Légiósok: Erre az iramra nem készít fel az NB I - Sváb

„A nyáron a szerződésemet csak nagy nehezen sikerült megkötni, így három-négy mérkőzésen nem számíthatott rám az akkori vezetőedzőnk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Alexander Bittroff személyében erős rivális van a posztomon, az ő lábában már több, mint száz bajnoki mérkőzés van, egyelőre előrébb tart nálam. Becsülettel teszem a dolgom, mindent megteszek, hogy bekerüljek a kezdőbe” – mondta Sváb Dániel.

A salgótarjáni születésű, ferencvárosi nevelésű légiósnak ez a helyzet nem ismeretlen, hiszen a zöld-fehéreknél is kijárt a szamárlétrát. A hátvéd Prukner Lászlónál debütált az élvonalban, ugyanakkor nem számított alapembernek a szakembernél, később Détári Lajosnál kapott állandó bizalmat, utána már Ricardo Moniz is kezdőként számított a játékosra. Úgy tűnik, Cottbusban is ezt az utat kell kijárnia a légiósnak. Kérdés, a kezdő helyet a Ferencvárosban megérte-e otthagyni a német másodosztály kispadjáért.

„Szerintem jó döntést hoztam, hiszen itt jobb körülmények között készülhetek. Az én pályafutásom nem egy meséhez, hanem egy létrához hasonlítható, hiszen mindenütt idő kellett, mire beverekedtem magam a kezdőbe. Ugyanakkor nem akarok becsapni senkit, nagyon hiányzik a mérkőzések hangulata, hiszen az edzések mellett fontos lenne, hogy tétmérkőzés is legyen a lábamban, tudom, hogy ebben a korban az állandó játék a legfontosabb. Ezt a félévet mindenesetre még rászánom arra, hogy építsem magam, ha mégsem sikerül többet játszanom, a szezon végén majd leülünk a menedzseremmel és döntünk a folytatásról.”

Sváb Dániel példája után ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy ami elég a hazai első osztály erősebb csapatánál, az kevés a német másodosztály kieső helyén szerénykedő együttesnél?

„Azért ez nem ilyen egyszerű, a csapatnak nem a tabella végén van a helye. Amikor idekerültem, azt hittem szétverjük majd a mezőnyt. Idővel aztán beláttam, hogy tévedtem, sajnos belekerültünk egy borzalmas szériába, volt, hogy hét mérkőzést vesztettünk el sorozatban. Vallom, hogy itthon a Fradi készít fel a legjobban egy külföldi csapathoz, hiszen ott mindig szem előtt van az ember, ha hibázik, egyből megtalálják – így van ez külföldön is. A Ferencváros és a Cottbus játékosai között nincs nagy tudásbeli különbség, a közeget viszont nem lehet összehasonlítani. Itt már az edzéseken is mindenki teljes erőből hajt, hiszen sokszor a keretbe is nehéz beférni, és ez még csak a másodosztály. A mérkőzéseken mindenki sprintben közlekedik, ha elfáradsz, azonnal lecserélnek. A bajnokság ráadásul kemény is, eleinte én is csak kapkodtam a lábam, mindenki úgy megy bele a párharcba, mintha az utolsó lenne, senki nem fél semmitől. Nincs mit szépíteni, erre az iramra nem készít fel a magyar élvonal.”

A salgótarjáni születésű, ferencvárosi nevelésű légiósnak ez a helyzet nem ismeretlen, hiszen a zöld-fehéreknél is kijárt a szamárlétrát. A hátvéd Prukner Lászlónál debütált az élvonalban, ugyanakkor nem számított alapembernek a szakembernél, később Détári Lajosnál kapott állandó bizalmat, utána már Ricardo Moniz is kezdőként számított a játékosra. Úgy tűnik, Cottbusban is ezt az utat kell kijárnia a légiósnak. Kérdés, a kezdő helyet a Ferencvárosban megérte-e otthagyni a német másodosztály kispadjáért.

„Szerintem jó döntést hoztam, hiszen itt jobb körülmények között készülhetek. Az én pályafutásom nem egy meséhez, hanem egy létrához hasonlítható, hiszen mindenütt idő kellett, mire beverekedtem magam a kezdőbe. Ugyanakkor nem akarok becsapni senkit, nagyon hiányzik a mérkőzések hangulata, hiszen az edzések mellett fontos lenne, hogy tétmérkőzés is legyen a lábamban, tudom, hogy ebben a korban az állandó játék a legfontosabb. Ezt a félévet mindenesetre még rászánom arra, hogy építsem magam, ha mégsem sikerül többet játszanom, a szezon végén majd leülünk a menedzseremmel és döntünk a folytatásról.”

Sváb Dániel példája után ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy ami elég a hazai első osztály erősebb csapatánál, az kevés a német másodosztály kieső helyén szerénykedő együttesnél?

„Azért ez nem ilyen egyszerű, a csapatnak nem a tabella végén van a helye. Amikor idekerültem, azt hittem szétverjük majd a mezőnyt. Idővel aztán beláttam, hogy tévedtem, sajnos belekerültünk egy borzalmas szériába, volt, hogy hét mérkőzést vesztettünk el sorozatban. Vallom, hogy itthon a Fradi készít fel a legjobban egy külföldi csapathoz, hiszen ott mindig szem előtt van az ember, ha hibázik, egyből megtalálják – így van ez külföldön is. A Ferencváros és a Cottbus játékosai között nincs nagy tudásbeli különbség, a közeget viszont nem lehet összehasonlítani. Itt már az edzéseken is mindenki teljes erőből hajt, hiszen sokszor a keretbe is nehéz beférni, és ez még csak a másodosztály. A mérkőzéseken mindenki sprintben közlekedik, ha elfáradsz, azonnal lecserélnek. A bajnokság ráadásul kemény is, eleinte én is csak kapkodtam a lábam, mindenki úgy megy bele a párharcba, mintha az utolsó lenne, senki nem fél semmitől. Nincs mit szépíteni, erre az iramra nem készít fel a magyar élvonal.”