„A szívemnek fájt” – Kleinheisler a Vidiről, a Werderről, álmokról

– Sikerült megvennie a telefontöltőt? Hallottam, hogy a nagy kapkodásban, a hirtelen jött kedd éjszakai brémai utazás előtt itthon felejtette.
– Igen. Megvan a töltő, és minden a legnagyobb rendben – reagált a Nemzeti Sport Online kérdésére Kleinheisler László. – Edzek a Werderrel, készülünk a hétvégi bajnokira. Szeretnék a lehető legjobb állapotba kerülni. Azt még nem tudom megmondani, hogy bekerülök-e a Schalke elleni keretbe.

– Most, hogy már kint van, szembesülhet a németországi profizmussal. Hogy érzi, mennyire készítették fel Magyarországon a légióskarrierre?
– Semennyire sem. Soha senki nem ült le velem beszélgetni arról, hogy mire számíthatok, ha egyszer külföldre kerülök. Nem láttak el tanácsokkal. Az elmúlt hónapokban a menedzserem, Nagy Mihály volt az egyetlen, aki próbált felkészíteni, segíteni és persze a családom, a barátnőm is végig mellettem állt. Az iskolában ugyan voltak németóráink is, de az angol valamivel jobban megy, így angolul igyekszem tartani a kapcsolatot a társakkal, akik nagyon barátságosak, jó közegbe kerültem. Az intenzív nyelvtanulás most kezdődik majd egy nyelviskolában.

– Mi a helyzet szakmailag? Bírja a tempót?
– Az edzéseken nagyon sok a játék, ugyanakkor a gyakorlások pörgősebbek, nagyobb a tempó. Egy-két hónapra még szükségem van ahhoz, hogy ezt a nagyobb iramot felvegyem, úgy érzem, egy meccset tekintve most úgy hetven percnek megfelelő az erőállapotom. Ez abból is fakad, hogy az előző fél évben csak öt mérkőzésen játszhattam, háromszor az U-válogatottban, kétszer a felnőttválogatottban, a Videotonban nem kaptam szerepet. Persze edzeni edzettem, sok különmunkát is végeztem, ám ez azért nem ugyanaz, a megfelelő meccsterhelés hiányzik. De nem lesz ezzel gond, aki ismer, az tudja, hogy felveszem a kesztyűt, bírni fogom a tempót ezen a szinten is!

– Említette a Videotont... Igaz, hogy nyáron még a bajnokok vacsorájára sem kapott meghívót?
– Nagyon rosszulesett, ami Fehérváron történt az elmúlt fél évben. Fájt a szívemnek. Úgy érzem, a 2014–2015-ös szezon őszén én is tettem azért, hogy a Videoton az idény végén bajnok lehessen. Számítottam rá, hogy a munkámat elismerik azzal, hogy részt vehetek az évadzáró banketten. Ehhez képest nemcsak a meghívó maradt el, de még az aranyérmemet is elfelejtették odaadni, két hónapot vártam rá...

– Ezek után döntött a távozás mellett? Garancsi István klubelnök szerint már a nyáron is távozhatott volna.
– Nyáron a klub meg akarta hosszabbítani a 2016-ban lejáró szerződésemet, ami után ismét kölcsönadtak volna. Ekkor éreztem úgy, hogy a Videotonnak én nem kellek igazán, mert ha szükség lenne rám, akkor kölcsönbe sem engednének el. Ha pedig nem kellek, akkor miért hosszabbítsak? Ezután érkezett értem egy ajánlat Lengyelországból, de azt a Videoton nem fogadta el. Az őszi szezonra pedig a második kerethez irányítottak, azonban a meccseken nem játszhattam az NB III-ban sem.

– A Videotonnal ellentétben a másik nevelőklubjáról, a Puskás Akadémiáról, gondolom, csupa kellemes emléket őriz.
– Igen, és ezúton is szeretném megköszönni az összes edzőmnek a segítséget. Az ő munkájuk elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy válogatott labdarúgó válhasson belőlem. Már akkor ott voltam Felcsúton, amikor az akadémiát kezdték építeni, sosem fogom elfelejteni, hogy onnan indult a pályafutásom.

– Valószínűleg Felcsúton sem felejtik el soha. A pingpongasztal, amit még diákéveiben összetört, örök emlék marad.
– Igen. Mindig is nagy csibész voltam. De bízom benne, hogy a csínytevéseim mellett jószívű gyerekként gondolnak majd vissza rám, amilyen mindig is voltam. Ezennel meg is ígérem, hogy ha bejön az élet Brémában, veszek egy pingpongszatalt a felcsúti akadémistáknak, de remélem, ütő és labda az van, mert mindent azért nem fogok vinni.

– Ha már a pénzt említi. Köztudomású, hogy egy szegény csobánkai családból származik. A kitörési vágy erőt adott a karrierjéhez?
– Mindig is úgy éreztem, kötelességem, hogy a családomat segítsem. Ezt pedig csak úgy tudom megtenni, ha jó futballista válik belőlem. Ezért akaratos fiú, akaratos játékos vált belőlem. Ez sokat segíthet később is a pályafutásom alakulásában.

– Bernd Storck szövetségi kapitány szerepét hogyan látja a karrierjében? Állítólag a brémaiaknak is a német szakember ajánlotta önt.
– Erről nem tudok, de az tény, hogy nagyon sokat köszönhetek a kapitánynak. Köszönöm a bizalmat. Ő volt az egyetlen, a családom, a barátnőm és a menedzserem mellett, aki töretlenül hitt bennem. Ha a válogatottba nem kapok meghívót, akkor aligha lennék most Brémában.

– Szerencsére ott van, és ha minden jól alakul, hosszú távra tervezhet, hiszen három és fél éves szerződést kötött.
– Most az a legfontosabb, hogy minél előbb beverekedjem magam a csapatba, és bizonyítani tudjam, hogy nem véletlenül szerződtettek. Nyáron pedig jön az Európa-bajnokság, keményen meg kell dolgozzak azért, hogy bekerüljek a keretbe, hogy az Eb-n is megmutathassam magam.

– Léphet még a Werdernél feljebb is?
– Egy álom valóra vált ezzel a szerződéssel, de persze álmai mindig vannak az embernek, sztárcsapatokról, nagy győzelmekről. Most azonban még nincs itt az ideje, hogy ezekről beszéljünk, most munka van, mennem is kell, hamarosan kezdődik a délutáni tréning.