Tajti: Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy a Barcában játsszak

– Aggódhatunk a jövője miatt?
– Felesleges – mondta a 19 éves Tajti Mátyás, aki a Puskás Akadémiánál, majd Barcelonában nevelkedett, jelenleg pedig a spanyol negyedosztályú Málaga B-ben futballozik. – Ami a legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséghez jutok. A spanyol negyedik vonal nem az álmok netovábbja, de itt is fejlődhetek.

– Ezek szerint rendszeresen játszik.
– Harminc találkozóból huszonhéten szerepeltem. Úgy is mondhatnám, alapember vagyok. Hozzám is eljutottak a velem kapcsolatos pletykák, hogy már a B-csapatból is kiszorultam, megakadt a fejlődésem. Tavaly nyáron az első együttessel kezdtem a felkészülést, együtt edzhettem a legjobbakkal, mi több, elvittek a hollandiai és a marbellai edzőtáborba is. Sőt, pályára léptem a német Mönchengladbach és a holland AZ elleni felkészülési mérkőzésen. Ott álltam tehát a nagy lehetőség kapujában.

– És?
– Ne felejtse el, még nem vagyok húszéves! Ne várja el tőlem senki, hogy szinte gyerekfejjel egyik pillanatról a másikra alapemberré váljak a spanyol első osztályú, igaz, onnan a jelen idény végén sajnos kieső Málagában. Mindenesetre a bizalmat megkapom, ezért is nyílt lehetőségem a bizonyításra a nagyok között. Akkor azt mondták a szakmai stáb tagjai, folyamatosan figyelemmel kísérik a játékomat, a fejlődésemet a B-csapatban, legyek türelmes, mert elérkezik az én időm. Itt egyébként – néhány kivételtől eltekintve – huszonkét-huszonhárom éves korban kerülnek fel a nagycsapatba a fiatalok.

– Akkor hát most minden szép és jó?
– Ezt azért nem mondanám. Az ellenfelek pályái például borzalmasak. Megdöbbenne, ha látná, időnként milyen talajon játszunk. Ott aztán nem lehet tiki-takáról, szemkápráztató futballról beszélni, szó szerint ki kell harcolnunk a győzelmet, nem megy másként.

– A tiki-takát említette, gondolom, visszahúzza a szíve Barcelonába.
– Meglepő lesz, amit mondok, de egyetlen porcikám sem kívánja, hogy ott futballozzak.

– Magyar futballista szájából... hogy is mondjam... Szóval furcsa ezt hallani. A Barca az álmok világa.
– Én is így voltam vele. Csakhogy egészen más az álmodozás, mint a valóság. Barcelonában nemcsak a pályán kellett küzdenem, hanem a magánéletben is. Irtózatos harcot folytattam azért, hogy elfogadtassam magam, és hogy egyáltalán befogadjanak. Bevallom, kudarcot vallottam. S mielőtt megkérdezné, nem csináltam semmi olyat, ami miatt nem barátkoztak velem. Mégis kiközösített emberként éltem ott.

– Ilyet sem hallottam még.
– Pedig ez van. Illetve ez volt Barcelonában. A katalán fiúk alkotják a csapat magját, túlságosan büszkék ahhoz, hogy egy idegennel bratyizzanak. Rajtam kívül még volt talán három nem helybéli srác a keretben, nekik sem volt könnyű. Egyébként anyu és a húgom akkoriban kiköltözött Barcelonába, velük éltem, és ha ők nincsenek ott, talán összepakolok, és hazamenekülök. Ők tartották bennem a lelket. No meg apu, amikor felhívott.

– Ezek szerint már megbánta, hogy a Barcelonába és nem a Real Madridba szerződött? Merthogy kivételes szituációban volt négy éve, a két gigász ajánlata közül választhatott felcsúti akadémistaként.
– Egy hetet töltöttem akkor a Barcelonánál, és ugyancsak egy hetet a Realnál. Amíg Madridban végig azt éreztem, örüljek, hogy itt lehetek, a katalánok szeretettel fogadtak. Ezért döntöttem a Barca mellett, s mindent egybevetve, a korábban mondottak ellenére sem bántam meg, hogy odakerültem. Mert csodálatos volt a város, a klub utánpótlásközpontja – rengeteget tanultam ott. Hálás voltam a felcsúti vezetőknek, hogy nem gördítettek akadályt a távozásom elé.

– A felcsúti akadémia itthon az egyik legjobban felszerelt utánpótlásközpont. Ahhoz képest milyen a La Masián?
– Amin először megdöbbentem, az a kissrácok felkészültsége, futballtudása volt. Néztem a tíz-tizenkét éves gyerekeket, egyérintővel futballoztak, gyorsan, pontosan passzoltak, mintha a nagyokat, a felnőtteket láttam volna. Nálunk ebben a korban nem lát ilyet. Az edzők örülnek, ha a gyerek egyáltalán passzolni tud, és jó helyre adja a labdát. Ebben kell fejlődnünk nekünk, magyaroknak, különben sohasem érjük utol a világot. Gyors gondolkodás, mozdulatok és döntések, mondom, tíz-tizenkét éves gyerekeknél láttam ezt.

– Nem hiszem, hogy nem fáj a szíve a Barcelona után. Milyen jó lenne most leírni, hogy Paulinho, Coutinho, Tajtinho...
– Jól hangzik. De mondok egy meglepőt. Amikor a Barca vezetői belátták, hogy nincs értelme maradnom, mert nem érzem ott jól magam, a Málaga pedig kitartóan keresett, megadta a sors nekem a revans lehetőségét. Azt tudnia kell, hogy Málagában nincs akadémia, itt különböző korosztályos csapatokkal foglalkoznak a város több pontján. Nos, az U19-es gárda, amelyben én is szerepet kaptam, megnyerte a bajnokságot. Sőt, bejutott a kupadöntőbe, és menet közben megvertük négy egyre a Barcát, amelyben anno én is játszottam. Elhiheti, milyen édes érzés volt belenézni a korábban velem ellenségesen viselkedő katalán fiúk szemébe.

– Milyen színvonalú a spanyol negyedosztály?
– Hajtós, kemény meccsek vannak, sok jó futballista szerepel itt. De, ahogy az imént mondtam, ez most csak egy állomás a pályafutásomban, ennél sokkal többre vágyom. Van tisztességes fizetésem, lakást bérelek, itt van a barátnőm, vettem autót is. A város különleges hangulatú, tele fiatallal. Jól elvagyok itt, ám én szeretnék futballista lenni, és az álmaimat megvalósítani. A nyáron sok minden eldől, a Málaga felnőttgárdája sajnos kiesik az élvonalból, de én a másodosztályban is boldogan játszanék, ami azt is jelentené, hogy bekerülök a felnőttkeretbe. Hamarosan aláírok egy szerződést egy menedzserirodával, és ha itt esetleg nem kellek, akkor is találok magamnak csapatot.

– Tehát eszébe sem jut hazajönni?
– Ha a fejlődésem azt kívánja, hazamennék egy évre az élvonalban játszani, de szeretnék külföldön profi karriert befutni. Ha az ember elindult egy úton, ne forduljon vissza. Hiszek magamban, ez a legfontosabb.

– És a válogatott meghívó?
– Korábban kaptam, akkor Bernd Storck még az utánpótlás-válogatottnál dolgozott, valamiért nem lettem a kedvence. Ezt nem is titkolta. Azokat favorizálta, akiket úgymond ő fedezhetett fel, én pedig a Barcelona futballistájaként érkeztem az edzőtáborba, és ezt a helyzetet sehogyan sem tudta kezelni. Nem mondanám, hogy kiváló pedagógus volt.

– Nagyapja, aki a Honvédban rengeteg felejthetetlen meccset játszott, nem mondja, hogy jöjjön haza?
– Tudom, hogy nagyapa jó játékos volt, de vele csak akkor tudok beszélgetni, amikor ünnepekkor hazamegyek, és együtt van az egész család. Biztat, akárcsak apu. Azt mondják, ha már viselhettem két évig a Barcelona gyönyörű mezét, futballozzak úgy, hátha egyszer újra magamra ölthetem...