Légiósok: rekordbüntetés – 10 meccsről eltiltották Guzmicsot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.19. 17:58
A kínai másodosztályban futballozó Guzmics Richárdot 10 mérkőzésről eltiltották és 70 ezer jüanra megbüntették, miután a legutóbbi bajnokijukon taposásért kiállították.

A Jenpient erősítő Guzmicsot azért állították ki a Csöcsiang Jiteng elleni mérkőzésükön (1–1), mert megtaposta ellenfelét.

GUZMICS TAPOSÁSA

A magyar védő hiába állította később, hogy mozdulatában semmi szándékosság nem volt, 10 mérkőzésre szóló eltiltással, valamint 70 ezer jüanos (2.8 millió forint) pénzbüntetéssel sújtották.

A kínai bajnokság mostani idényében ez az eddigi legsúlyosabb büntetés az első és a másodosztályt is figyelembe véve. Korábban a Kuangcsou Evergrande brazil csatárát, Alant nyolc meccsről tiltották el, miután megütötte ellenfelét.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28
Ezek is érdekelhetik