Légiósok: Erre a gólra nagyon régóta vártam – Lang Ádám

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.22. 12:41
null
Lang Ádám a magyar válogatott egyik közelmúltbeli sajtótájékoztatóján (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, Lang Ádám góllal járult hozzá csapata, az Omonia győzelméhez a ciprusi labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján. A mérkőzést követő televíziós gyorsinterjúban a magyar válogatott védő elmondta: nemcsak az első ciprusi bajnoki góljának örül, hanem annak is, hogy az idén nem túl jól szereplő csapata az egymás utáni második fordulóban nem kapott gólt.

„Ez a harmadik idényem az Omoniában, úgyhogy nagyon régóta vártam erre a gólra – idézi a kerkida.net Lang Ádámot, aki egy szabadrúgás után a kipattanó labdát lőtte a hálóba. – Amikor Lecjaks készülődött a lövéshez, kicsit mintha meg is éreztem volna, hogy jön a gól. Szerencsém is volt persze, hiszen a legjobb helyen álltam. Ez volt az első gólom az Omonia mezében, és fontos gólnak is mondhatom, hiszen az első félidő legvégén lőttem. Más hangulatban megy be egy csapat az öltözőbe kétgólos előnnyel, mintha csak eggyel vezetne.”

Az Omonia kilenc bajnokin van túl, és a többnyire Lang Ádámot is a soraiban tudó védelem csupán harmadszor úszta meg kapott gól nélkül.

„Nagyon fontos, hogy nem kaptunk gólt, de ez éppúgy érdeme a védekezésbe besegítő csatároknak, mint a hátvédeknek. Szóval csapatmunka volt. Az Arisz nagyon jól szervezett csapat, nem a véletlen műve, hogy a harmadik helyen áll a tabellán” – dicsérte az ellenfelet is a 22. percben csereként pályára lépő magyar védő.

Az Omonia hat ponttal gyűjtött kevesebbet vasárnapi riválisánál, csak a hatodik – igaz, egy meccsel kevesebbet játszott –, és nehéz napok várnak rá: csütörtökön az azeri Qarabaggal játszik idegenben az Európa-konferencialigában (ahol már nem juthat tovább a csoportjából), jövő hétfőn pedig jön a szintén halványan szereplő, a tabella 7. helyén álló APOEL elleni derbi.

„Mindig a következő meccs a legfontosabb, szeretnénk jól játszani a Qarabag ellen, aztán amikor eljön az ideje, ráfordulunk az APOEL-re. Afelől persze nincs kétség, hogy érzelmekkel teli, feszült meccs lesz. Mindenki ismeri ennek a párharcnak a történetét…”

Legfrissebb hírek

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
3 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
5 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
8 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36
Ezek is érdekelhetik