Játékossors: Ferenczi István a szlovák 4. ligában folytathatja

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 11:01
Az NB II-es Gyirmóttól távozó labdarúgó, Ferenczi István korábban a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy azon gondolkodik, befejezi a profi pályafutását. Most úgy tűnik, a szlovák negyedosztályban szereplő felvidéki Nagymegyernél folytatja amatőrként.

„A nagymegyerieknél vagyok, ott edzem, játszottam már felkészülési meccseken is, és most úgy tűnik, hogy tavaszra is ott maradok” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a 35 éves Ferenczi István, aki az alistáliak elleni felkészülési meccsen rögtön négy góllal mutatkozott be új csapatában.

„A vezetőkkel már egyeztettem, legkésőbb huszadikáig végleg el is dől a sorsom, de a legnagyobb esély arra van, hogy itt futballozom tavasszal. Voltak megkeresések máshonnan is, de családi okok miatt már nem szívesen költöztem volna, Nagymegyer pedig húsz kilométerre van győri otthonomtól, ez fontos szerepet játszik a döntésemben” – tette hozzá a legutóbb a Gyirmótban szereplő csatár, aki arról is beszélt, hogy ezzel az amatőr szerződéssel befejezhetőnek tekinthető-e a profi pályafutása.

„Egyelőre semmi sem végleges, még nem döntöttem el azt sem, hogy pontosan mihez is kezdek a futball után. Az biztos, hogy egy amatőr csapat után már nagyon kicsi az esélye annak, hogy valaha visszatérek a profik közé” – mondta Ferenczi.

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik