Légiósok: Életem egyik meghatározó élménye lesz – Lang Ádám

– Amit egy éve elvett a sors, most visszaadta?
– Jó kérdés... – gondolkodott el a ciprusi bajnokság utolsó fordulóját már bajnokként váró Omonia Nicosia 38-szoros válogatott védője, Lang Ádám. – Amikor a tavalyi idény márciusban félbeszakadt, az élen álltunk, a szövetség két hónapnyi szünet után döntött úgy, hogy nem lesz folytatás. Végeredményt nem hirdettek, de legalább a Bajnokok Ligájában indulhattunk. Mindamellett akkor is magunkat éreztem a legerősebbnek, és most is. Úgy vágtunk neki ennek az évadnak is, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Az ősszel ugyan kicsit döcögött a szekér a nemzetközi szerepléssel párosuló kettős terhelés miatt, decemberben elkaptuk a fonalat, onnantól fogva mindössze egyszer kaptunk ki, miközben rengeteg győzelmet arattunk és kevés döntetlent játszottunk. Érezni lehetett, hogy jók vagyunk, végig benne volt a pakliban, hogy elsők leszünk. Bennem nem is volt kétely!

– Hétfő este, az első és a második helyezett ütközetével, az Omonia–Apollon presztízscsatával zárul az idény. Nem bánja, hogy nem a csúcsrangadóra maradt a döntés?
– Hogy őszinte legyek, nem. Sőt a bajnoki cím már korábban eldőlhetett volna, ha az említett egyetlen vereségünket nem az Apollon otthonában szenvedjük el egy hónapja. Egy gól esett azon a meccsen, a kilencvenkettedik percben kaptuk... Szerencsére ma már ez lényegtelen, csak az számít, hogy miénk az arany, az a fontos, hogy bajnokként léphetünk pályára. Méghozzá megérdemelten, mert amíg mi erősek voltunk, amikor nagyon kellett, az Apollon hibázott.

– Szolid ünneplésre volt mód az elmúlt napokban?
– Szigorú előírások ide, járványhelyzet oda, a szurkolók nem bírták ki, hogy ne mulassanak velünk. Megértem őket, hiszen tizenegy éve vártak arra, hogy az Omonia újra bajnok legyen! A keddi meccsünkre több ezren jöttek el velünk Larnacába, mit sem törődve azzal, hogy nem juthatnak be a stadionba. Az autópályán konvoj kísért minket, ha a forgalom nem is állt le teljesen, alaposan lelassult. A drukkereink ellepték az AEK arénájának környékét, mérkőzés közben folyamatosan hallottuk, ahogy szurkolnak – és dudálnak. Azt már nehéz leírni szavakkal, hogy a lefújást követően mi történt. Nicosiát és Larnacát mintegy ötven kilométer választja el, az egyébként nem hosszú utat araszolva tudtuk csak megtenni. Amikor az edzőközpontba visszaértünk, legalább háromezren vártak bennünket, volt ott minden, ami egy fiesztához kell. Más kérdés, hogy be kellett tartanunk bizonyos egészségügyi szabályokat, így nem ünnepelhettünk együtt – mi a buszon voltunk végig, ők a parkolóban. Mindenesetre emlékezetessé tették nekünk azt az estét.

– Immár háromszoros bajnoknak vallhatja magát. Milyen érzés?
– Jól mutat az önéletrajzomban, az biztos. Elsőnek lenni mindig jó, főleg egy bajnokságban, mert az az egész éves munkád eredménye. Amikor az első fordulótól kezdve az utolsóig koncentrálnod kell, amikor eredménykényszerben, de a végén te örülhetsz, az nagy tett. Ha egy hosszú hónapokon át tartó sorozatban te bizonyulsz a legjobbnak, arra büszke lehetsz. Én már csak azért is vagyok büszke rá, mert a három bajnoki címből ezt tekintem leginkább a magaménak. A Győrrel elért elsőség idején még zöldfülű voltam, kevés meccsen jutottam szóhoz, Kolozsváron sem játszottam túl sokat, itt viszont a mérkőzések többségén megkaptam a bizalmat. Nem vitás, eddigi karrierem legsikeresebb idénye ez – főleg, ha a válogatottal elért eredményeket is figyelembe veszem.

– Ha már válogatott: a csütörtöki „névsorolvasás” előtt úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy Marco Rossi számol önnel az Európa-bajnokságra készülő bő keretben. Tényleg nem volt biztos abban, hogy meghívót kap?
– Senki sem lehetett biztos benne. Természetesen reménykedtem, hogy a szövetségi kapitány rám is számít, hiszen én is kivettem a részem az elmúlt időszak sikereiből. Bérelt helye azonban senkinek sincs a nemzeti együttesben, újra és újra meg kell dolgozni azért, hogy valaki magára ölthesse a címeres mezt. Ez persze így is van rendjén.

– A felkészülés május tizenhetedikén kezdődik, aznap zömében az NB I-ben szereplő játékosoknak lesz jelenésük Telkiben. Ön is csatlakozik hozzájuk, vagy kap pluszpihenőt?
– Ott leszek az első napon én is. A hét elején utazunk haza, semmi akadálya annak, hogy jövő hétfőn edzésbe álljak. Hosszú és megterhelő idény van mögöttem, de aki azt gondolja, hogy lazítani szeretnék, téved. Édes teher ez. Hazai környezetben Európa-bajnokságon szerepelni – ennél többet aligha kívánhatnék. Marco Rossi meghívója is arról tanúskodik, hogy számít rám, ezek után fura lenne, ha közölném, inkább nyaralni akarok. Várom már, hogy Telkiben legyek, még akkor is, ha a felkészülés nem feltétlenül a legkellemesebb része a szakmánknak. Jóllehet az edzőtáborozás is egészen más atmoszférában zajlik, amikor egy Eb-re készülünk.

– Tapasztalatból beszél...
– Óriási dolog, hogy ha a szűk keretben is helyet kapok, júniusban már kétszeres Európa-bajnoki résztvevőnek vallhatom magam. Egyre gyakrabban gondolok arra, hogy mi vár majd ránk – afelől nincs kétségem, hogy életem egyik meghatározó élménye lesz. A franciaországi képek máig tisztán előttem vannak. Amit az öt évvel ezelőtti kontinenstornán átéltünk, fantasztikus volt, de valami azt súgja, ami előttünk áll, még különlegesebb lehet. Kiváltképp úgy, hogy a két hazai találkozónkon, Portugália és Franciaország ellen telt ház lehet a Puskás Arénában. Őrült hangulat lesz, annyi szent. Nem is csodálkozom azon, hogy sok ismerősöm hívott már azzal, hogy segítsek nekik jegyhez jutni, mert szívesen megnéznék a meccseinket.