KoroNapló: Baráth Botond edzésének rendőr vetett véget

BARÁTH BOTOND (Kansas City)BARÁTH BOTOND (Kansas City)
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 08:33
A Sporting Kansas City és a magyar válogatott hátvédje egy lezárt futballpályán akart mozogni egy keveset, az egyéni edzésnek az egyik arra járó rendőr vetett véget.

 

„Hamarosan talán már eljutunk oda, hogy az edzéseket közösen végezhessük, de erről csak később születik döntés. Mindenesetre egyre több államban kezdenek ismét kinyitni a boltok, megint termelnek a gyárak, a magánvállalkozásokat is igyekeznek fellendíteni.

A maszk viselése továbbra is kötelező, a vendéglátóhelyek csak fél házzal üzemelhetnek, de lassacskán újraindul az élet. Ha Missouriban is rábólintanak az enyhítésekre, a Kansas Citynél is elkezdődhetnek a kiscsoportos edzések.

Az utóbbi időben a parkokban is megélénkült az élet, a jó idő megérkezésével egyre többen mozdultak ki, de mert a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a járókelőket, a megfelelő távolságot mindenki betartja.

A rendre egyébként tényleg vigyáznak, ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. Az egyik kansasi egyetemen tanuló magyar srác ugyanis említette, hogy az intézmény egyik műfüves pályáját a közelmúltban felújították. Egy ideig használni is lehetett, ám nemrég azt is bezárták. Más kérdés, hogy erről én nem tudtam. Így hát az egyik nap odamentem, benyitottam a kapun, és mivel teljesen egyedül voltam, gondoltam, mozgok egy kicsit. Aztán az egyik arra járó rendőr azonnal szólt, hogy jobb lenne, ha lemennék a pályáról, és elhúznám a csíkot, mielőtt megbüntet.

Mivel errefelé sokszor előbb cselekednek, mint kérdeznek, örültem, hogy ennyivel megúsztam.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok),Kemény Dénes(Magyarország), Krueger John-Henry (Egyesült Államok), Davide Lanzafame (Magyarország), Planéta Szimonetta (Franciaország)
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián(Oroszország),Vojvoda Dávid(Olaszország)

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
4 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
8 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
9 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
12 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik