gondoltuk, bent alszik a tornateremben, annyit gyakorolt külön.”      

Noha az ötvenes években a torna – ha lehet azt mondani – a hölgyeknél inkább művészi sport volt, a zsűri a pontos mozgáskoordináció és a nőies mozgás mellett kezdte értékelni az akrobatikus elemeket is. Ágnes ezek kivitelezésében is élen járt: nem jelentett problémát neki, hogy a nagy erőkifejtést igénylő mozdulatok könnyedek, légiesek maradjanak. A zene és az esztétikus tánc lényeges elemei voltak gyakorlatainak. (Az 1956-os melbourne-i játékokon Keleti a nála 13 évvel fiatalabb Larisza Latinyinával végzett az összetett élén holtversenyben, s mondhatjuk úgy, vele kezdődött a szovjetek dominanciája. Célzott kiválasztási rendszerük mellé bevitték a sportágba a női torna alapját, a balettet.)

A melbourne-i olimpia évében, szeptemberben a TF adjunktusa lett (a főiskolán végül 1954-ben diplomázott), neki ez volt a „rendes munkája”. Visszatekintve a Helsinki előtti időkre, egyszer úgy fogalmazott: „Akkoriban mindenkinek volt rendes munkája is, nemcsak a sport. Valamiből élni is kellett.” Ágnesnek nemhogy a dicsőség nem szállt a fejébe, a népszerűség sem izgatta túlságosan. Az pedig természetes, hogy 1953. augusztus 20-án részt vett a Népstadion avatóünnepségén. 

Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal begyűjtött aranyérme a bizonyíték, hogy nem szédítették meg a sikerek. Az 1956-ban olimpiai bajnok kéziszercsapatból akkor már szőnyegre lépett Keleti, Köteles Erzsébet, Kertész Alice és Tass Olga, a gyakorlatot Nagy Jenőné – a korábbi Herpich Rezsőné – Vali néni és Keleti álmodta meg. A világbajnokságot a Stadio Olimpicóban rendezték meg szabad ég alatt (mivel a szinte kibírhatatlan hőség több rosszullétet is okozott, a nemzetközi sportági szövetség akkor döntött úgy, hogy beviszi a terembe a világversenyeket). Keleti felemás korláton az előírt és szabadon választott gyakorlatára egyaránt 9.73 pontot kapott, aranyérmes lett, az egyéniben két évvel korábban olimpiai bajnokok közül egyedüliként állhatott a dobogó felső fokára. Ám hideg zuhany is érte: az összetett versenyben lábsérülése miatt ugrott ugyan, de mindkét kísérletére nulla pontot kapott (a verseny előtt nem is vett részt az ugróedzéseken). Ennek ellenére a felemás korláton szerzett aranya mellé ezüstérmes lett az összetett csapatban, gerendán pedig bronzérmes. 

A kéziszercsapattal világbajnok lett, tapasztalata alapján ő kezdeményezte, hogy a mieink kétzászlós gyakorlatot mutassanak be. Ez azért is jó ötletnek bizonyult, mert a helsinki olimpián Korondi Gréti kezéből kiesett a szer – ennek ellenére harmadik lett az együttes. A lányok úgy döntöttek, nem buzogánnyal, labdával vagy karikával mutatják be a gyakorlatot, mert azok elejtése látványos, úgymond felerősíti a hibázás tényét. A kétzászlós verzió látványelemében páratlan volt, mert a zene ütemére a lobogókat kettébontották; egyetlen gond volt, a szél. Köteles Erzsébet erről utólag ezt mondta: „Rettegtünk, mi lesz így a gyakorlatunkkal. S ahogyan elkezdtük, elállt a szél.” Keleti a siker pillanataiban társait dicsérte: „Nem gondoltam volna, hogy sikerül magasabb pontszámot elérni, mint a szovjet együttesnek. Mégis sikerült, mert a lányok minden tudásukat beleadták ebbe a gyakorlatba.”      

S hogy milyen volt a gyakorlat? A Képes Sport szerint: „(…) konstrukciójában szellemes, összetételében tetszetős, nehézség tekintetében pedig legalább olyan magas fokú volt, mint a szovjet csapat karikagyakorlata. Győzelmünk jelentősége, hogy most alkalmaztuk teljes mértékben először a művészi torna és a tánc elemeit a versenysportban. Így vált nehéz fokú, magas pontértékű gyakorlatunk lággyá, széppé, minden ízében nőiessé.”

A korszellemnek megfelelően Keleti Ágnest Dohány utcai lakásán meglátogatta a Képes Sport, a ház előtt összesereglő úttörők persze megígérték, ők is tornászvilágbajnokok lesznek… A Keleti 100 könyv szerzői megemlítik, a női kéziszercsapatról a Balázs Béla-díjas Csőke József 1955 tavaszán forgatott először a tatai edzőtáborban a vb-aranyat hozó zászlós gyakorlatot megörökítve. Ez a részlet aztán bekerült Keleti Márton 1955-ös Díszelőadás című filmjébe.

Keleti Ágnes 35 évesen készült a melbourne-i játékokra. Tavasszal Kijevben és itthon is összemérték az erejüket a szovjetekkel, kint kellemetlenségek érték, amire így emlékezett a Vér és aranyak című (2006) könyvben: „A ruszki pontozók intéztek el, ráadásul az ellenfél minden gyakorlatot lefilmezett. S el kell ismerni, akkor már egyáltalán nem voltak tehetségtelenek.”  Például az 1956-ban Ágneshez hasonlóan négy olimpiai aranyat nyerő – összességében kilencszeres bajnok – Latinyina, akiről azt mondta:  „Nem voltunk jóban. Tizenhárom évvel volt fiatalabb nálam, hallani sem akart rólam. Sőt úgy tudom, egy róla készülő filmben meg sem akart említeni.”      

Latinyina valóban nem volt tehetségtelen: Budapesten összetettben, ugrásban és talajon győzött, Keleti gerendán és felemás korláton bizonyult a legjobbnak. A vetélytárs előretörésénél volt nagyobb gondja is: megsérült az Achilles-ina, ám a románok elleni, 1956. október eleji versenyen már remek formában győzött. Irány az olimpia! 

Irány az olimpia?   

(A következő részben: A csúcson Melbourne-ben)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 22-i lapszámában jelent meg.)