Olvasóink többsége a görögök ellen küldené harcba a válogatottat

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 18:44
Sallainak (pirosban) jó emlékei lehetnek a görögökről (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzetek Ligája-csoportkör végeztével szavazásra invitáltuk olvasóinkat, mely riválist látnák szívesen az A-ligában való bennmaradásért az osztályozón a magyar válogatott ellenfeleként. A voksolást lezártuk, pénteken déltől a sorsoláson kiderül, igaza volt-e azon olvasóinknak, akik úgy vélték: a görögök lennének a legmegfelelőbb ellenfél Marco Rossi válogatottjának az A-ligás tagság megőrzésére.

 

A Nemzetek Ligája csoportkörét a mieink az A3-as csoport harmadik helyén zárták a negyeddöntőben jutó csoportgyőztes Németország, valamint Hollandia mögött, ami azt jelenti, hogy tavasszal osztályozót játszanak az A-ligás tagság megőrzéséért.

Péntek déltől az UEFA nyoni központjában ki is sorsolják a negyeddöntők, valamint az egyes ligák osztályozóinak párosítását, így a magyar válogatott is ellenfelet kap, mégpedig a B-liga csoportjainak másodikjai közül.

Olvasóinkat szerda délelőttől szavazásra biztattuk, árulják el, hogy az osztrák, görög, török, ukrán négyesből melyik ellen látnák szívesen a magyar válogatottat a márciusi páros meccsen.

Nos, ha nem is elsöprő, de azért viszonylag nagy fölénnyel a görög válogatott kapta a legtöbb voksot: a több mint 12 000 szavazóból 5248 szerint a két éve legyőzött csapat lenne a legkellemesebb ellenfél a mienk számára.

Második helyre az ukrán válogatott futott be 3926 szavazattal, a harmadik helyen Ausztria (1877 szavazat), negyedikként az idén év elején legyőzött török válogatott (1274) következik a sorban.

SZAVAZÁS

Kit választanának a lehetséges riválisok közül?

  • 1879 szavazat (15%)
  • 5262 szavazat (43%)
  • 1274 szavazat (10%)
  • 3935 szavazat (32%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

NEMZETEK LIGÁJA
12.00: a negyed- és elődöntő, valamint az osztályozó sorsolása, Nyon (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik