Elek Ákos: Andorra a becenevem a Kajrat öltözőjében

– A sérülés már a múlté?
– Mármint melyik? – kérdezett vissza Elek Ákos, a kazah Kajrat Almati 28 esztendős, 42-szeres válogatott játékosa. – Mostanában több problémám volt, mint az utóbbi években összesen.

– Mi a gond?
– Volt egy kellemetlen talpgyulladásom. Van néhány klub Kazahsztánban, amelyik műfüvön futballozik, szerintem az a talaj nem tett jót a lábamnak. Azt hittem, nem komoly a történet, játszottam így egy-két mérkőzést, de a meccsek második félidejében már nagyon éreztem, hogy nincs rendben, ezért muszáj volt pihennem. Éppen ekkor volt a válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtezője, és bár nagyon szerettem volna játszani, nem tehettem mást, le kellett mondanom a részvételről. A múlt heti kupaelődöntőn pedig a térdszalagom húzódott meg, de nagyon bizakodom, hogy a csütörtöki Európa-liga-selejtezőn tudok játszani. A hétfői edzés amolyan teszt volt nekem, külön tréningeztem, de futottam, sprinteltem, kitámasztottam. Már nincs semmi fájdalom, remélem, tényleg minden rendben van.

– Andorrában is műfüvön volt a mérkőzés.
– Tudom… Láttam…

– Gondolom, utólag nem bánja, hogy kimaradt...
– Kimaradtam? Ugye most csak viccel? Azóta Andorra a becenevem a Kajrat öltözőjében. Hogy lehetne ebből kimaradni? A válogatott tagjának érzem magam, és ha nincs a sérülés, ott lettem volna a többiekkel, nem gondolom, hogy megúsztam volna. Erről a vereségről, látja, itt is értesültek, és nyilván nem esik jól, amikor ezzel cukkolnak. Ha idegesít a dolog, visszakérdezek: néztétek tavaly az Európa-bajnokságot? Na, akkor viszont csöndben vannak.

– Talán azért, mert már rég volt.
– Akik akkor nem voltak sehol, most előjöttek, és ütik a magyar labdarúgást, de ilyen vereség után ezt el kell viselni. A magyar kupacsapatok szereplése mindig fontos, most az andorrai vereség miatt különösen az, úgyhogy muszáj lenne kiköszörülni a csorbát.

– Az biztos, hogy nagyon fájó vereség volt. Főleg erkölcsileg, mert a világbajnoki esélyekről korábban már lemondhattunk, de ilyen minőségű ellenfelet kötelező lett volna legyőzni.
– Ez igaz, de a kötelező soha nem könnyű. Ha megvan, természetes, ha nincs meg, ciki nagyon, ilyen meccsen csak bukni lehet.

– Beszéljünk másról: mit szólt ahhoz, hogy magyar riválist kapott?
– A sajtóból értesültem arról, hogy Kleinheisler Lászlót szerződtette az Asztana.

– És mit gondol, jól döntött?
– Szerintem igen. Az Asztana és a Kajrat kiemelkedik a kazah bajnokságból, ők az elsők, mi vagyunk a másodikok. Mindig kérdezik az ismerősök: hogy végezne a csapatom a magyar élvonalban? Azt hiszem, hogy a Videotonnal, a Ferencvárossal nagyon kiélezett, szoros meccseket vívnánk – majd csütörtökön eldől, mit ér a kazah második hely a nemzetközi porondon. A litván Atlantas lesz az ellenfelünk, ha továbbmegyünk, jó eséllyel az albán Skënderbeu lehet az ellenfél – amely viszont jól teszi, ha nem becsüli le andorrai riválisát –, de nem vagyunk kiemeltek, a csoportkörbe jutásért már nagyon nehéz mérkőzések várnának ránk, és ezért dolgoztunk. Visszatérve Kleinheisler Lászlóra: nagyon jó városba érkezik, a csapatban sokat fejlődhet. Nem véletlenül jutott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe, jó futballt játszik az Asztana, dominánsak a kazah bajnokikon, játsszák a futballt, támadnak, építkeznek. Na, szóval a lényeg: Laci jó játékosok közé kerül. Történetesen az Asztana az egyik klub, amelyik műfüvön rendezi a mérkőzéseit, ehhez hozzá kell szokni, miként az időjáráshoz is. Most harminc Celsius-fok felett van a hőmérséklet, de télen mínusz negyven is előfordul. Erős csapatba szerződött, de jó lenne a szezon végén, ha gratulálhatnék neki az ezüstéremhez, mert a bajnoki cím a célunk.

– Mit jelent az, hogy jó város?
– Korábban tapasztaltam, él egy kép Kazahsztánról a magyarok fejében, és én is tartottam kicsit attól, mi vár rám. Nos, azt kívánom minden légiósnak, így álljon össze minden a pályafutásában.

– Ez mit jelent?
– Amikor Kínába mentem, szembeötlő volt a kulturális különbség, míg Asztana és Almati teljesen európai. A gazdaság működik, modern körülmények között élünk és futballozunk, a színvonal jó, a pénz rendben van, és a város is teljesen megfelelő, soha sehol sem éreztem ennyire jól magam külföldön, ráadásul a családomnak is tetszik. Szeretem ezt a futballt, amelyre a csapatunk törekszik – és amelyet az Asztana is játszik –, szóval Kazahsztánról csak jókat mondhatok.