Müncheni támadás: a magyar futballista is a plázában volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.23. 07:51
A Nemzeti Sport Online információi szerint pénteken az 1860 München magyar labdarúgója, Simon Krisztián is abban a müncheni plázában tartózkodott, ahol több halálos áldozatot követelő fegyveres támadást hajtottak végre.

Az elkövető, egy 18 éves, iráni-német kettős állampolgárságú férfi – a müncheni rendőrség éjszakai bejelentése szerint – kilenc embert ölt meg, majd az akció után magával is végzett a pláza közelében. Az események következtében további 21 fő megsebesült.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja: a támadás ideje alatt a bevásárlóközpontban tartózkodott Simon Krisztián, a helyi másodosztályú labdarúgócsapat támadója, aki párjával éppen fogorvosnál járt. Információink szerint – az ijedtséget leszámítva – mindketten jól vannak, nem történt bajuk a támadásban.

A Cadena SER értesülései szerint a bevásárlóközpontban tartózkodott a Barcelona B két korábbi játékosa, Rodri és Ilie Sánchez is, akik épségben megúszták a történteket. A két futballista jelenleg az 1860 München alkalmazásában áll.

„Ha kinézek az ablakon, sötétséget látok, embereket nem. A rendőrség nem javasolta, hogy kitegyük a lábunkat az utcára” – mondta a spanyol rádióállomásnak a szállodába visszaérve Ilie, aki csapattársával együtt a pláza egyik üzletében volt a tragikus események idején.

A 25 esztendős Ilie és a 26 éves Rodri a katalánok első csapatában tétmeccsen egyszer sem lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
3 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
5 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
8 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36
Ezek is érdekelhetik