Genk: mozgás a kapusposzton, de csak Köteles mögött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 14:31
Elképzelhető, hogy Grzegorz Sandomierski a következő szezont újra a Racing Genk labdarúgócsapatában tölti, de a Het Nieuwsblad beszámolója szerint egyelőre csak második lehet Köteles László mögött a kapusrangsorban.

Grzegorz Sandomierski 2011-ben került a Genkhez, de Köteles László mögött egyszer sem jutott szóhoz, és a belga csapat – amely 2016-ig szóló szerződést kötött vele – háromszor is kölcsönadta (Jagiellonia, Blackburn, Dinamo Zagreb).

A háromszoros lengyel válogatott kapus legutóbb decemberben védett a zágrábiaknál, majd térdsérülése után engedélyt kapott, hogy Genkben végezze a rehabilitációt, és felépülése után a Racinggal eddzen.

A belga lap beszámolója szerint Köteles jelenlegi helyettese, Kristof Van Hout valószínűleg nem kap új szerződést, így ha Sandomierski jó benyomást tesz Emilio Ferrera vezetőedzőre, ő lehet Köteles mögött a második számú kapus.

A Genk jelenleg a hatodik helyen áll a belga bajnokság felsőházi rájátszásában, öt fordulóval a zárás előtt tizenkét ponttal van lemaradva az éllovas Standardtól.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28
Ezek is érdekelhetik