Légiósok: „Leandro játéka balbekként láthatóan fejlődött”

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 10:30
Jó kritikát kapott a ciprusi sajtóban az élvonalban 5. helyen álló Omonia Nicosia magyar válogatott játékosa, Leandro. Az omoninews.com értékelése szerint az újabb edzőváltás óta – Kosztasz Kajafasz március 13-án váltotta a januárban érkezett Miguel Ángel Lotinát – agresszívebben, támadásban is veszélyesebben futballozik az immár balhátvédet játszó labdarúgó.  

„Az edzőváltás előtt Leandro kijelentette, hogy talán eljött az ideje annak, hogy visszatérjen Magyarországra, és hogy változásra van szüksége, ahhoz hogy Cipruson maradjon. Nem tudni, hogy ez a változás, amire utalt, bekövetkezett-e, de a játéka határozottan megváltozott” – fogalmazott a 11-szeres magyar válogatott Leandróval kapcsolatban az omoninews.com.

„A legutóbbi két meccsen Leo balhátvédként szerepelt, és kiváló teljesítményt nyújtott. Kellően agresszív volt, a támadójátékban is veszélyes. Nem tudni, hogy az új poszt vagy az új szakmai stáb hatott-e kedvezően a játékosra, de nyilvánvaló a kedvező fordulat a teljesítményében” – tette hozzá a ciprusi forrás.

Leandro 2010 óta szerepel Cipruson, az Omoniában, de eddig többnyire a középpályán számoltak vele. Korábban Magyarországon azonban játszott már balhátvédet, és Pintér Attila szövetségi kapitány is balhátvédként számolt vele a finnek elleni felkészülési meccsen, amelyen több mint hat év után szerepelt újra a nemzeti csapatban (gólpasszt is adott a találkozón). Az Omonia egyébként az említett két bajnokin, az Apollon és az Apoel ellen egyaránt gól nélküli döntetlent játszott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik