Kádár Tamás: Sokszor hallom, hogy a magyarokat kicsinálják külföldön

– Megszerette végre Kijevet?
– Igen. A város jó hangulatú, bent lakom a központban, olcsó minden, az egyedüli gondom, hogy az emberek alig beszélik az angol nyelvet. A csapattársaim közül is alig akad, aki kicsit is tudna. Sokszor egyedül vagyok, a hétköznapokban nincs kivel elmenni kávézni vagy étterembe. Ha viszont elhagyom Kijevet, nem ezért történik.

– Témánál vagyunk: hogyan, merre tovább?
– Maradjunk annyiban: ha Kijevbe kell visszamennem, július elején kell edzésre jelentkeznem, ha nem oda, akkor nem tudom. Egy biztos, nem szeretnék úgy járni, mint a télen. Akkor azzal beszélték tele a fejem, hogy szinte biztos, hogy távozom, több klub is érdeklődik irántam, olyanok is, amelyek tárt karokkal várnak. Sajnos túlságosan beleéltem magam ebbe, végül Kijevben maradtam. Más kérdés, utólag örülök, hogy így hozta az élet, kifejezetten jó szezont zártam.

– Jobb játékos lett, mint egy évvel ezelőtt volt?
– Igen, sokat fejlődtem. Játszottam az Európa-ligában, még inkább alapember lettem a Dinamóban. A bajnokság színvonala sajnos nem olyan, mint régen volt, az aranyéremért mi és a Sahtar küzdünk, a többiek nem tudnak beleszólni a versenyfutásba. Ráadásul kevesen vannak a meccseken, nálunk általában hét-nyolcezren – a hatvanezres stadionunkban. Ettől függetlenül előreléptem, jó döntés volt Kijevbe igazolni.

– Igaz, hogy a helyi sajtó időnként kikezdi?
– Az ukrán emberek másképpen tekintenek a külföldiekre. Pláne, ha magyar. Megértem, hogy a politika, az országok ellentéte hatással van az emberek hozzáállására, de rajtam ez hatványozottan lecsapódott. Ha jól játszottam, sohasem írtak rólam, viszont elég egy rosszabb mérkőzés, máris fókuszba kerülök. De nincs ezzel gond, én sem vagyok robot, előfordul, hogy rosszul játszom.

– A saját mérkőzéseinek felvételét még most sem nézi vissza?
– Soha! Sőt, a rólam szóló cikkeket sem olvasom, a hírek csak kerülő úton jutnak el hozzám. Viszont mindenki elhiheti, én vagyok a legnagyobb kritikusom. Amikor hazaérek a meccs után, nem tudok aludni, és szinte az első perctől az utolsóig lejátszom a fejemben az aznapi találkozót. Nekem nem kell, hogy az edző a hét elején elemezze, és elmondja, mit hogyan kellett volna csinálnom, addigra ezzel tisztában vagyok. Sokszor hallom azt is, hogy a magyarokat kicsinálják külföldön.

– Miért, ez nem igaz?
– Mindenhol próbálkoznak. Ha valakit ki lehet csinálni, megteszik, de ha kemény vagy, és ellenállsz, előbb-utóbb ők is megtörnek. Én például a magánéletben teljesen más vagyok, mint a pályán. A hétköznapokban nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, bárkivel elbeszélgetek, a pályán azonban könnyen felhúznak, nem hagyom magam. Ráadásul sokszor nem hallgatok az edzőimre, hajlamos vagyok vitába szállni velük. Végül mindenki elfogadja: ilyen vagyok. Néhány napig fújunk egymásra, ám tudják, amikor elérkezik a mérkőzés, teljesítek. Vannak edzés- és meccsspílerek, én utóbbiak közé tartozom.

– Mely csapatok csábítják most?
– Klubokat nem mondanék, legyen elég annyi, hogy nem ugyanazok, mint a télen. Európából több klub is érdeklődik irántam. Úgy érzem, megállnám a helyem európai topbajnokságban is.

– Lát erre esélyt?
– Igen. Az elmúlt években sem volt hiány érdeklődőből, de a végén nem jött össze. Elképzelhető, hogy én voltam eddig kevés vagy az ügynökeim, esetleg a szerencse nem állt mellém – nem tudom.

– Van kivásárlási ára?
– Van, de nem gondolom, hogy azt bárki kifizetné értem – elég magas. A vezetők biztosítottak róla, hogy kompromisszumképesek, éppen ezért bizakodó vagyok. Ez az esztendő kifejezetten jól alakult, úgy vagyok vele, hogy a nagy ugrásnak most a nyáron sikerülnie kell.

– Elfáradt az idény végére?
– Nem. Lehet, hogy a nyolchetes kihagyás miatt. Inkább szellemileg volt megterhelő az idény, heti két mérkőzést játszottunk, utaztunk keresztül-kasul Európában. Mentálisan erősnek kellett lennem. Édesanyám sokat segít, ő a rosszabb időszakokban is mindig mellettem áll. Meg persze a szűk baráti köröm, tagjait gyerekkorom óta ismerem, ők is rendre mögöttem állnak.

– A válogatott Fehéroroszország és Ausztrália ellen játszik a héten. Mit vár a mérkőzésektől?
– Hogy összeálljon a játék alapja, a védekezés. A válogatott nem szerepelt jól az elmúlt időszakban, a szurkolók elpártoltak az együttestől, a szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligája előtt jó lenne visszaszerezni a bizalmukat. Szükségünk van a sikerre.

– Mit gondol, nagy változások lesznek a csapatnál?
– Georges Leekens szövetségi kapitány fejében nyilván kialakult a mag, tíz-tizenöt ember, a többieket most még a formájuk alapján hívja meg. Biztos, hogy lesznek változások, de valljuk meg, nem sok játékosból lehet válogatni. Az NB I-ben túl sok a légiós, elveszik a lehetőséget a fiataloktól, az ő életükből így kimarad egy időszak. Én tizenhat éves voltam, amikor első felnőttmérkőzésemet játszottam.

– Most huszonnyolc éves. A legjobb korban van?
– Mondhatjuk, igen. Elérkezett az ideje, hogy európai topbajnokságba igazoljak. Nem a pénzt nézem, hogy mennyit kereshetek. Szeretném megmutatni, igenis van bennem annyi, hogy helyt tudok állni Európa legjobb bajnokságaiban.

– Tudom, nem kívánságműsor, de merre indulna?
– Az álmom Anglia vagy Németország. Állítom, ha annak idején a Newcastle-nél nem sérülök meg, a mai napig Angliában lennék. Egy középcsapatban megállnám a helyem. Bízom benne, a Dinamo Kijev jó ajánlólevél lehet.