Napfényre vágynak a sivatagi rókák

KÉSŐN KEZDHETTÉK

A „sivatagi rókák" első nem hivatalos mérkőzésüket 1957 nyarán vívták, Tunéziával. A labdarúgó-szövetség viszonylag későn, 1962-ben alakult meg, ekkoriban írták ki az első bajnokságot és nemzeti kupasorozatot is. A következő évben vették fel őket a FIFA-ba, a CAF-ba, a kontinentális szövetségbe pedig 1964-ben. A sportág egyébként jóval régebben meggyökerezett az országban (korábban: francia gyarmaton), hiszen az első nagyobb klubot (AGVGA) 1917-ben alapították, majd az ország függetlenségének kikiáltása (1962) előtt a legjobb algériai játékosok Franciaországban próbálhatták ki magukat.

Az első hivatalos válogatott fellépésen Bulgária volt az ellenfele Algéria nemzeti csapatának, majd szép lassan elindult minden a maga útján: egymást követték a vb- és ANK-selejtezők. Ám sem itt, sem ott nem termett sok babér számukra, pedig két kiváló játékosuk volt már Abdelgáni Zituni és Annabi Bentahar személyében. Az 1980-as évek elejére fordult a kocka: a hazai klubok (MC Algiers, JE Tizi Ouzou, RS Kouba) egyre markánsabb, tornagyőzelmekkel is alátámasztott szerepet töltöttek be a kontinensen, és felnőtt egy tehetséges, mondhatni, afrikai szinten zseniális (Rabah Madzser, Lahdar Bellumi) tagokkal fémjelzett generáció.

EGY ZSENIÁLIS GENERÁCIÓ SIKEREI

Az ifjak korosztályos Afrika-bajnokok lettek 1979-ben, a nagyobb „rókák" az 1980-as Afrikai Nemzetek Kupáján mutatták meg, milyen élesek fogaik, hiszen ezüstérmet szereztek, majd kvalifikálták magukat az 1982-es világbajnokságra. A spanyolországi eseményen aztán világszenzációt okoztak, amikor az első csoportmérkőzésen a Szerbah – Merzekan, Kurisi, Guenduz, Dahleb – Manszuri, Fergani, Bellumi, Madzser (Larbesz, 88.) –  Zidan (Benszaula, 64.), Asszad

összeállítású észak-afrikaiak Madzser és Bellumi góljával legyőzték a később ezüstéremig jutó NSZK-t. Ezt követően az osztrákoktól kikaptak ugyan Rasid Meklufi legényei, de Chilét legyőzték, viszont a nyugatnémetek és a „sógorok" mélységesen békés 1–0-jának köszönhetően a két európai csapat jutott tovább. Miután kialakult a mindkét félnek megfelelő eredmény, a két, német nyelven beszélő nemzeti csapat finoman szólva sem szakasztotta össze magát a nagy hajtásban...

Négy év múlva Mexikóba egy ANK-bronzéremmel a hátuk mögött érkeztek Madzserék, de a „spanyolországi" húzóemberekre épített csapat csak csoportja negyedik helyén végzett a brazilok, a spanyolok és az északírek mögött. 1990-ben megnyerték kontinensbajnokságukat (Abdelhamid Kermali csapata a döntőben hazai pályán, 200 ezer fanatikus által űzve 1–0-ra győzte le a nigériaiakat, Oszmani – Szerrar, Megária, Benhalima – Ait Abderrahman, Madzser, el-Uazani (Meftah, 84.), Amani, Udzsani (Rahim, 87.) – Szaib, Menad összeállításban), ám a világbajnokságra nem jutottak ki az akkor fénykorát élő egyiptomi válogatott miatt.

TOPLIGÁS JÁTÉKOSOKKAL IS KUDARC KUDARC HÁTÁN

A következő évben még hazahozták az Afro-ázsiai-kupa aranyérmét, ám ezzel hosszú időre ellőtték puskaporukat: sorra estek ki a vb-selejtezőkben, követtek el súlyos adminisztrációs bakikat, értek el szégyellnivaló eredményeket az ANK-kon. Pedig akadtak európai topligás szintet is megütő játékosaik (Abdelhafid Taszfaut, Rafik Szaifi, Jazid Manszuri, Mussza Szaib), ám a legutóbbi időkig nem voltak jelentős tényezők az afrikai és nemzetközi futballban. Olyan helyi legendák, mint Madzser és Bellumi, olyan nemzetközi edzőtekintélyek, mint Georges Leekens vagy Robert Waseige után Rabah Szadan végül kivezette fiait a dél-afrikai világbajnokságra, majd az ANK-n az elődöntőig jutott a zöld-fehérekkel. Mindezek alapján joggal reménykedhetnek a „sivatagi rókák" hívei, hogy 1982 után újra pontot, pontokat szereznek a labdarúgó-világbajnokságon.