Szintén a múlt rabságában - kis uruguayi vb-történelem

Akárcsak a magyar labdarúgó-válogatott, az uruguayi is nehezen szabadul az elképesztően fényes múlt fogságából. Az előző század elején a világ legjobbja volt, derekán megnyerte második világbajnoki címét, de még a vége felé is felülhetett kontinense trónjára egy karakteres gárdával. Akárcsak nálunk, csupán egy új sikercsapat hallgattathatná el a folyton a múltat felidézők kórusát. Nincs sok esélyük erre, bár még mindig több, mint nekünk, magyaroknak...

ARANYOS NEGYEDÉVSZÁZAD

Nem sokáig tartott az ismerkedés Uruguayban a futballal, hiszen a bevándorlóknak hála hamar a legnépszerűbb sportág lett az „angol rúgósdi"; 1901-ben megvívhatták első válogatott mérkőzésüket is, az argentinok ellen. (Ezt a mai statisztikákban nem sorolják a hivatalos mérkőzések közé.) 1900-ban léptek be a FIFA-ba, és ebben az évben szervezték meg az első országos bajnokságot. 1932-ben tértek át a profizmusra, és ekkor már „papíron" a világ legjobbjai voltak: 1924-ben és 1928-ben megnyerték az olimpiát, az első, 1930-as világbajnokságot szintén! Igaz, az úttörő nagy futballtornáról sok erős válogatott hiányzott, de a házigazda uruguayiak megérdemelten tartották otthon a trófeát. A fináléban Alberto Supicci kapitány legényei 75 ezer néző előtt 4:2-re legyőzték az argentinokat, Ballestrero – Mascheroni, Nasazzi – Andrade, Fernández, Gestido – Dorado, Scarone, Castro, Céa, Iriarte összeállításban.

DURCÁS CÍMVÉDŐ

Nemsokára nemcsak világ-, de hatszoros kontinensbajnoknak is vallhatták magukat, ám a következő két vb-n nem indultak: először az európai csapatok 1930-as húzódozása miatt bojkottálták a vb-t, bosszúból (igaz, egy tekintélyes összegű fájdalomdíj ellenében eltekintettek volna ettől); majd azért, mert egy korábbi egyezséget felrúgva a FIFA az 1938-as tornát nem Dél-Amerikában, hanem az öreg kontinensen, Franciaországban rendezte meg.

KETTŐBŐL KETTŐ

Amikor újra elindultak az uruguayiak büszkeségei a világbajnokságon, meg is nyerték, de még hogyan! Az első kört csupán a Bolívia elleni meccs jelentette, ezt 8:0-val sikerült abszolválni, de a második csoportkörben nem parádéztak: döntetlenre végeztek a spanyolokkal, nyögvenyelősen verték a svédeket, a döntőnek is beillő mérkőzésre pedig a házigazda brazilok ellen került sor. A Maracaná Stadion természetesen zsúfolásig (vagy még azon is túl, hiszen a középső karéjban állóhelyek voltak) megtelt. A brazil újságok biztosra vették a selecao győzelmét, és lőn: a fordulás után Friaca meg is szerezte a vezetést. Ám ezután begörcsöltek a brazilok, a célestét pedig vállaira vette a legendás Juan Schiaffino, Alcides Ghiggia páros, amely kétszer megzörgette Barbosa hálóját. Fordított Uruguay, győzött is, és bebizonyosodott: majd 200 ezer ember is tud néma csöndben lenni hosszú percekig.

BELETÖRT A CÍMVÉDŐ BICSKÁJA AZ ARANYCSAPATBA

Máspoli – M. González, Tejera, Gambetta – Varela, Andrade – Ghiggia, Pérez, Míguez, Schiaffino, Morán volt az 1950-es aranymeccsen az uruk összeállítása, közülük már csak hárman (Máspoli, Andrade és Schiaffino) léptek pályára 1954-ben, amikor a magyarok megálljt parancsoltak számukra a négy között. A kisdöntőben aztán az osztrákok is felülkerekedtek az ezúttal is Juan López válogatta dél-amerikaiakon. Az „uruk" 1956-ban, 1959-ben és 1967-ben újra megnyerték a kontinensbajnokságot, és míg az 1958-as nagy tornára nem jutottak ki, utána zsinórban négyre azonban igen. Sőt, 1970-ben elődöntőt vívhattak, ám a brazilok csodacsapatával, majd a Gerd Müller-féle NSZK-val sem bírtak.

ÖTÖS KÉNYSZERSZÜNET

1974 után két világbajnokságot is nélkülük rendeztek meg, 1986-ra viszont a zseniális karmester, Enzo Francescoli köré egy igencsak munkás csapatot épített Omar Borrás; a későbbi győztes argentinok csak egy szoros 1–0-val ütötték ki őket a legjobb tizenhat között. Négy év múlva már jóval erősebb keretből gazdálkodhatott Óscar Tabárez kapitány, ám a házigazda olaszok ugyanebben a szakaszban éppen ellenük találtak magukra (Álvez – Gutiérrez, De León, Domínguez, Pintos Saldanha – Ostolaza (Alzamendi, 80.), Perdomo, Francescoli, Rubén Pereira – Aguilera (Rubén Sosa, 55.), Fonseca volt a céleste összeállítása a római mérkőzésen). Ekkor kevesen gondolták volna, hogy a dél-amerikai válogatott legközelebb csak a 2002-es versengésre tudja magát kvalifikálni – különösen úgy, hogy közben 1995-ben megnyerte a Copa Américát. Uruguay Ázsiában sem jutott tovább csoportjából, miután a Paolo Montero, Pablo García, Darío Silva, Álvaro Recoba kvartett vezényelte világoskék mezesek kikaptak a dánoktól, majd döntetleneztek a franciákkal és a szenegáliakkal is. Igaz, utóbbiak ellen majdnem sikerült kiharcolni a továbbjutást: a győzelemre ítélt céleste egy félidő alatt egyenlített 0–3-ról, aztán a ráadás pillanataiban Morales „lábában volt a győzelem" – ott is maradt.

MIRE LESZ ELÉG A FORLÁN, SUÁREZ PÁROS?

A németországi megatornát is passzolták, hiszen az interkontinentális pótselejtezőben 11-esekkel alulmaradtak az ausztrálokkal szemben, de négy év múlva a Costa Rica elleni pótmérkőzésen már jobban bírták a gyűrődést, bár a 2–1-es összesítés nem mondható észbontó fölénynek. Hiába rendelkezik az edzőlegenda Tabárez két olyan kiváló támadóval, mint Luis Suárez és Diego Forlán, a többi csapatrész meglehetősen erőtlennek tűnik. Különösen világbajnoki szinten...