Amerika hangja – Sinkovics Gábor jegyzete

Reménykedve, lelkesen hallgattuk annak idején Amerika hangját, a bugyborékoló, sípoló, kuruttyoló, zavart adást, ormótlan asztali rádiókból szólt a rock and roll Chuck Berrytől, Elvis Presleytől, és közben mondták a híreket. Mondták, s mi újra és újra kétségbeestünk a valóságtól, jóllehet pontosan tudtuk, hogy nem Suhajda úr munkásőr-egyenruhája, a békekölcsön vagy a párt sokadik konferenciája jelenti a létező világok legjobbikát. Azóta minden megváltozott körülöttünk, de Amerikára most is figyelünk. Különösen, ha magyar az onnan érkező hírek főszereplője. Egy kutató, egy művész, egy feltaláló, egy pókerarcú pókerjátékos – vagy egy futballista.

Mint például Nikolics Nemanja.

A Chicago Fire labdarúgója még nem érte el – és valószínűleg nem is fogja – Brad Pitt vagy Justin Bieber népszerűségét, de talán nem is ez a célja. Ő csak rugdossa a gólokat, ebben a szezonban már huszonnégyet termelt, és – jó érzés leírni – gólkirályi címet szerzett. Elismerésre méltó teljesítmény, még akkor is, ha tudjuk, az Államokban a „soccer” aligha vetekedhet az amerikai futball, a kosárlabda, a jégkorong vagy a baseball iránti rajongással. Innen, Európából nézve Nikolics így is a csúcsra jutott.

A sportág már egészen más színvonalat képvisel, amióta Pelét afféle futballnagykövetként a New York Cosmos szerződtette. A gyönyörű stadionokban több tízezer néző előtt rendezik a meccseket, megannyi európai sztár szerepel a csapatokban, a színvonalra pedig, ha nem is éri el az öreg kontinens topbajnokságaiét, aligha lehet panasz.

Büszkék vagyunk Nikolicsra, mégis van bennünk hiányérzet.

Ha ott termelte a gólokat, miért nem te(he)tte ezt a magyar válogatottban is? Nagy szükség lett volna rá. Érthetetlen, sőt megmagyarázhatatlan történet. Bernd Storck, a már menesztett kapitány sohasem mondta ki, miért nem hívta a Chicago csatárát, miért nem vált nála alapemberré a korábban itthon, majd Lengyelországban, a Legiában is gólkirályi címig jutott játékos. Hogy kinek volt igaza kettejük „történetében”, és Nikolics miért nyilatkozta azt, hogy most inkább nem jönne, azt már felesleges bolygatni. Ennél fontosabb, hogy az új kapitány újra csatasorba állítsa a huszonnégy gólig jutó támadót.

Amerika hangja újra reményt adhat.

S mi Elvis Presley helyett Nikolics Nemanjáért lelkesedhetünk.