Serie A: közel az egyezség Guzmics ügyében – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.05. 10:53
null
Guzmics 23 hónappal ezelőtt szerződött Krakkóba (Fotó: krakow.sport.pl)
A corrieredellosport.it információi szerint nagyon közel a megállapodás Guzmics Richárd átigazolásával kapcsolatban. A Wisla Kraków magyar válogatott labdarúgója az olasz élvonalbeli újonc Pescaránál folytathatja a pályafutását.

A játékos menedzserét, Filipovics Vladant éppen Krakkóban értük utol, aki ma Lengyelországban egyeztet Guzmics Richárd jövőjéről.

„A Pescara valóban az érdeklődők között van. Előrehaladott egyeztetések folynak, de még semmi nem dőlt el. Az olasz csapat mellett további három klub érdeklődik a védő iránt” – nyilatkozta Filipovics az olasz hírekre reagálva az NSO-nak. A játékosügynök szerint Guzmics ügye egy-két napon belül lezárulhat, olasz források szerint akár a mai napon.

A lehetőségről már korábban is beszámolhattunk, miként arról is, hogy a vevők 500 ezer eurót (155.5 millió forintot) fizetnének a védőért. Az ár ezúttal is megerősítést kapott, annyi kiegészítéssel, hogy a 29 esztendős játékos – akinek krakkói szerződése 2017 nyaráig érvényes – két évre ír majd alá.

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
13 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
16 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
19 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
19 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
22 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57
Ezek is érdekelhetik