NB II: Huszti Szabolccsal is egyeztettek Győrben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 10:51
null
Egyelőre kérdéses, ki irányítja majd a győrieket az új idényben (Fotó: eto.hu)
A héten nevezheti ki új vezetőedzőjét az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, amely múlt héten jelentette be Klausz László leváltását.

 

 

Klausz László múlt heti felmentése óta nincs új vezetőedzője az ETO FC Győrnek, ezért ideglenesen a Böjte Attila, Lipták Zoltán, Gyagya Attila hármas irányítja a felkészülést.

Információnk szerint a hét második felére várható bejelentés a tavaszi szezont a 7. helyen befejező ETO-nál. Több jelölt is szóba került már, többek Huszti Szabolcs és Tímár Krisztián, de van olyan kiszemeltje is a klubnak, aki jelenleg is alkalmazásban van, így jelenlegi munkaadójával is meg kellene egyezni.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Husztival már korábban, még Klausz leváltása előtt egyeztetett az ETO, ám megállapodás még nem született egyik kiszemelttel sem.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Bencze Márk
(Szeged-Csanád GA),Deákovits Richárd, Huszár Marcell, Kiss Ákos, Kráz Tamás, Mitring Zsombor, Óvári Balázs, Tullner Péter, Vingler László (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Kanalos Tony-Markos (romániai, CSM Satu Mare/Szatmárnémeti VSK – kölcsönből vissza), Kiss Balázs (BFC Siófok)
Távozók
: Bagi István
(?), Barna Szabolcs (?), Berki István (?), Csonka Bálint (?), Klausz Milán (ZTE), Lipták Zoltán (visszavonult), Múcska Viktor (?), Pálfi Donát (?), Vernes Richárd (Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
1 órája

Folytatódott a remek győri tavasz, az ETO legyőzte az MTK-t hazai pályán

Labdarúgó NB I
16 órája

Demjén Patrik: Vágyom egy bajnoki éremre!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:00

Hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:08

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

A sárga lapok villantak, a gólok nem jöttek – a Debrecen csak helyzetekig jutott Győrben

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 19:55

Daniel Stefulj élvezi a szabadságot a pályán

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 10:53
Ezek is érdekelhetik