Légiósok: „Mindig kinevetnek, amikor magyarul beszélek”

– Kihalt volt a Margitsziget kedd reggel hétkor?
– Dehogyis, nagyon sokan sportoltak – mondta lapunknak adott interjújában a 25 éves kapus, Nagy Gergely, aki januárban szerződött a görög élvonalbeli Láriszához. – Érdekes, talán még többen is, mint amikor tavaly ősszel ugyanitt futottam. Nyilván az emberek tartanak a koronavírustól, de tudják, ha erős a szervezetük, fittek, akkor könnyebben elkerülhető a baj. Átmozgató edzést tartottam, öt kilométer és erősítés szerepelt a napi penzumban, ezen kívül persze én is otthon tartózkodom.

– Mikor érkezett haza Görögországból?
– Vasárnap este, de nagyon kacifántos órákat élhettünk át odakint. Már szombaton sok csapattól lehetett hallani, hogy senki se eddzen, inkább maradjon mindenki otthon. A Láriszánál a csapatorvos tartott előadást, mire kell figyelnünk, s úgy határozott a klub, öt napig nincs edzés. Amint véget ért a tájékoztató, beültünk az autónkba, s mire hazaértünk, az a hír fogadott minket, hogy idő kérdése, mikor zárják le a határokat Görögországban és több európai országban a koronavírus miatt. Hívtak is minket a klubtól, hogy azonnal foglaljunk repülőjegyet, és menjünk haza.

– Sejtem, nem lehetett könnyű repülőjegyet foglalni az utolsó pillanatban.
– Nem bizony. Szerb csapattársam nem is járt sikerrel, ő Belgrádba ment volna, míg bosnyák játékosunk több sikertelen foglalás után olyan variációban is gondolkodott, hogy először elrepül Münchenbe, onnan Zágrábba, majd valahogy eljut Boszniába... Én is megszenvedtem, Budapestre már nem találtam jegyet egyik társaságnál sem, így Bécsbe akartam menni. Le is foglaltam, de közben felszabadult néhány jegy a pesti járatra, így gyorsan le is csaptam egyre.

– A bécsi foglalást visszamondta?
– Nem lehetett, így érdekes szituációba csöppentem, amikor a szaloniki repülőtéren üldögéltem, és vártam az indulást Budapestre. Bemondták, hogy már csak két embert várnak a bécsi gépre, Nagy Gergelyt és Michael Oenninget. Hívtam is az Arisz edzőjét, hogy merre jár, de azt mondta, ők már nem hagyhatják el Szalonikit, így a csapat magyar védője, Korhut Mihály is kint ragadt. A görög szövetség március 27-ig függesztette fel a bajnokságot, de úgy érzem, ennél hosszabb kihagyás vár ránk.

– A bajnokságban nem védett, az izlandi Ögmundur Kristinsson számított első számú kapusnak. Hogyan élte meg, hogy a kispadon ült?
– Benne volt a pakliban, hogy ez a forgatókönyv valósul meg. Kristinsson nagyon jó kapus, nem csoda, hogy több neves klub is hívja. Ne feledjük, tavaly augusztus óta nem volt csapatom, miután eljöttem Paksról. Persze edzettem, csapat nélkül, bajnokit értelemszerűen nem játszottam. Nem híztam el, de az utóbbi két hónapban hat kilót adtam le. Annyit edzettünk a kapusedzővel, hogy most értem utol magam, bármikor bevethetnének. Pechemre nem védhetek, pedig a rájátszás alsóházában biztosan kaptam volna esélyt a bizonyításra. Ki nem eshetünk, így nyugodtan futballozhattam volna a hátralévő hét bajnokin. Hogy sor kerül-e rá valamikor, nem tudhatom.

– Milyen a bajnokság?
– Erős és kemény. Kint nem meglepő, ha egy-egy topklub négy-ötmillió euróért szerződtet valakit, sokan járnak a meccsekre, elképesztő hangulatot teremtve. A görög mentalitás pedig... Amit, mondjuk, idehaza el lehet intézni egy hét alatt, az Görögországban két hónap. Rengetegen ülnek napközben a kávézókban, napoznak, beszélgetnek – én meg kérdeztem magamban: itt senki sem dolgozik? Ilyen az életfelfogásuk. Élvezem a kinti életet, s bár még nem védtem tétmeccsen, érzem, számítanak rám, bíznak bennem, nem véletlenül kötöttünk odakint szokatlanul hosszú, két és fél éves szerződést.

– Hogyan boldogul a görög nyelvvel?
– Rettentően nehéz. Pontosabban az írás bonyolult, a beszéd annyira nem. Sok szót megtanultam két hónap alatt, a kapusedzővel végzett gyakorlatokat is értem már görögül, ráadásul angolul nemigen beszélnek arrafelé. Mindig kinevetnek, amikor magyarul beszélek, számukra meg a mi nyelvünk furcsa. Valahogy én is így éreztem, amikor az ETO-nál több grúz futballista is szerepelt. Élmény volt hallgatni Rati Alekszidze és Giorgi Kvilitaia beszélgetését, olyan érzése támadt az embernek, mintha meg akarnának fulladni. Úgy érzem, beilleszkedtem kint, befogadtak, már „csak” a védés hiányzik. Az pedig rajtam múlik, hogyan teljesítek a kapuban!