NB III: 22 évesen visszavonul az U17-es válogatott korábbi csapatkapitánya

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 13:55
null
Opavszky Balázs az U17-es válogatott csapatkapitánya volt, 22 évesen visszavonult (Fotó: MLSZ)
Opavszky Balázs korábban a magyar U17-es válogatott csapatkapitánya volt az Európa-bajnokságon, s már 17 évesen bemutatkozhatott a másodosztályban, de az NB I-ig nem jutott el, ezért 22 évesen úgy döntött, befejezi pályafutását és civil életére koncentrál – olvasható jelenlegi klubja, az NB III Nyugati csoportjában ötödik helyen telelő III. kerületi TVE honlapján.

A pályafutását Vácon kezdő játékos 11 éves korától az MTK-ban pallérozódott és már 17 évesen pályára léphetett az NB II-ben, a III. kerülettel az NB II-be, a Budafokkal pedig az NB I-be is feljutott, de az NB I-ben már nem játszott, emellett pedig az U17-es válogatott csapatkapitánya volt az Európa-bajnokságon.

„Tizenhét évesen bemutatkoztam az NB II-ben, játszottam a Kerületben, feljutottunk, ezek alapján azt gondoltam, hogy ebből nagyon jó karrier is kerekedhet és nagyon magas szintekre is eljuthatok. Az utóbbi két évben elkezdtem az egyetemet, az IBS-re (International Business School – a szerk.) járok, az érdeklődésem kinyílt a nagyvilág felé. Ezzel párhuzamosan azt éreztem, akárhogy próbálok teljesíteni a pályán olyan szinten, amit magamtól elvárok, nem tudok. Sok mindent megpróbáltam, hogy sikerüljön, de eljutottam oda, hogy belássam: ebből nem lesz az a pályafutás, amit szerettem volna magamnak, és az NB I-be sem fogok eljutni. Azt vallom, hogy az élsportot szenvedély nélkül nem érdemes csinálni és nekem az élsport iránti szenvedélyem eltűnt az utóbbi időszakban. Az álprofizmus pedig távol áll tőlem, ezért volt szükség arra, hogy most hozzam meg ezt a döntést” – beszélt elhatározásának hátteréről kendőzetlen őszinteséggel és némi önkritikával Opavszky Balázs, hozzátette, tudja, hogy még fiatal, de nem akart kockázatot vállalni.

„Két út lehetne: vagy az említett jó szezonnal összejön minden, vagy nyolc-tíz év múlva is NB II-ben és NB III-ban játszok és egyszer majd úgy fejezem be, hogy visszanézve jól éreztem magam, de nem jutottam előrébb a karrieremben vagy az életemben. Ezt nem akartam vállalni” – jegyezte meg Opavszky Balázs.

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
23 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
23 órája

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06
Ezek is érdekelhetik