Gera: Egy év kiesik, így még egy évvel tovább játszhatok

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.12.05. 12:34
null
Gera Zoltánt valószínűleg már csak a következő szezonban láthatjuk ismét a WBA mezében (Fotó: Action Images)
Címkék
A West Bromwich magyar támadóját, Gera Zoltánt szombaton műtötték meg keresztszalag-szakadással. A futballista még nem nyilatkozott az operáció óta, menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak beszélt a beavatkozásról, amely jól sikerült, visszatérése a következő idény elején várható.

 

„A műtét jól sikerült, így Gera Zoli hamarosan megkezdheti a rehabilitációt. Kiváló orvosi stáb felügyeli a gyógyulását, ám azt pontosan még nem lehet megmondani, mikor térhet vissza” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Filipovics Vladan.

„Ilyen sérülések esetében a hat hónapos kihagyás a minimum. Én bízom az orvosokban és a csodában, hogy Zoli talán ennél gyorsabban is felépülhet, de az a realitás, hogy a nyári felkészülés alkalmával végezhet újra százszázalékos munkát” – tette hozzá a játékosügynök, aki azt is elmondta, Gera lelkileg nem tört meg, mindenképpen futballozni akar.

„Profi játékosként viseli a történteket, mindent el fog követni a mielőbbi visszatérésért. Viccesen már meg is jegyezte: »Most egy év kiesik a pályafutásomból, így viszont a tervezettnél még egy évvel tovább futballozhatok, vagyis úgy negyvenéves koromig«” – idézte Filipovics a 32 éves Gerát, aki nemrég épült fel bokasérüléséből.

A válogatott támadó a nyáron két és fél éves szerződést kötött a WBA-val, és Filipovics szerint az újabb sérülés ellenére a klubnál továbbra is számolnak vele a jövőt illetően. Mint ismeretes, Gera ebben az idényben három bajnokin lépett pályára a Premier League-ben, a Tottenham elleni november 26-i meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást, emiatt a 22. percben le kellett cserélni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik