Oranje: csupán ezüstöt ért a totális futball

Így múlik el a világ dicsősége: Anglia, a nyolc évvel azelőtti világbajnok sehol – de olyan tradicionális futballhatalmak, mint Spanyolország, Csehszlovákia és Franciaország sincsenek ott az NSZK-beli tornán. Csakúgy, mint Magyarország együttese (négy évvel korábbhoz hasonlóan, amikor 1970-et írtunk, és Mexikót)…

Ott van viszont a mezőnyben Zaire, Haiti, Ausztrália és az NDK. Csupa-csupa egzotikus és új „arc”. Utóbbi feltűnése már csak azért is pikáns, mert éppen a házigazdával sorsolták össze – németek a németek ellen. (Mit ad isten, a nyugatnémet válogatott pont az „Ossiktól” szenvedi el egyetlen vereségét a vb-n.)

Az NSZK – a hivatalos kabalafigurák, a két esetlen kisfickó, Tip és Tap után szabadon – az addigi „legtip-topabb”, legkatonásabb, legjobban szervezett világbajnokságot hozza tető alá. Muszáj is mindennek klappolnia, muszáj rendnek és fegyelemnek lennie, túl közel van ugyanis az 1972-es müncheni olimpián történt merénylet (palesztin terroristák izraeli sportolókat ejtettek túszul) emléke. A futballistákra ezért biztonsági emberek vigyáznak szinte mindenhol. Persze, a gyepet kivéve…

A gyepen a totális futballal kirukkoló Hollandia az úr. Legalábbis kezdetben. Veretlenül, egy pontot elhullajtva masírozik be a döntőbe; a legszebb focit játssza, Johan Cruyff mesterien fogja össze a társulatot.

Az 1938 után ismét vb-résztvevő lengyel alakulat a torna egyik legüdébb színfoltja. Rendkívül gólerős, Grzegorz Lato (tk. Nyári Gregor) meg sem áll hét találatig, de az ötöt, illetve hármat vágó Andrzej Szarmach és Kazimierz Deyna is szépen kiveszi a részét a termésből. Bronzérem a jutalmuk.

Aztán ott vannak a csoportjukat a címvédő brazilok előtt megnyerő jugoszlávok, akik kilenc góllal tömik ki szegény zairei csapatot. A Bogicsevics, Oblak, Dzsajics húzta plávikat az egyik helyi lap a négy közé várja. Utóbb kiderül: rosszul ítélte meg a jugók esélyeit.

Nem úgy, mint a házigazdákét. A Nationalelfet szinte minden hazai (és külföldi) médium meg szakember a döntőbe tippeli – és a Beckenbauer, Gerd Müller, Overath, Maier, Breitner, Hoeness nevével fémjelzett együttes el is jut a müncheni fináléig.

A bajor fővárosban tehát NSZK–Hollandia csúcsderbire kerül sor. Franz Beckenbauer Johan Cruyff ellen, a precizitás a virtuozitás ellen, az esélyesek a még esélyesebbek ellen.

A civilben hentesmester angol játékvezető, Jack Taylor (a mi Palotai Károlyunk volt a tartalékja!) vezeti fel a csapatokat, és alighogy útjára indítja a labdát, újfent a sípjába fúj: büntető! Ő ítél először, majd ugyanő másodszor is 11-est világbajnoki döntőben.

A 2. percben Johan Neeskens, a 25.-ben Paul Breitner az ítéletvégrehajtó (1–1). A szünetben, az öltözőbe menet Taylor megrendszabályozza a szájaló Cruyffot (villan a sárga). A holland „csk” nem véletlenül ideges, akkor már a németek vezetnek 2–1-re.

Második félidő. Berti Vogts, a Terrier leveszi a pályáról a narancsmezes karmestert. A második nyugatnémet gól szerzője, Gerd Müller lő még egyet, de Taylor azt nem adja meg. Les – pedig nem volt az.

Letelik a kilencven perc, az NSZK ujjong, Hollandia romokban. A Világkupa, a Dresden Bank páncélterméből előhalászott vadonatúj vb-trófea Ferenc Császár kezében kerül először a magasba.